Tartályt dob a Földre egy űrszonda vasárnap - nem tudni, mi lesz benne

2010.06.11. 10:52

Hétéves utazás után vasárnap landol a japán Hayabusa-űrszonda mintagyűjtő kapszulája Ausztráliában. Csak a kapszula felnyitása után derül ki, hogy a hányatott sorsú űreszköznek sikerült-e mintát vennie egy kisbolygóból. Ha igen, ez lesz az első ilyen eset az űrkutatás történetében, bioveszélytől pedig a szakemberek szerint nem kell tartani.

A japán Hayabusa-űrszonda az Itokawa kisbolygót 2005-ben látogatta meg. Szokatlan felszínformákat, porral felöltött síkságokat és vándorló kődarabok nyomait azonosította a kisbolygón, amelynek belső szerkezete leginkább egy laza kőrakásra emlékeztet. Mint arról korábban részletesen beszámoltunk, a szonda két alkalommal is leszállt az égitestre, ám így sem bizonyos, hogy mintát tudott venni belőle. Ez csak a visszatérő kapszula tartalmának vizsgálata alapján állapítható meg biztosan.

A sikeres küldetés során számtalan probléma jelentkezett. Az űrszonda hagyományos kémiai üzemanyagának nagyobb része elfogyott, a maradék pedig majdnem teljesen elszivárgott. Ionhajtóműve részben működőképes maradt, amelynek segítségével egy módosított pályán, az eredeti tervhez képest több mint egyéves késéssel tér vissza a Föld közelébe.

A bolygónkhoz közeledő Hayabusa utoljára 2010. június 3. és 5. között hajtott végre pályaváltoztatást. A tervek szerint a szonda mintagyűjtő kapszulája június 13-án, az ausztráliai Woomera település térségében lép be a Föld légkörébe, és zuhanását ejtőernyővel fékezve landol.

A nagy kérdés tehát az, hogy lesz-e anyagminta a tartályban. Bár az űreszköz megérintette a kisbolygó felszínét, azt a golyót nem lőtte ki, amelynek becsapódásakor a felverődő kőzetszemcsék a mintagyűjtőbe juthattak volna. Ennek ellenére nem kizárt, hogy a kisbolygó laza felszíni törmeléktakarójából egy kevés anyag bejutott a tartályba.

Forrás: [origo]

Az Itakawa kisbolygó (JAXA)

Ha jutott néhány szemcse a kapszulába, a Hayabusa lesz az első űreszköz, amely mintát hoz egy kisbolygóról. Ha üres lesz a tartály, akkor is rekordot jelent a küldetés: ez lesz az első űreszköz, amelynek kapszulája visszatért bolygónkra, miután meglátogatott egy aszteroidát.

Forrás: JAXA
A visszatérő egység (JAXA)

Korábban is próbáltak már anyagmintákat visszajuttatni a Földre. A Genesis-űrszonda a napszél anyagából hozott egy minimális mennyiséget a Földre, de a mintagyűjtő kapszula becsapódott.

A Stardust küldetése már nagyobb sikerrel járt 2006-ban: a mintagyűjtő kapszula tartalma tudományos szempontból nagyon értékesnek bizonyult. Az esetleges bioveszélyről akkor Szentpéteri László, az Űrvilág űrkutatási hírportál vezetője elmondta: egyrészt meg kell akadályozni, hogy a minta földi eredetű szennyeződést kapjon, másrészt bolygónkat is védeni kell egy esetlegesen behurcolt szennyeződéstől. Utóbbi veszélyre esetleg a Földhöz hasonló égitestekről visszatérő egységeknél lehet számítani, de a Stardustnál is figyeltek erre a szakemberek. Épp emiatt döntöttek úgy, hogy a kapszula egy nagyon ritkán lakott területen ereszkedjen le. A szonda külső burkolatán lévő anyagok a légköri visszatéréskor elégtek, így arra, hogy a tartály külső részén hozzunk a Földre szennyeződést, az esély gyakorlatilag nulla. A kapszulában lévő mintagyűjtő tartályt pedig steril laboratóriumban nyitják ki. Mindez a vasárnap landoló japán kapszulára is igaz, bioveszélytől a szakemberek szerint nem kell tartani.

A Hayabusa-űrszonda küldetésének fő lépései:

  • 2003. május 9.: start a Földről
  • 2003. május 27.: az ionhajtómű üzemelni kezd
  • 2005. szeptember 12.: érkezés az Itokawa kisbolygóhoz
  • 2005. november 12.: Minerva nevű leszállóegység kibocsátása (a miniatűr "ugráló egység" nem találta el a kisbolygót, elhaladt mellette)
  • 2005. november 20.: a Hayabusa első leszállása a kisbolygóra
  • 2005. november 26.: a Hayabusa második leszállása a kisbolygóra
  • 2005. december 8.: megszakad a kapcsolat az űrszondával, amely üzemanyagszivárgásra utaló rádiójeleket is küldött
  • 2006.m január 26.: helyreáll a rádiókapcsolat a szondával
  • 2007. január 18.: a mintagyűjtő kapszulát átjuttatják a leszállóegységbe
  • 2007. április 25.: az ionhajtómű segítségével megkezdődik a pályaváltoztatás a hazatérés a hazatéréshez
  • 2009. november 19.: helyreáll a közben ismét megszakadt kapcsolat, már csak két ionhajtómű üzemképes
  • 2010. június eleje: három sikeres pályaváltoztatást hajtott végre a berendezés, amelyek révén Ausztrália területén landolhat

KAPCSOLÓDÓ CIKK