Szovjet parancsra lett Nagy Imre miniszterelnök

Hatvan évvel ezelőtt, 1953. július 4-én alakult meg Nagy Imre első kormánya. Az Országgyűlésben elhangzott beszéde nagy megkönnyebbülést hozott, noha a programot Moszkvában állították össze, és Nagy Imre is szovjet utasításra lett miniszterelnök.

Az eltitkolt válság

Gyarmati György A Rákosi-korszak című, 2011-ben megjelent könyvében arról a kevéssé ismert szempontról számol be, hogy a "szocialista rendszer" építése 1952-1953 fordulójára mély válságba jutott Magyarországon. A válság azért maradt titokban, mert a totális diktatúra viszonyai között a nyilvánosságban kizárólag a sikerekről szóló győzelmi jelentések jelenhettek meg.

A hétköznapi emberek a rendszer válságából leginkább a termelőszövetkezetek erőltetett létrehozásából eredő ellátási nehézségeket, a sikerpropagandával ellentétben egyre romló életszínvonalat és növekvő munkakövetelményeket, valamint a diktatúra egyre durvuló terroruralmát érzékelték. Az átlagemberek nem láthatták, hogy az ötéves terv 1951-ben drasztikusan megemelt tervszámai nem teljesíthető feladat elé állították a gazdaságot, amit ráadásul a nehézipar fejlesztésével teljesen téves irányba tereltek. Ehhez járult még az, hogy a rendkívül bürokratikus diktatúra működtetéséhez nem voltak megfelelő szakemberek, hiszen az 1948 előtti hivatalnokokat - jó esetben - elbocsátották, az újakat pedig folyamatosan máshová helyezték. Gyarmati György fentebb idézett könyve szerint tehát 1953 elejére az ország irányításának állandósult káosza változásért kiáltott.

Meghalt Sztálin, oda a sztálinizmus?

Magyarország 1948-tól a szovjet érdekszférába tartozott, a magyar "szocializmus" pedig lényegében a szovjet változatnak az utolsó szögig precízen elkészített másolata volt. A rendszer látványos kríziséhez vezető hibák kijavításához ezért kizárólag a moszkvai központ engedélyével és buzdításával lehetett hozzáfogni, a magyar pártvezetés semmilyen érdemi eltérést nem kezdeményezhetett. Talán nem is akart, hiszen az ilyen kezdeményezés fölvetette volna Rákosi Mátyás - aki a Magyar Dolgozók Pártjának első titkára és a minisztertanács elnöke is volt ekkor - és társai felelősségét is. A változásokra a lehetőséget Sztálin 1953. március 5-én bekövetkezett halála nyitotta meg. Kijelölt utód híján a generalisszimusz halálát követően a Kremlben szinte azonnal éles hatalmi harc kezdődött, ami tulajdonképpen csak 1957-ben dőlt el véglegesen Hruscsov javára. A hatalmi harc egyes fordulatai pedig éreztették hatásukat a kelet-európai "népi demokratikus" államokban is, hiszen a Moszkvában zajló hatalmi harcok kicsiben lezajlottak például Magyarországon is.

Bal oldalon kalapban Rákosi Mátyás, Nagy Imre a kép jobb oldalán Forrás: Fortepan/Kovács Márton ernő

Sztálin halála után először Lavrenytij Berija és Georgij Malenkov párosa határozta meg a szovjet politikát. Malenkov lett a szovjet minisztertanács elnöke, Berija pedig első helyettesként és belügyminiszterként második ember lett Malenkov mögött. Az új szovjet vezetés különböző csoportjai egyetértettek abban, hogy enyhíteni kell a nemzetközi feszültséget, hiszen az erőltetett fegyverkezés társadalmi robbanással fenyegetett a szocialista országokban. Ennek érdekében fölvették a diplomáciai kapcsolatot Jugoszláviával, júliusban fegyverszünetet kötöttek Koreában, majd megkezdődtek az USA és a Szovjetunió között párbeszéd előkészületei. Mindez azt jelentette, hogy a Szovjetunióban és a "béketábor" többi országában lehetségessé vált a nehézipar erőltetett fejlesztésének mérséklése és a terroruralom enyhítése.

