Az amerikai fizikusprofesszor szeptember 23. és 29. között kilenc magyarországi helyszínt, köztük Szegedet, Lajosmizsét, Pécset, Győrt és a fővárosi Erkel Színházat érintő előadókörúton vett részt, amelyen a tudomány és hit képviselőit évtizedek óta foglalkoztató ereklyéről beszélt – hangzott el az M5 csatorna szombati Kulturális Híradójában.
A torinói leplet, amely egy sérüléseket szenvedett ember lenyomatát ábrázolja, a hívők Jézus Krisztus halotti lepleként tisztelik.
John P. Jackson 50 évvel ezelőtt kezdett el foglalkozni a lepel tudományos vizsgálatával.
A Vatikán engedélyével John P. Jackson vezetésével 30 kutató vizsgálta a leplet 1978-ban,
háromdimenziós felvételt majd később három független laboratórium bevonásával szénizotópos vizsgálatokat végeztek az ereklyén. A szénizotópos kormeghatározásban John P. Jackson nem vett részt személyesen.
A professzor ennek eredményét – miszerint a lepel 13-14. századi lenne – más kutatókkal együtt mind a mai napig kérdésesnek tartja. Szerinte a lepel valójában az utolsó vacsora asztalterítője volt, amellyel aztán letakarták Jézus holttestét.
Martí Zoltán, az előadássorozatot szervező 777 keresztény blog főszerkesztője a műsorban úgy vélekedett,
valószínűleg soha nem derül ki, hogy a torinói lepel eredeti-e vagy sem.
Ahol a tudomány véget ér, ott kezdődik a hit, és ennek a kettőnek nagyon szép találkozása a torinói lepel - mondta. Az előadássorozat médiatámogatója az M5 kulturális csatorna volt.
A lepel 1978 után került igazán a figyelem középpontjába, amikor megjelent Ian Wilson magfizikus A torinói lepel című könyve. Wilsont különösen a torinói lepel lenvászon szövetének felső rétegeibe „beleégett” emberi kontúr keletkezési mechanizmusa izgatta.
Wilson az oldószerrel is kitörölhetetlen lenyomatról egyértelműen kizárta, hogy azt emberkéz festhette volna a vászonra,
mint ahogyan azt a leplet hamisítványnak tartók közül sokan vélelmezik.
A brit fizikus vizsgálatai szerint a test körvonalai egy olyan rendkívül nagy energiájú fizikai folyamat eredményeként égtek bele a lepel anyagába, ami leginkább egy nagy erejű neutronkisülésre emlékeztet.
Ugyanígy vélekedett Roberto Hedges, aki az Oxfordi Egyetem sugárlaboratóriumában részt vett a lepel radiokarbonos kormeghatározásában.
Hedges határozott véleménye, hogy a leplet neutronkisülés érte.
Marc Antoni és Arthur Lind Részecskesugárzás a testből című dolgozatukban arra a következtetésre jutottak, hogy a textíliát egy olyan rendkívül nagy erejű ismeretlen sugárzás érte, ami belülről, a testből áradt ki.
A leplen látható vérnyomok részletes analízisét az 1978-as STRUP vizsgálattal kezdték meg. Walter McCrone szerint olyan vas-oxid-vegyületek mutathatók ki a leplen, amelyek festésnyomra utalnak.
Ám a részletes és többször megismételt szerológiai analízis szerint a test kontúrját olyan vérnyom rajzolja ki a lepel szövetén, amely a közel-keleti népeket jellemző AB vércsoportba tartozik.
Dr. Giovanni Tamburelli, a Torinói Egyetem kutatója számítógépbe táplálta az emberi vér paramétereit, hogy kimutassa a leplen található összes vérnyomot.
Az arcon szabad szemmel nem látható hajszálerekből származó vérnyomokat talált.
Ennek alapján pedig kizárta annak a lehetőségét, hogy a képmás létrejöttében emberi kéz játszhatott közre.
A lepel tulajdonosa, a római katolikus egyház 1988-ban hozzájárulását adta ahhoz, hogy három független sugárlaboratórium elvégezze a lepelből kivágott minták C-14 szénizotópos radiokarbon-kormeghatározást. Egyenként három, jelölés nélküli mintát küldtek el az oxfordi, a zürichi és egy arizonai laboratóriumnak.
A kormeghatározást végzőknek arról sem lehetett tudomásuk, hogy mit vizsgálnak.
Mindhárom laboratórium arra a vizsgálati eredményre jutott, hogy a lepel 1200 és 1304 között keletkezhetett.
A lepel valódiságát megkérdőjelezők mindmáig ezt tekintik a döntő érvnek amellett, hogy a torinói lepel hamisítvány.
Mások az oxfordi, zürichi és arizonai mérések kétséget kizáró bizonyosságát azzal kérdőjelezik meg, hogy az 1532-ben keletkezett tűzben a lepel megpörkölődése eleve kizárja a pontos radiokarbon-kormeghatározást.
Az olasz ENEA országos sugárlaboratórium olyan eredményre jutott, amely szerint a leplen található képhez hasonlót a mai legmodernebb laboratóriumi technikákkal sem lehet előállítani,
középkori módszerekkel pedig teljességgel lehetetlen.
Ezen kívül akadnak még más, meglehetősen rejtélyes és megválaszolatlan kérdések.
A lepel alapanyagát vizsgáló textilszakértők az anyagból és a szövési technikából kivétel nélkül arra a megállapításra jutottak, hogy az a Kr.u. 1. században készült, a legnagyobb valószínűséggel a mai Palesztina területén.
