A Mezopotámiában élő népek már több ezer évvel időszámításunk kezdete előtt jól ismerték az égboltot. Felfedezték a (szabad szemmel látható) bolygókat, kitaláltak és elneveztek sok csillagképet, ismerték a nap látszó évi útját (ekliptika), s egyre pontosabban mérték az év és a holdhónap hosszát. Természetesen eltöprengtek: milyen lehet a világ szerkezete, s ezen belül a Föld alakja?
Pontosan nem tudjuk, hogyan gondolkodtak erről, de az első ötlet bizonyára a sima, sík Föld föltevése volt. Felette egy vagy több (fél)gömb alakú kupola az égbolt. Az égitestek – az akkori hit szerint istenek – az ég gömbjein mozognak. Mindezt óceánok és égi, illetve alvilági vizek veszik körül. A köznépet mindez nem nagyon izgatta; a csillagászattal foglalkozó papok – vagy legalábbis egy részük – azonban nem elégedett meg ezzel a képpel. Ismereteink szerint ők, bár titkoltan, de úgy tartották: a Föld egy űrben lebegő gömb. Talán az égbolt általuk vélt gömb alakja adta nekik ezt az ötletet. Bizonyítani aligha tudták, de az akkori tudományban a bizonyítás még nem volt követelmény.
Az egyiptomiak továbbfejlesztették a csillagászati ismereteket, és természetesen a Föld alakjára vonatkozó elképzeléseket is. Először ők is a lapos Föld és kupola (vagy valahogyan ferde, lejtős sík) alakú égbolt elméletéből indultak ki. Világképüket szemléletesen úgy ábrázolták, hogy a Föld istene, Geb vízszintesen fekszik, s az ég istennője, Nut kéz- és lábujjai hegyén állva ívet képez fölötte. Köztük Su, a levegő istene áll, s két karjával támasztja Nut testét.
Ám felmerült a kérdés: ha a Föld (szerintük a világ) sík, akkor az égitestek, amelyek lenyugszanak, hová lesznek, és honnan kerülnek elő felkeléskor. Voltak ötleteik, pl. hogy nyugatról a Föld alatt egy hosszú alagúton jut át az istenek bárkája keletre. Kézenfekvőbb, természetesebb elgondolás volt, hogy a Föld, bármilyen alakú is, nem végtelen nagy, s valahogy az űrben helyezkedik el; így az égitestek – amelyeket már addig is gömb alakúnak tartottak – naponta meg tudják kerülni, alatta is áthaladva. Azt is megfigyelték, hogy a Nap (vagy a Hold) mindig ugyanakkorának látszik, akárhonnan s akármikor nézzük, tehát az ég gömbje a Föld felszínétől föltehetőleg mindenütt ugyanolyan messze van. E tényeket úgy érthetjük meg a legegyszerűbben, ha a Földet gömbölyűnek tekintjük.
Az egyiptomi kereskedőkaravánok és hajórajok a világ egyre nagyobb részét ismerték meg. II. Nékó (i. e. 660 k. – i. e. 594) fáraó megbízásából föníciai hajósok körülhajózták Afrikát, és útjuk során számos értékes megfigyelést tettek. Kelet-nyugati utazásuk során észlelték, hogy minél nyugatabbra vannak, annál később kel a Nap, illetve bármely adott égitest. Azt is tapasztalták, hogy minél délebbre járnak, annál alacsonyabban áll a Sarkcsillag, és délen újabb, addig ismeretlen csillagok jelennek meg. A Nap pedig, ha eléggé távol hajóznak dél felé, már nem délen, hanem északon „delel".
Mindezt legegyszerűbben megint csak a Föld gömb alakjával lehet megmagyarázni. Az egyiptomi világábrázolások közt ennek megfelelően újabb, „rendhagyó" ábrák is megjelentek, például több olyan, amelyen Geb, a Föld gömb alakját jelképezve, nem vízszintesen fekszik: lábát teste fölött áthajtva feje mögött helyezi a talajra. Ismeretes olyan koporsófestmény is, melyen a Föld egy korong, mely feltehetőleg egy gömb vetületét jelzi.
Kicsit később a görög filozófusok sokféle világképet dolgoztak ki (ezek közül a terjedelmi korlátok miatt, sajnos, itt csak néhányat említhetünk meg), de úgy látszik, a Föld gömb alakját mindig nyilvánvalónak vették.
Thalész (i. e. 624 k. – i. e. 546 k.) ugyan állítólag lapos Földről beszélt, de valószínű, hogy tanítványainak – mélyreható csillagászati ismeretei alapján – ilyet aligha állított. A püthagoreus csillagászok (pl. Hérakleidész, i. e. 390 k. – i. e. 322) minden égitestet, így a Földet is, gömb alakúnak vettek, mert szerintük – nyilván teljes szimmetriája miatt – a legtökéletesebb mértani test a gömb. Nézetüket alátámasztotta az az észrevételük, hogy a Hold világos oldalának határvonala mindig körív, tehát a Hold gömb alakú. Ha pedig ez így van, akkor a többi égitest és a Föld is ilyen lehet.
Arisztotelész (i. e. 384 – i. e. 322), sok tévedése ellenére a legnagyobb görög tudósok egyike, a Föld gömb alakját be is bizonyította. A bizonyítékok közt szerepelnek az előbb már említett régi megfigyelések is, pl. hogy a Hold gömbölyű stb. Az általa említett bizonyítékok közt a legismertebb, hogy a kikötőhöz közeledő hajónak előbb az árboccsúcsa tűnik fel, majd maga az árboc, a vitorlázat, s végül a hajótest „bújik ki" a látóhatár alól.
De ahogy maga Arisztotelész is tisztában volt vele, ez nem igazolja a Föld gömb alakját, csak azt jelenti, hogy a megfigyelő a tetszőleges alakú, de egyenetlen felszínű Földnek éppen egy domború részén van. Ha Földünk minden pontján ugyanezt tapasztalnánk, az már valószínűsítené, hogy bolygónk gömbölyű.
Arisztotelész számára két – már említett – megfigyelés különösen fontos volt. Az egyik, hogy a Föld különböző helyeiről az égbolt is különbözőnek látszik. Ismeretei szerint a Föld felszínén – mai mértékegységgel mérve – kb. 110 km-t haladva észak felé a sarkmagasság (az ég északi pólusának, vagyis nagyjából a Sarkcsillag irányának a látóhatártól mért szögtávolsága) 1 fokkal nő. Ebből már meghatározható lett volna a Föld kerülete is, de Arisztotelész ezzel nem foglalkozott.
A másik, hogy az égitestek keltének, delelésének időpontja változik a földrajzi hosszúságnak megfelelően: szintén mai fogalmakkal 1 fok hosszúságváltozásnak 4 perc időeltolódás felel meg. E két megfigyelés azt igazolja, hogy bolygónk felülete mindkét irányban (azaz észak-déli és nyugat-keleti irányban is) görbült, méghozzá hasonló mértékben.
(Befejező rész a következő oldalon! Kattintson!)