Parancs a változásra

Magyarországon a Szovjetunióban bekövetkező változásokból egészen 1953 nyaráig semmit nem lehetett érzékelni. Rákosi Mátyás, aki korábban lelkesen megvalósított minden Moszkvából érkező utasítást, ezúttal nem követte az új irányvonalat. Az 1953. május 18-án lezajlott országgyűlési választás a Népfront 98 százalékos győzelmét hozta, és semmit nem jelzett a küszöbön álló változásokról, és a még 1953 januárjában Sztálin utasítására letartóztatott ÁVH-vezér, Péter Gábor koncepciós perének előkészületei is a megszokott módon zajlottak.

A szovjet vezetés először 1953 májusában rendelte Moszkvába Rákosit, hogy utasítsa a szükséges változtatások véghezvitelére. A tanácskozás pontos időpontja nem ismert, ám mint az Rákosinak az 1960-as évek elején keletkezett emlékirataiból is tudható: arra szólították föl, hogy első titkári és miniszterelnöki posztja közül valamelyiket adja át másnak, hajtsanak végre amnesztiát, csökkentsék az ipari beruházások és a hadikiadások arányát.

Rákosi hazatérve megpróbálta elszabotálni a tőle kért változtatásokat, ám a szovjet vezetés nem engedett. 1953 júniusában újabb delegációt rendeltek Moszkvába, és szokatlan módon még a pontos összetételét is meghatározták: a legszűkebb vezérkarból Révai Józsefnek és Farkas Mihálynak például itthon kellett maradnia.

Kioktatás és leckéztetés Moszkvában

A tárgyalások Moszkvában 1953. június 13-án kezdődtek. Ezen a napon a teljes szovjet pártvezetés találkozott a magyar küldöttséggel. A megbeszélésen lényegében a magyar vezetés egész politikáját a legsúlyosabb bírálat tárgyává tették. A kioktatás és leckéztetés órákon át tartott, a magyar gazdasági és politikai helyzet szinte valamennyi elemét - a nehézipar erőltetett fejlesztését, a hadsereg állapotát, a mezőgazdaság kérdéseit - sorra vették. Rákosi az emlékiratai szerint például itt hallotta először a "személyi kultusz" kifejezést. A tanácskozáson a szovjet pártvezetők arra is utasították a magyar vezetőket, hogy Rákosi adja át a minisztertanács elnöki posztját Nagy Imrének, ugyanakkor maradjon ő a párt első titkára. Azt azonban világossá tették, hogy ezentúl a kormány lesz a meghatározó, nem pedig a párt.

Az első titkár igazságtalannak tartotta a bírálatot, hiszen a hibák "olyanok, mint a többi népi demokratikus országban..." Rákosinak ebben igaza volt: mindaz, amit a szovjet vezetők a magyar pártvezetők fejére olvastak, szovjet utasításra történt az országban. A szovjet vezetők mindenesetre arra utasították a magyarokat, hogy készítsenek elő egy párthatározatot, amelyet a magyar párt vezető szervei megtárgyalnak és nyilvánosságra hoznak a "hibákról". A szöveget a magyar pártvezetők meg is fogalmazták, és a tárgyalások következő fordulóján, június 16-án az orosz vezetők jóvá is hagyták. A magyar belügyekbe való ilyen mértékű beavatkozásra egyébként még Sztálin idejében sem került sor.

Az új szakasz kezdete

Moszkvából hazatérve a Magyar Dolgozók Pártjának különböző testületei is megtárgyalták és jóváhagyták a Moszkvában megfogalmazott tervezetet. Először június 25-én a Politikai Bizottság, majd június 27-28-án a párt Központi Vezetősége - így hívták akkoriban a Központi Bizottságot - is megtárgyalta és elfogadta a súlyos önbírálatot tartalmazó határozatot.

Részletek a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének határozatából, 1953. június 28. A határozat teljes, közel 20 gépelt oldalnyi szövegét csak 1986-ban publikálták.

"A MAGYAR DOLGOZÓK PÁRTJA KÖZPONTI VEZETŐSÉGÉNEK HATÁROZATA A PÁRT POLITIKAI IRÁNYVONALÁBAN ÉS GYAKORLATI MUNKÁJÁBAN ELKÖVETETT HIBÁKRÓL S AZ EZEK KIJAVÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS FELADATOKRÓL

1953. JÚNIUS 28.

1. A párt vezetése a túlzottan gyors iparosításra, s különösen a nehézipar túlzottan gyors fejlesztésére vett irányt, nem számolva az ország reális helyzetével és a munkásosztály, a dolgozó nép életszükségleteivel. (...)

2. A párt vezetése elhanyagolta a mezőgazdasági termelést, és túlzottan gyors ütemben folytatta a mezőgazdaság társadalmasítását. (...)

