Végzetesen kicsorbult a szovjet sarló Afganisztánban

Szovjet páncélozott harcjárművek menetben az afgán hegyvidéken

Könnyű, komoly harcoktól mentes bevonulást terveztek a Kremlben, egy évtizedig tartó, felőrlő állóháború lett belőle. A súlyos ember- és anyagi veszteségeket okozó, meggondolatlan afganisztáni kaland komoly koporsószegnek bizonyult a roskadozó szovjetrendszer agóniájában. Az orosz birodalmi tudaton esett szégyenfolt csak lassan olvadt el; sovány vigasz lehet, hogy utóbb az amerikaiaknak sem sikerült a kezelhetetlen ország pacifikálása. Huszonhét éve, 1989. február 15-én hagyta el az utolsó szovjet katona is Afganisztánt.

A Brezsnyev-doktrína jegyében történő kardcsörtetés

Az 1970-es években a szovjet külpolitika, kihasználva a vietnami fiaskó miatti átmeneti amerikai passzivitást, valamint az 1976-ban választást nyert Jimmy Carter demokrata elnök „galamb” típusú világpolitikai mentalitását, jelentős teret nyert a közel-keleti régióban.

Szovjet páncélozott harcjárművek az afgán hegyvidéken Forrás: wikipedia.org

A Dél-Jementől Szomálián és Szírián át regnáló szovjetbarát rendszerek további befolyásszerzésre sarkallták a Kreml urait. 1978-ban Daud király puccsal történt megbuktatásával

a szovjetszimpatizáns és marxista orientációjú Afgán Népi Demokratikus Párt került az ország élére.

A Szovjetunió támogatását élvező Nur Mohamed Taraki és kormányának szovjet ihletésű kollektivista társadalmi reformtörekvései erős ellenállást váltottak ki a nagyobbrészt feudális-törzsi viszonyok között élő afgán társadalom többségéből.

Brezsnyev szovjet pártfőtitkár először kitért Taraki beavatkozási kérése elől Forrás: Origo

A fundamentalista iszlámot képviselő mudzsaheddinek az új rendszer urait egyenesen a sátán képviselőinek tekintették, és fegyveres harcot indítottak Taraki hatalmának megdöntésére. A rendszer csak Kabulban és néhány nagyobb városban tudta biztosítani az uralmát.

A mudzsaheddinek szembeszálltak a kommunista orientációjú afgán kormányzattal Forrás: AFP

Nyilvánvalóvá lett, hogy külső segítség nélkül a baloldali, szovjetszimpatizáns kormányzat képtelen lesz megőrizni hatalmát. Nur Mohamed Taraki már 1979 márciusában segítséget kért a Kremltől, de ekkor ezt még Leonyid Iljics Brezsnyev, az SZKP főtitkára elutasította.

A Brezsnyev-doktrína

A Brezsnyev-doktrína a szocialista szövetségi rendszer fenntartására és az egyes szocialista országok szuverenitásának korlátaira vonatkozó szovjet külpolitikai alapelv. A csehszlovákiai beavatkozás szükségességének alátámasztására hirdette meg Leonyid Iljics Brezsnyev szovjet pártfőtitkár 1968 novemberében. Lényege a korlátozott szuverenitás elve, azaz ha valamelyik szocialista országban olyan események történnek, amelyek alááshatják a szocialista rendszert, az nemcsak az adott ország, hanem az egész szocialista közösség ügye.

Időközben azonban olyan változások történtek az országban és az Afganisztánnal szomszédos Iránban is, ami cselekvésre ösztönözte a szovjetvezetést. Az 1979 októberében véres puccsal Tarakit váltó

Hafizullah Amin rövid uralma alatt tovább romlott a helyzet.

Reális veszélynek látszott, hogy a Khomeini ajatollah vezetésével kibontakozó radikális iszlám forradalom átcsap Afganisztánba, onnan pedig tovább gyűrűzik a muszlim hátterű, a térséghez tartozó közép-ázsiai szovjet tagköztársaságokba is.

