Egy lóállkapocs fedheti fel a múlt homályába vesző titkot

2017.01.17. 18:18

Új bizonyítékok alapján egyre valószínűbb, hogy az eddig feltételezettnél sokkal korábban, jóval az utolsó jégkorszak vége előtt éltek már emberek Észak-Amerikában.

Nehezen boldogultak az ősló nyelvével

Úgy 24 ezer évvel ezelőtt, a legutóbbi jégkorszak, az úgynevezett Würm-glaciális idején a mai Kanadában, a Yukon-vidék észak-nyugati részén portyázott néhány vadász. Tanyát vertek a Bluefish folyó mentén egy kis barlangban,

ahol az elejtett Yukon-lovat szakócájukkal fel is darabolták.

A húsos nyelvet csak többszöri próbálkozásra sikerült kivágniuk, ezért a pattintott kőszerszám éle nyomokat hagyott a ló állkapcsán.

A jégkorszaki Yukon ősló rekonstrukciója. A lovak 14 ezer évvel ezelőtt vesztek ki Észak-AmerikábólForrás: Yukon

Több ezer évvel később ez a csontdarab képezi a fókuszpontját egy kanadai archeológus doktori disszertációjának: Lauriane Bourgeon a Montreali Egyetem munkatársa mikroszkóp alatt vizsgálta meg az állkapcsot, és úgy érezte, más mintákkal együtt ezt is el kell küldenie szénizotópos kormeghatározásra.

Forrás: PLOSOne

A lelet a Kanadai Történeti Múzeum raktárából származott, azon az ásatássorozaton került napvilágra, amit még Jacques Cinq-Mars régész vezetett 1977 és 1987 között. Kutatótársaival váltig állították, hogy

a Bluefish folyó menti három barlang már 30 ezer évvel ezelőtt alkalmi menedékül szolgálhatott az embereknek.

Csakhogy ez a nézet szöges ellentétben állt az uralkodó állásponttal, amely szerint Észak-Amerika 13-14 ezer évvel ezelőtt népesült be. 

A nyom korábbi, mint hogy kihalt volna a faj

Bourgeonnak fölkeltette az érdeklődését az ellentmondásos történet, és hat csontdarabot elküldött az angliai Oxfordba kormeghatározásra.

A perdöntő bizonyítékForrás: PLOSOne

Kiderült, hogy a legfiatalabb egy 12 ezer éves karibucsont volt, míg

a lóállkapocs a legidősebb: legalább 24 ezer éves.

Ennek a leletnek köszönhetően a Bluefish-barlangok váltak a legrégebbi ismert régészeti helyszínné Észak-Ameriában.

A szénizotópos elemzés igazolta Cinq-Mars meggyőződését, hiszen a feltételezett benépesülésnél 10 ezer évvel korábbra datálta a csont korát. A Bourgeon és kutatótársai által írt beszámoló a PLOS One online tudományos folyóiratban jelent meg. 

A barlangból előkerült Yukon ló (Equus lambei) állkapocsscontján jól látszanak a szakóca nyomaiForrás: PLOSOne

Alaszkában eddig három, a Yukon-vidéken egyetlen helyszínről bizonyosodott be, hogy emberek lakták, nagyjából 14 ezer évvel ezelőtt. "Már abból sejtettük, hogy az emberi jelenlét korábbi lehet, hogy lócsonton találtuk a vágásnyomokat – mondta Bourgeon.

Ebben a régióban ugyanis nagyjából 14 ezer évvel ezelőtt haltak ki a lovak."

Yukon őslovak Beringia területén (rekonstrukció)Forrás: Nature

Úgyhogy rendkívül izgatottá váltunk az oxfordi kormeghatározás láttán." Ez ugyanis alátámaszt egy másik, szintén sok szakmai vitát kavaró elméletet: hogy a Bering-földhídnak nagyobb jelentősége volt annak idején, mint ma véljük.

A genetika valósággá változtatja a mesét

Tudományos feltételezések szerint Észak-Amerika Szibéria felől népesült be,

amikor a sarki jégtakaró megnövekedése miatt 50-120 méterrel alacsonyabbá vált a világtenger szintje,

és a Bering-földhídon keresztül szabaddá vált a közlekedés. Úgy gondoljuk, hogy az első amerikaiak, a paleoindiánok a zord időjárás ellen délebbre vándoroltak, de a jégtakaró visszahúzódásával ismét megjelentek az északi vidékeken.

A Würm-glaciális végén a mainál jóval alacsonyabb tengrszint miatt földhd kötötte össze Ázsiát és Észak-Amerikát. Beringia térképrekonstrukciójaForrás: Nps.gov

Újabb genetikai vizsgálatok szerint viszont a fagyos időszakokat nem délen, hanem az enyhébb klímájú Bering-földhídon meghúzódva, elszigeteltségben vészelték át az őslakók. A Beringiának nevezett terület nem is földhíd, inkább Ausztrália-méretű kontinens volt, amely hajdanán a szibériai Léna folyótól a kanadai Mackenzie folyóig tartott: észak-déli irányban 1600, kelet-nyugati irányban 4800 kilométer szélesen. 

Ázsiai embercsoportok kelnek át a Bering-földhídonForrás:Chronozoom

A jégkorszak idején sem volt fagyott, inkább afféle vadvirágos, bozótos sztyeppe, néhol tundra, amelyen bölények, tevék, lovak, gyapjas rinocéroszok legelésztek – és estek áldozatul a korai vadászoknak.

Az Ázsiából történő betelepedés folyamatábrájaForrás: Nps.gov

Nagyon leegyszerűsítve Beringia területén két irányban zajlott az élőlények áramlása:

keletről nyugatra az Észak-Amerikában őshonos lovak, tevék és más állatfajok egyedei vándoroltak

(és honosodtak meg más kontinenseken), nyugatról keletre pedig az ember. Mivel azonban a klíma enyhülésével emelkedni kezdett a vízszint,a lehetséges bizonyítékokat napjainkban a Bering-tenger fenekén kellene keresni.

Meggyőzi-e a lelkesedés a szkeptikusokat?

"Pusztán azért, mert nem találunk kultúrára utaló maradványokat, még nem zárhatjuk ki, hogy itt paleoindiánok éltek – mondta Bourgeon. – A folyton mozgásban lévő vadásztörzsek egyébként sem hagynak maguk mögött tárgyi emlékeket, ráadásul Beringia jelentős részét ma tenger borítja.

Jégkorszaki tájkép a Würm-glaciális idejénForrás: Origo

" Épp ezért van óriási jelentősége a Bluefish-barlangokban talált lóállkapocsnak, mert ez bizonyítja, hogy a Yukon-vidékén sokkal előbb megjelentek az emberek, mint ahogy eddig feltételezték. A csontok mellett a barlang talajából előásott kőeszközök is a korábbi területfoglalást igazolják.

Alaszkai tundravidék napjainkban. Ennyi maradt az egykori BeringiábólForrás: Bionews Texas

Persze nem mindenkit győzött meg a lelet. Egyes régészek szerint túl csekély azoknak a csontoknak a száma,

amelyeken emberi kézre utaló nyomok vannak,

illetve a föllelt kőeszközökről sem bizonyosodott be, hogy valóban ezekkel ejtették a vágásokat. Vagyis elégtelen mennyiségű a bizonyíték ahhoz, hogy a korábbi álláspontot elvessék. Bourgeon viszont ennek dacára meg van győződve az igazáról, mint ahogy arról is, hogy csak idő kérdése újabb lelőhelyeket felfedezni, amelyek hasonló korra datálhatók.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK