John Lukacs új könyvéről

Vágólapra másolva!
A The Washington Post vasárnapi könyvszemle-melléklete értékelést közölt John Lukacs, az Egyesült Államokban élő, neves magyar származású történész új könyvéről, az At The End Of An Age (Egy korszak végén) című munkáról.
Vágólapra másolva!

A könyv alaptétele szerint az emberiség annak a mintegy fél évezredes "modern kornak" a végéhez érkezett, amelynek fő jellemzője a nemzetállamok, a városok, az ipar és a demokrácia felemelkedése volt.

A The Washington Post értékelésének szerzője, David Greenberg, aki maga is történelmet oktat a New York-i Columbia egyetemen, elismeri, hogy ezeknek az említett jellemzőknek egy része a mai "posztmodern" korban valóban visszájára fordulhat, de Lukacs könyve nem győzte meg arról, hogy olyan történelmi korszakba lépünk, amelyet az eddigitől alapvetően eltérő feltételek határoznak meg.

Greenberg szerint Lukacs ideális olvasói közönségét a múlt század derekának azon európai értelmisége adná, amely szenvedélyesen vitatkozott ideológiákról, determinizmusról és történelmi tudatosságról. Ezeknek az embereknek nagy része azonban már elhunyt, és "ilyen értelemben Lukacs könyve valóban jelzi, hogy elértünk egy korszak végére".

A bíráló szerint manapság, amikor a történettudományban is teret nyert a szűkebb területekre való szakosodás, már alig írnak olyan könyveket, amelyek a múlt értelmezése mellett azokat az elméleti, filozofikus kérdéseket is feszegetik, hogy miként ismerhető meg egyáltalán a múlt, "mi is az a történelem". Rövidebb munkákat írnak, rövidebb és könnyebben áttekinthető korszakokat dolgoznak fel, kerülve a teoretizálást. John Lukacs azok egyike, akik ma is a régi történésziskolát művelik.

Greenberg úgy véli, hogy Lukacs legújabb műve nem fogja jelentős mértékben befolyásolni a történettudományt, de értékesnek találja a könyv azon részeit, amelyekben a szerző elítéli az objektivista (vagyis a tudat szerepét teljesen elhanyagoló) szemléletet, s azt a szubjektivista látásmódot is, miszerint a valóság kizárólag az egyén tudatában rejlik.

Lukacs szerint a világ, ahogyan azt értelmezzük, nem függetleníthető saját értelmező cselekvésünktől. "Néhány mai történésznek, aki hajlamos az eszmék jelentőségének lekicsinylésére, hasznára válna, ha elolvasná ezeket a gondolatokat" - írta a The Washington Post történész könyvkritikusa.

Ajánlat:

Thinking Big - az eredeti cikk