Hafizullah Amin a puccsista utód, akit viszont a KGB tett el láb alól Forrás: Wikimedia Commons

A Szovjetunió Kommunista Pártjának (SZKP) Politikai Bizottsága 1979. december 12-én, Brezsnyev előterjesztésére hozzájárult az „afgán elvtársaknak történő testvéri segítségnyújtáshoz”. Ezzel eldöntött ténnyé vált a szovjet fegyveres intervenció.

Könnyű, legfeljebb egy-két hónapos akcióban gondolkodtak

A szovjet beavatkozás váratlan és brutális volt. A kabuli és a bargrami repülőterek rajtaütésszerű megszállása után a légi úton szállított első lépcső fő feladata a főváros elfoglalása, a stratégiai pontok biztosítása és Hafizullah Amin elmozdítása volt. Rövid utcai harcok után a szovjetek december 27-én megszerezték a Kabul feletti uralmat.

Babrak Karmal a szovjetek által Amin helyébe ültetett afgán elnök Forrás: RIA Novosti/RIA Novosti/Prihodko

A KGB két, speciális bevetésekre szolgáló egysége,

az Alfa és a Szpecnaz kommandó rövid tűzharc után elfoglalta az elnöki palotát, Amint és családját pedig egyszerűen lepuffantották.

A politikai folytonosság jegyében a meggyilkolt elnök helyére a Moszkvában felkészített, száz százalékig szovjet elkötelezettségű Babrak Karmalt ültették.

Babrak Karmal szemlét tart az afgán hadseregnél Forrás: RIA Novosti/Graschenkov Alexandr

A korabeli dokumentumok alapján az afganisztáni hadművelettel a szovjet vezérkar az alábbi stratégiai célokat akarta elérni:

• a nagyobb városok, repülőterek és katonai bázisok, valamint az ezek közötti összeköttetés biztosítása,
• a kormányerők helyőrségeit szovjet helyőrséggel felváltani, és az afgán reguláris egységeket a gerillák elleni harcra bevetni,
• a kormányerők hadműveleteinek logisztikai, tüzérségi, és légi támogatása,
• a kommunista afgán kormány hatalmának megerősítése és a rendszer konszolidálása, hogy a szovjet expedíciós erők minél előbb kivonásra kerülhessenek.

Vonuló szovjet BTR lövészpáncélosok oszlopa Afganisztánban Forrás: wikipedia.org

A szovjet vezérkar biztos volt benne, hogy célkitűzéseit maximum néhány hónap alatt maradéktalanul megvalósíthatja. Úgy tűnt, hogy ehhez minden eszköz adott; 1980. január végére a szovjet 40. hadsereg Afganisztánba vezényelt magasabb egységeinek létszáma már elérte a 100 ezer főt. Sem a Kreml, sem a katonai vezetés nem számított arra, hogy pár hónap híján egy évtizedig tartó, felőrlő és a szovjetrendszert is megroppantó, végeláthatatlan háborúba keverednek.

Amikor a bozótharcosok legyőzik a katonai szakértelmet

A szovjetek elszámították magukat, ugyanis az általuk hatalomra segített bábkormány nem rendelkezett semmiféle komolyabb bázissal, a megosztott afgán társadalom pedig egységesen szembeszállt a „hitetlen” betolakodókkal. Annak ellenére, hogy Kabulban és a nagyobb városokban sikerült biztosítani a rendszer fennhatóságát,

az offenzíva első évében az ország területének 90 százaléka a különböző gerillacsoportok kezén maradt,

az afgán kormányhadsereg pedig gyakorlatilag széthullott.

Afgán mudzsaheddinek csoportja Forrás: AFP/Zubair Mir

A szovjet pacifikálási kísérlet rövid idő alatt áttekinthetetlen gerillaháborúvá vált; a zömében törzsi, területi alapon szerveződő, félkatonai milíciák pedig nemcsak a szovjetekkel, hanem időnként egymással is harcban álltak. A szovjetek ellen harcoló mudzsaheddinek egyik, 20 ezer fős csoportjának az a szaúd-arábiai üzletemberből fanatikus vallási harcossá vedlett Oszama bin Laden volt a vezetője, aki később az Al-Kaida terrorszervezet vezéreként vált ismertté a világ előtt.

Oszama bin Laden, a későbbi Al-Kaida-vezér is Afganisztánban kezdte pályafutását Forrás: AFP/-

Ezeket a csoportokat az Egyesült Államok, Pakisztán, Kína és Irán támogatta.

