A magyar asztrofotós képe az M7 nyílthalmazt ábrázolja:
A szerző így számolt be a felvételről: a Tejút sávjának igazi ékköve a Messier-katalógus 7-es számú tagja, a Nyilas csillagképben található nyílthalmaz. Az M7 igen régóta ismert: igaz ugyan, hogy a modern csillagászat csak 1654-ben fedezte fel, majd Messier 1764-ben vette fel katalógusába, ám Ptolemaiosz, az Egyiptomban élő, római polgárjoggal rendelkező matematikus és csillagász már Kr. u. 130-ban írt egy ködösségről, ami a Skorpió csillagkép fullánkja mögött található. A fényképen kékes fényben ragyogó M7 látszólagos kiterjedése 75 ívperc, ám csak belső, 25 ívpercnyi területe igazán feltűnő. Összfényessége 3 magnitúdó, csillagainak száma legalább 80.
Az M7 távolságát 800 fényévben szokás megadni, ám az újabb vizsgálatok szerint a csillagai valamivel messzebb, mintegy 980 fényév távolságban találhatók – azaz a most érkező fény valamikor Szent István uralkodásának végén indult el, hogy 2013 nyarán elérje a Földet. A csoport valós mérete 20-23 fényév, kora 200-220 millió év. Az M7 környezetét az elképesztően sűrű csillagháttér mellett gomolygó, sötét intersztelláris porfelhők színesítik. A halmaztól jobbra a Barnard 287 jelű sötét köd futó antilopra hasonlító foltját csodálhatjuk meg, míg a felvétel bal felső részében a termetes Barnard 283 egy részét szemlélhetjük.
A fotó a korábban már bemutatott Nagy Carina-ködhöz hasonlóan 2013 kora nyarán készült Namíbiában. Ahogy a ptolemaioszi leírásból (utalás a Skorpióra) sejthető, kényelmes észleléséhez valóban délre kell utazni. A kép 20 cm-es főtükörrel rendelkező, 800 mm fókusszal dolgozó, házilag épített Newton-távcsővel készült, ami egy óragépes, német szerelésű ekvatoriális mechanikán (EQ-6) dolgozott. A munkafolyamat végén összesen 126 perc expó állt rendelkezésre a feldolgozáshoz. A felszerelésről és az expedícióról további információ és képek a fotós weboldalán találhatók.