A Szaturnusz és környéke - válogatás a legszebb képekből

Vágólapra másolva!
A Cassini-űrszonda 2004 nyarától kering a Szaturnusz körül. A 2010-ig meghosszabbított küldetésben 21 újabb elhaladást terveznek a Titan mellett és hét randevút az Enceladussal - utóbbiak közül két alkalommal csak 25 kilométer választja majd el a szondát a hold felszínétől.
Vágólapra másolva!

A Tethys hold, felszínén a félig már árnyékba került Penelope-kráterrel. A Cassini-űrszonda által 62 ezer kilométer távolságból rögzített felvételen 366 méter felbontású részletek azonosíthatók az égitesten. Az előtérben, a kép közepe táján egy kettős kráter is megfigyelhető, amelyet két egyszerre becsapódó test alakíthatott ki.

Forrás: NASA, JPL,SSI