A szovjet intervenciót követő hónapban, 1980 januárjában Jimmy Carter elnök bejelentette, hogy az Egyesült Államok minden, a Perzsa-öböl feletti fennhatóság megszerzésére irányuló törekvést a saját nemzetbiztonságát veszélyeztető lépésnek fog tekinteni.

Szovjet erők által szétrombolt afgán falu Forrás: wikipedia.org

1980 tavaszán a szovjetek a megszállt Kunar tartomány területéről indítottak sorozatos támadó műveleteket, de nem sikerült áttörést elérniük.

A mudzsaheddineknek az volt a taktikájuk, hogy a járhatatlan hegyek között megbújva intéznek sorozatos rajtaütéseket a hágók közt felvonuló szovjet csapattestek és az utánpótlást szállító konvojok ellen.

Gerillák zsákmányolt szovjet harckocsival Forrás: AFP/Stefan Smith

A szűk és nehezen járható hegyvidéki területen a szovjetek nem tudták érvényesíteni sem haditechnikai, sem vezetési fölényüket a gerillákkal szemben.

A harckocsik és a páncélozott harci járművek nem tudtak igazán érvényesülni a nehéz terepen,

és a rajtaütések után barlangokba, szurdokokba visszahúzódó gerillákkal szemben az összpontosított tüzérségi tűz sem bizonyult kellően hatékonynak.

A Mi-24 (NATO kódneve: Hind) szovjet harci helikopter volt az egyik legfontosabb csapásmérő eszköz az afganisztáni háború idején Forrás: Wikimedia Commons

Egyedül a taktikai légierő, különösen a repülő tankként is aposztrofált Mi-24 típusú harci helikopterek tudtak számottevő veszteséget okozni a mudzsaheddineknek a hegyvidéki harcokban. Ez a helyzet is megváltozott azonban 1985-től, amikor a gerillacsoportok hozzájutottak az amerikai, vállról indítható Stringer légelhárító rakétákhoz.

Vietnam-szindróma Afganisztánban

A legsúlyosabb harcok a Pandzsír-völgyben és a Salang-hágó környékén tomboltak, ugyanis a mudzsaheddinek ellenállási mozgalma ide, a pakisztáni határ közelébe koncentrálódott.

A pakisztáni határ lezárása döntő kimenetelű lett volna a hosszan elnyúló afganisztáni háborúban,

a gerillák ugyanis Pakisztánon keresztül kapták a nélkülözhetetlen utánpótlást. (A mudzsaheddineknek a határ közeli pakisztáni nagyváros, Pesavar volt a legfontosabb utánpótlási bázisuk.)

A mudzsaheddinek tökélyre fejlesztették a hegyvidéki gerillaharcmodort Forrás: AFP/Saeed Khan

A mudzsaheddinek fő célja a Salang-hágó, a legfontosabb, Kabulba tartó szovjet utánpótlási útvonal kiiktatása, zavarása volt, amit sikerrel végre is hajtottak.

Válaszul a szovjet légierő és tüzérség sorozatos akciókban lerombolta a környékbeli falvakat;

1983-ra 4 millióan menekültek át Pakisztánba a környékről. 1985 volt a legvéresebb év, egyben a választóvonal is az afganisztáni háborúban.

Az Afganisztánban bevetett szovjet erők létszáma ekkor volt a csúcson, összesen 120 ezer fő. Az amerikai haditechnikai támogatásnak köszönhetően a gerillák olyan légvédelmi fegyverekhez jutottak, amelyek birtokában egyre nagyobb veszteségeket okoztak a korábban még viszonylagos biztonságban operáló szovjet harci helikopterflottának.

A KGB alárendeltségébe tartozó Szpecnaz különleges egység tagjai bevetésre készülnek Afganisztánban Forrás: wikipedia.org

Annak ellenére, hogy a Kunarban és a Pandzsír-völgyben kiterjedt hadműveletbe kezdtek, a szovjetek mégsem tudták elérni a pakisztáni határszakasz elvágását. Közben jelentős belpolitikai fordulat történt a Szovjetunióban, 1985. március 12-én Mihail Szergejevics Gorbacsovot választották meg az SZKP főtitkárának.

