A történelmi köztudatban csak Caligulaként ismertté vált, teljes nevén Caius Iulius Caesar Germanicus Augustus Kr. u. 12 augusztus 31 –én született az itáliai Antiumban. Apja a Rómában köztiszteletben álló, népszerű és nagyra becsült hadvezér, a konzuli tisztséget is betöltött Germanicus, Tiberius császár adoptált fia volt.
Az ifjú Caius származása okán Róma legelőkelőbbjei közé tartozott,
az Augustus által alapított Iulius - Claudius-dinasztia sarja volt.
Anyja, Agrippina, Augustus császár unokája, az első század elejének legmegbecsültebb római arsiztokrata asszonyai közé tartozott. A kamaszodó Caiust apja magával vitte a hadjárataira ,így fiatal éveit Germanicus katonai táborában töltötte.
A legionáriusok nagyon hamar megkedvelték a gyermek Caiust; aki ugyanúgy a légiósok öltözetét viselte, mint a katonák.
Tőlük kapta a Caligula (csizmácska) becenevet is,
ami a légiós csizma, a caliga elnevezéséből származott. Germanicust Szíriába is elkísérte, ahonnan Tiberius (uralkodott Kr. u. 14 és 37. között) udvarába került.
A principátus rendszerének „legalkotmányosabb uralkodója” idős korára betegesen gyanakvóvá és visszahúzódó természetűvé vált. Utolsó éveiben már nem is Rómából, hanem a Capri szigetén álló palotájából irányította a birodalom ügyeit. Innen küldte egyre gyakoribb utasításait vélt vagy valós riválisai kivégeztetésére.
Suetonius, a 2. század elején alkotott híres római történetíró szerint
Caligula anyja és testvérei is, húga, Drusilla kivételével Tiberius szeszélyének áldozatául estek.
A történészek alappal feltételezik, hogy az ifjú Caligula Capri fojtogató légkörében szenvedte el azokat a végzetes lelki sérüléseket, amelyek később súlyos személyiségtorzulásához vezettek.
Tiberius Kr.u. 37. március 17-én elhunyt. Az utódlás zökkenőmentes volt, Marco, a praetorianus gárda parancsnokának támogatásával Caligula lépett az örökébe, Róma harmadik császáraként. Az ifjú princeps a legszebb reményeket keltette a szenátorok és a nép körében; első intézkedései alapján akár a császárkori Róma legnagyobb uralkodójává is válhatott volna.
Miután illó tisztelettel megörökíttette elődje emlékét a szenátussal,
az összes, Tiberius által folyamatba helyezett pert megszüntette,
és intézkedett a politikai foglyok szabadon bocsátásáról. A szenátussal szemben illedelmesen viselkedett, és hatalmát megosztotta Róma legnagyobb múltú intézményével. ( Caligula uralkodásának első hónapjaiban több provincia és légió is közvetlenül a szenátus irányítása alatt állt még.) Egyik rendeletével megtiltotta, hogy névtelen feljelentés alapján bárkivel szemben is eljárást kezdeményezzenek, a hamisan vádaskodókat pedig szigorú büntetéssel fenyegette.
Egyik első intézkedésével eltörölte a római polgárokkal szemben kiszabható halálbüntetést, és jelentős adócsökkentést is bejelentett. Ó volt az utolsó római császár, aki a köztársaság egyik legrégebbi intézményét, a népgyűlést is összehívta.
A plebejusok körében különösen népszerűvé vált egyiptomi eredetű Ízisz-kultuszt bevett állami vallássá tette, és gondoskodott az ingyen gabona kiosztásáról, illetve látványos cirkuszi játékokat rendeztetett a nép szórakoztatására. A szenátustól – apja után – megkapta a „Germanicus” nevet, és a „restitutor rei publicae” azaz a köztársaság helyreállítója címet.
37 októberétől kezdődtek el azok a változások a császár magatartásában, amelyek súlyos – a feltételezések szerint epileptikus - betegségének kiheverése után kezdtek elhatalmasodni rajta. A betegágyából felépült császár tiszteletére áldozatokat mutattak be a templomokban, és elhalmozták a hódolat jeleivel. Feltehetően ekkor erősödött meg benne az az elképzelés, hogy princepsként mindenek felett áll, és bármit megtehet.
