Jobb, ha hozzászokunk az agyar nélküli elefántok látványához

Ázsiai elefánt
Vágólapra másolva!
Talán az orvvadászat számlájára írható, hogy egyre több nőstényelefánt jön világra agyar nélkül - állapította meg egy új tanulmány.
Vágólapra másolva!

A megjelenés előtt álló munka eredményeiről Joyce Poole kutatót, az Elephant Voices állatvédő szervezet társalapítóját kérdezte a National Geographic portálja.

Régen a nőstényelefántok 2-4 százaléka született agyar nélkül, ma azonban majdnem az egyharmaduk jön világra így.

A kutatást a mozambiki Gorongosa Nemzeti Parkban végezték, ám a jelenséget Afrika más tájain is megfigyelték már. A dél-afrikai Addo elefántrezervátumban az ott élő 200 nőstény 98 százaléka született agyar nélkül már a 2000-es évek elején.

Forrás: AFP/Ishara S. Kodikara

Kenyában a Duke Egyetem 2015-ös kutatása a nőstények agyarának méretcsökkenését állapította meg.

Az orvvadászat okozta szelekció feltevését azonban még igazolni kell, elképzelhető ugyanis, hogy az agyar eltűnése egyszerű genetikai eredetű jelenség, véletlen módosulás, ami kis populációkon belül a rendellenesség elterjedéséhez vezethetett" - magyarázta az ANSA olasz hírügynökség kérdésére Luigi Boitani, a Római Tudományegyetem zoológusa.

(MTI/ANSA)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!