3. A párt vezetése elhanyagolta és háttérbe szorította a lakosság életszükségleteinek kielégítését, helytelen gazdaságpolitikája folytán csökkent a dolgozók életszínvonala.

4. Az adminisztratív módszerek elharapódzása, a bírósági és kihágási eljárások túlzottan nagy száma, önkényeskedés a lakossággal szemben.(...)

Az összes elkövetett hibák és tévedések egyik fő forrása: a kollektív vezetés hiánya, a kollektív vezetés helyettesítése személyi vezetéssel, holott nyilvánvaló, hogy a Kommunista Pártban a kollektív vezetés az egyedül helyes vezetési módszer. A személyi vezetés személyi kultusszal és a párt, valamint a népi demokrácia fejlődésére káros vezérkedéssel párosult. Ez a helytelen módszer megakadályozta, hogy a párt politikáját az egész vezetés aktív közreműködésével dolgozzák ki, és megnehezítette az elkövetett hibák gyors felismerését, idejében való kijavítását. A kollektív vezetés helyettesítéséért személyi vezetéssel s az ezzel párosuló személyi kultusz elterjedéséért elsősorban Rákosi elvtárs a felelős."

A határozatot azonban nem hozták nyilvánosságra, hanem csak erősen kilúgozott változatát ismertették a párt felsőbb vezetőivel. A határozat eltitkolásának több oka is volt: egyrészt az, hogy 1953. június 16-án a Német Demokratikus Köztársaságban, Berlinben munkáslázadás kezdődött. Elképzelhető, hogy a szovjet vezetés megrettent a lehetséges következményektől, így lassítani akarták a magyarországi átalakulás gyors ütemét. Talán ennek is köszönhető, hogy Rákosi visszaemlékezései szerint a Központi Vezetőség ülésének második napján maga Molotov szovjet külügyminiszter kérte őt a telefonhoz, és arra kérte, hogy tompítsák a hibákat föltáró határozat erejét, továbbá ne hozzák nyilvánosságra.

A másik ok az lehetett, hogy június 26-án Moszkvában a szovjet kommunista párt elnökségének ülésén letartóztatták Rákosi legfőbb bírálóját és Nagy Imre támogatóját, Beriját, akit még szövetségese, Malenkov sem tudott megmenteni. Elképzelhető, hogy Molotovnak a határozatot tompító utasítása mögött is a moszkvai hatalmi harcban bekövetkezett fordulat állt. Beriját egyébként 1953 őszén kivégezték.

Az egész ország hallhatta az új miniszterelnököt

Nagy Imre végül július 4-én mondta el bemutatkozó beszédét a májusi választások után először összeülő Országgyűlésben. Már ez is szokatlan volt, hiszen a sztálinista diktatúrában a parlamentnek minimális szerepe volt. A szocialista építés "új szakaszának" bejelentése már körülményeivel is jelezte, hogy a párthoz képest a kormány szerepe fog fölértékelődni. Még aznap este az egész ország a rádióban hallhatta az új miniszterelnök beszédét, amely a június 16-án Moszkvában megfogalmazott és elfogadott elveken alapult.

Sokan örömmel fogadták, hogy lassítják az erőltetett iparfejlesztést, lehetővé teszik a kilépést a termelőszövetkezetekből, fölülvizsgálják a begyűjtési rendszert, és emelik a fizetéseket. A párt számos vezetőjét viszont elbizonytalanították a hirtelen változások.

Nagy Imre miniszterelnök új kormánya programját ismerteti az Országházban. Jobbra Gerő Ernő és Hegedüs András miniszterelnök-helyettesek és Erdei Ferenc igazságügyi miniszter Forrás: MTI/Munk Tamás

A változások tulajdonképpen azért voltak lehetségesek, mert 1953 júniusában a moszkvai hatalmi harcok éppen Nagy Imrének hoztak szerencsét Malenkov és Berija fölülkerekedésével és a nemzetközi enyhülés szándékával. Berija bukása és Rákosi első titkári pozíciójának megtartása azonban már 1953. július elején veszélyeztette Nagy Imre kormányprogramjának megvalósítását.

Rákosi pedig - érzékelve a moszkvai támogatás bizonytalanságát - mindent megtett, hogy visszaszerezze teljhatalmát: már július 11-én, a budapesti pártaktíván támadásba lendült. Kettejük hatalmi harca határozta meg aztán Nagy Imre miniszterelnökségét, és végül a moszkvai hatalmi harcok újabb fordulatai vezettek bukásához is.