Caligula őrülete Kr. u. 39-től bontakozott ki, amikor önkényesen elvette a szenátustól Mauretania provincia irányítását, és a Róma-vazallus Ptolemaiosz királyt kivégeztette.
Ettől kezdve a szenátus formális megkérdezése nélkül, önkényesen kezdett uralkodni.
Gaius Suetonius Tranquillis római történetíró egyik leghíresebb fennmaradt műve a "De vita XII Caesarum libri VIII – Tizenkét császár élete nyolc könyvben", közismert nevén a Császárok élete tartalmazza a legtöbb információt Caligula viselt dolgairól. (Suetonius mellett Tacitus és Seneca is viszonylag részletesen megörökítette az őrült császár életét.)
Suetonius úgy jellemezte a császárt, mint akin féktelen hatalmi hóbort uralkodott el.
Caligula istennek tartva magát elvárta, hogy istenként is tiszteljék,
mi több, a római panteon legfőbb istenségét Jupitert is párbajra hívta ki, hogy eldöntsék – úgymond – ki is a világ valódi ura. Kedvenc leánytestvérét Drusillát ugyancsak istenné (Dea) emeltette.
A Caligulával éppen nem elfogulatlan, és a szenátori rendből származó Suetonius valamint Tacitus is
azzal vádolták meg utóbb a császárt, hogy Drusillával vérfertőző viszonyt folytatott.
Ennél sokkal valószínűbb, hogy csak különleges rajongással vette körül egyetlen életben maradt testvérét.
Annak ellenére, hogy Caligula kifejezetten művelt és iskolázott uralkodónak számított, ideje legnagyobb részét gladiátorok és cirkuszi fogathajtók között töltötte. Rajongott a cirkuszi játékokért, amelyekre hatalmas, és az államkincstárat rövid idő alatt teljesen kimerítő összegeket költött.
Elhatalmasodó őrületének több jele is volt;
előkelő és nagytekintélyű szenátori vagy lovagrendi polgárokat kényszerített arra, hogy a cirkusz porondján gladiátorként vívjanak meg egymással életre-halálra.
Esztelen költekezése miatt gyorsan kiürült a kincstár; a hiányzó bevételeket a vagyonosok ellen indított koholt perekkel és tulajdonuk elkobzásával igyekezett pótolni, akik annak is örülhettek, ha a konfiskálás során egyáltalán életben maradtak. Az egyre kiszámíthatatlanabbul viselkedő Caligula a saját hívei és barátai közül is többeket kivégeztetett.
39-ben az Alpokon átkelve hadjáratot vezetett Gallia északi vidékére. Suetonius szerint azonban kerülte az ellenséggel való összecsapást, ehelyett kagylókat szedetett katonáival a tengerparton.
Ennek ellenére is diadalmenetet szavaztatott meg magának, amelyet gúnyosan csak a kagylók felvonulásának neveztek.
A történelmi igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a légiók az erős ellenállás miatt nem tudták elérni a kitűzött hadicélokat.
Rómát a császár szeszélyei miatt megülte a félelem és a bizonytalanság. Az utolsó csepp az volt a pohárban, amikor
Caligula kedvenc lovát, Incitatust, a szenátus megalázás céljából konzullá tette.
A praetori cohors (a pretoriánus gárda, azaz a császári testőrség) parancsnoka Cassius Chaerea a Sabinus vezette szenátorokkal összeesküvést szőtt Caligula ellen; 41. január 24-én a pretoriánusok meggyilkolták a gyűlölt császárt.
Caligula holttestét hentes kampón vonszolták ki a császári palotából, és a nép üdvrivalgása közepette a Tiberis partjára húzták, majd a folyóba lökték. A z összeesküvők nem kegyelmeztek Caligula feleségének és leányának sem.
Mivel a szenátus megátkozta az emlékét, kevéssé valószín az a 2011-ben felröppent hír, amely szerint megtalálták Caligula síremlékét, - valójában az egyik villájának maradványai kerültek elő. Caligula alakját mint az őrült despota őstípusát őrizte meg a történelmi emlékezet.