Mudzsaheddinek Kunar tartományban Forrás: wikipedia.org

Gorbacsov személye az addigi konzervatív gerontokrácia pártbeli uralmának is véget vetett, és ez alapvető változást hozott az afganisztáni katonai kaland folytatásában is. Gorbacsov felismerte, hogy Afganisztán a Szovjetunió Vietnamjává vált, és mielőbb meg kell kezdeni a szovjet csapatok kivonását.

Végjáték az Amu Darja mentén

Az ENSZ közvetítésével már 1985-ben megkezdődtek a szovjet és a mudzsaheddin képviselők közötti tárgyalások. A szovjet pártvezetés már a kivonulás utáni időkre gondolva egy rugalmasabb afgán pártember pozícióba emelésével vélte konszolidálhatónak a helyzetet. Ennek szellemében lemondatták Babrak Karmalt, akinek helyét Mohamed Nadzsibullah foglalta el. Még ugyanebben az évben hat szovjet harcoló ezredet vontak ki Afganisztánból.

1985 márciusában Mihail Szergejevics Gorbacsov lett az SZKP főtitkára Forrás: AFP

1987-ben zajlott le az utolsó jelentősebb szovjet akció, a Magisztrál hadművelet, amely Khost városának felmentését célozta. Még ugyanebben az évben megszületett a formális döntés is Moszkvában, az afganisztáni expedíciós haderő fokozatos kivonásáról. 1988. április 15-én ült össze Genfben az Afganisztán-konferencia, a Szovjetunió, az Amerikai Egyesült Államok, Afganisztán és Pakisztán képviselőinek részvételével.

Május 15-én írták alá azt a megállapodást, amely két lépcsőben véglegesítette az Afganisztánban állomásozó szovjet haderő kivonásának ütemtervét.

Az egyezmény szerint a kivonás első szakaszát - Kandahár és Herát irányában – határidőre, 1988. augusztus 15-re be is fejezték.

Mohamed Nadzsibullah (középen) Babrak Karmalt váltotta Forrás: AFP/Daniel Janin

A második ütem 1988 novemberétől 1989. február 15-ig tartott. A kivonulás sem ment simán; a légierő folyamatos csapásméréssel biztosította a kivonuló alakulatokat a gerillák ismétlődő támadásaival szemben. Az utolsó szovjet katona, aki átkelt a szovjet (türkmén)–afgán határt jelentő Amu Darja hídján, Borisz Gromov vezérezredes, az afganisztáni szovjet haderő utolsó főparancsnoka volt.

Az afganisztáni kaland mérlege egyértelműen negatív volt a Szovjetunió számára;

a majdnem tízéves háborúskodás alatt a szovjet hadsereg 26 600 halottat és 30 000 sebesültet vesztett. ( Érdemes megjegyezni, hogy a Vörös Hadseregbe besorozott kárpátaljai magyarok közül 53-an lelték halálukat az afgán hadszíntéren.)

Az afganisztáni kudarc és Reagan amerikai elnök 1983-ban meghirdetett csillagháborús programja adta meg a kegyelemdöfést a Szovjetuniónak Forrás: AFP/Mike Sargent

A szovjet beavatkozás megtörte az 1975-ös helsinki konferenciával elindult enyhülési folyamatot, és a hidegháború történetének utolsó, ám egyik legfagyosabb néhány évét hozta el. Az afganisztáni kaland a maga 5 milliárd dolláros költségével végzetesen megrendítette a brezsnyevi időktől, a „pangás éveitől” kezdve már folyamatosan gyengélkedő Szovjetuniót.

Orosz afganisztáni veteránok húsz évvel a harcok után Forrás: wikipedia.org

Ez és az 1981-ben hivatalba lépő Ronald Reagan amerikai elnök által meghirdetett „ csillagháborús” fegyverkezés adta meg a kegyelemdöfést, az afganisztáni kivonulás után bő két évvel később maga a Szovjetunió is felbomlott. Nadzsibullah rendszere a szovjet támogatás elenyészésével 1992-ben kártyavárként omlott össze. A vad hegyek birodalmában azóta sincs békesség.