Gilberto Raes, a Genti Egyetem kutatója ,a vizsgálati eredmények alapján határozottan kizárta a szövetanyag középkori eredetét.
Egy másik igen érdekes eredmény Francis Filas jezsuita történészprofesszor felfedezéséhez kapcsolódik. A professzornak az tűnt fel, hogy az 1978-ban készített 3D felvételeken a fejlenyomaton szokatlanul nagyok az alak szemei.
Francis Filas számítógépes technikával feljavította és erősen kinagyította a szemeket,
megállapítva, hogy azokat két pénzérme takarja el.
A képfeljavítás és erős felnagyítás eredményeként azt is sikerült megállapítani, hogy az érme előlapján egy hajlított augurbot (az augurok római jósok voltak) valamint görög nyelven a „Tiberios kaiseros” azaz „Tiberius császáré” felirat látszik.
A numizmatikai szakértők ezekből a jegyekből megállapították, hogy az úgynevezett provinciális érméket Kr. u. 26 és 31. között Júdea prokonzulja, Quintus Pontius Pilátus verette.
A lepelhez kapcsolódó érdekes kérdések sora azonban még ezzel sem zárható le. Botanikus szakértők
a lepel anyagában 49 különböző növényi spórát azonosítottak, amelyek közül 14 Palesztina területén előforduló endemikus növényfaj,
és ezekből további 8 olyan halofita faj, amelyek kizárólag a Holt-tenger és Jeruzsálem környékén honosak.
Az 1999-ben St. Louis-ban megtartott 16. Nemzetközi Botanikai Kongresszuson tovább árnyalták az addig megállapítottakat;
két faj csak és kizárólag a Jeruzsálem-Hebron régióban él.
A kutatók szerint az egyikből, a Gundelia tournefortii fajnevű tövises növényből készülhetett az a süvegszerűség, amely az alak homlokán és fejtetején kimutatott szúrt sérüléseket okozta.
Avinoam Danin, aki a jeruzsálemi Héber Egyetem botanikaprofesszora, Uri Baruchhal, az Izraeli Régészeti Főfelügyelőség pollenszakértőjével együtt vizsgálta meg a leplen található virágpor nyomait.
Megállapították, hogy ezek közül az egyik pollen gazdája napszakosan csak délután 3 és 4 óra között nyílik.
(Az evangélium szerint Krisztus délután három óra körül halt meg, és a közeledő ünnep miatt a testét rögtön levették a keresztről, és a halotti gyolcsba csavarták.)
Charles Freeman brit történész állt elő először azzal a teóriával,
hogy a torinói lepel nem egyéb, mint a középkorban a passiójátékokhoz használt kellék.
A brit kutató ezt a hipotézisét számos, a halotti leplet ábrázoló középkori és újkori festmény, illetve metszet képének az analíziséből vezette le, igaz, hogy ezek a természettudományos módszerekkel elvégzett vizsgálatok által felvetett, illetve nyitva hagyott kérdésekre nem adnak választ.
A másik probléma ezzel az elmélettel kapcsolatosan, hogy a Krisztus keresztre feszítését ábrázoló középkori-újkori festményeken
kivétel nélkül a tenyerén és lábfején átütött szögekkel ábrázolják a megfeszített Jézust.
A leplen viszont ettől eltér a sérülések helye; a szögek nyomai a csuklókon és a bokáknál azonosíthatók.
Egyébként ez felel meg az ókorban alkalmazott kegyetlen kivégzési módnak, a tenyereken és a lábfejen átütött szegek ugyanis nem tartották volna meg a test súlyát.
Az úgynevezett Destot-nyílást az ókori hóhérok még ismerték, de a középkorra feledésbe merült ez a kivégzési mód,
erre vezethető vissza a helytelen ábrázolásmód is.
Az 1980-as években komputertechnikával feljavított felvételek segítségével azt is sikerült megállapítani,
hogy a testet összesen 120 korbácsnyom borítja,
amelyeket a hírhedt római flagrummal, a „háromágú macskával” mértek az áldozatra. (A római korbács ágai végén apró fémhorgok voltak, amelyek minden egyes ütésnél beleakadtak a bőrbe, tovább növelve az áldozat gyötrelmeit.)
A bal arcféltekén, a járomcsont közelében zúzódásos sérülés nyomai láthatók,
ami szintén összhangban áll az evangéliumban írtakkal: „Amikor ezt mondta, az ott álló szolgák közül az egyik arcul ütötte Jézust, és így szólt: Így felelsz a főpapnak?”
Jézus a Golgota felé menet háromszor is elesett a kereszt kezeihez kötött vízszintes részének, a patibulumnak a súlya alatt. Emiatt kényszerítették cirénei Simont, hogy segítsen a halálraítélt Jézusnak a kereszt cipelésében.
A leplen világosan látszik, hogy a jobb váll nem szimmetrikus a ballal, ami vállficamra utaló nyom.
Az újszövetségi Szentírás szerint az egyik római legionárius kegyelemből dárdával átdöfte Jézus szívét, amelyből „vér és víz” folyt ki. A vizsgálatok szerint a leplen tisztán látható dárdadöfés nyoma átszúrta a tüdőt, amelyből emiatt a vérrel együtt vizenyő folyt ki a sebből.
1989-ben a halála után szentté avatott egyházfő, II. János Pál pápa „valóságos relikviának” minősítette a torinói leplet. Hogy a pro és kontra bizonyítékok alapján ki mit gondol a torinói lepelről, hit és egyéni meggyőződés kérdése.