Tengerben úszó tumorsejtek támadják a kagylókat

Tátogókagyló (Mya arenaria)

A tengerben terjednek a kagylókat megbetegítő tumorsejtek - erre a következtetésekre jutottak a Columbia Egyetem kutatói, akik a puhatestűek kolóniáit Észak-Amerika keleti partvidékén évtizedek óta tizedelő leukémiás megbetegedés okait vizsgálták.

A Columbia Egyetem tudósai Stephen Goff vezetésével a kutatás kezdeti szakaszában New York és Maine térségében, valamint a kanadai Prince Edward-sziget partjainál gyűjtött tátogókagylók (Mya arenaria) tumorsejtjeinek DNS-vizsgálatát végezték el - olvasható a tanulmányt ismertető PhysOrg hírportál összefoglalójában.

Mint kiderült, az egymástól távol eső helyszíneken gyűjtött kagylókat megbetegítő tumoros sejtek genetikailag gyakorlatilag azonosak voltak, mintha "klónozták" volna őket, ugyanakkor különböztek a gazdaszervezet genotípusától.

Tátogókagyló (Mya arenaria) Forrás: Wikimedia Commons

Egyetlen forrásból

"Vizsgálataink arra világítanak rá, hogy a daganatos sejtek egyetlen forrásból származnak, nem pedig a gazdaszervezetben fejlődnek ki" - hangsúlyozta Stephen Goff.

Ebből következik, hogy a daganatos sejtek fertőzőek és elég sokáig életképesek maradnak ahhoz, hogy a tengervízzel egyik kagylóról a másikra terjedjenek. Azt viszont a kutatók nem tudták meghatározni, hogy eredetileg milyen mutáció következtében fejlődött ki ez a tumorféleség és hogyan betegíti meg a kagylókat.

Elterjedtebb jelenség

Az állatvilágban csupán két, egyedről egyedre terjedő daganatos betegség ismert. Az egyik a tasmaniai ördögöket (Sarcophilus harrisii) fertőzés útján megbetegítő arctumor, amely az 1990-es évek vége óta 70 százalékkal csökkentette egyedszámukat, a másik a kutyák nemi úton terjedő rákos megbetegedése.

"A daganatos megbetegedés horizontális terjedését ritka jelenségnek tartottuk, amely csupán az emlősök között figyelhető meg. Kutatásaink bizonyították, hogy tengeri ökorendszerekben is előfordul, vagyis a természetben sokkal elterjedtebb jelenségről van szó, mint korábban hittük" - összegezte Stephen Goff.

A kutatásról a Cell tudományos szaklapban jelent meg tanulmány.