Kettős csapást mér a daganatra az új rákölő vírus

tumor
Minden tumornak vannak például erei, amelyek táplálják, és ahogy a valódi szervek, úgy a daganatok is kötőszövetes váz köré épülnek fel.
Vágólapra másolva!
A mesterségesen szerkesztett tumorgyilkos adenovírusok most már nem csak a daganatsejteket, hanem az őket védő és támogató kötőszöveti sejteket is célba veszik.
Vágólapra másolva!

Akaratlanul válnak cinkostárssá a tumorsejtek megvédésében

A daganatok sosem csupán daganatsejtekből állnak: minden tumornak vannak például erei, amelyek táplálják, és ahogy a valódi szervek, úgy a daganatok is kötőszövetes váz köré épülnek fel.

Daganatsejtet (fehér) támadó sejtölő T-sejtek (vörös) egy hamis színes elektronmikroszkópos felvételen Forrás: Flickr/NIH Image Gallery/Rita Elena Serda, Duncan Comprehensive Cancer Center at Baylor College of Medicine, National Cancer Institute, National Institutes of Health

Bár a rák kötőszöveti állományát többé-kevésbé ép, legalábbis nem daganatosan elfajult sejtek alkotják, e jóindulatú kötőszöveti sejtek – hivatalos nevükön: fibroblasztok –

mégis akaratlanul cinkostársakká válnak a daganat növekedésében:

a rákos sejtek által kibocsátott jelmolekulák hatására működésük úgy módosul, hogy megvédik a tumort a gyógyszerek és az immunrendszer támadásaitól.

Ráksejt és T-sejt illusztrációja Forrás: Science Photo Library/ROGER HARRIS/SCIENCE PHOTO LIBRARY/Roger Harris/Science Photo Libra

Oxfordi tudósoknak most első alkalommal sikerült olyan vírust szerkeszteniük, amely nemcsak a ráksejteket pusztítja el,

hanem egy beléjuttatott fehérje segítségével a daganatot oltalmazó fibroblasztokat is kiszolgáltatja az immunrendszer ítéletvégrehajtóinak, az ölő T-sejteknek.

Különböző tumortípusok összehasonlító táblázata Forrás: Nature

A brit Medical Research Council és a Cancer Research UK által támogatott kutatás vezetői abban bíznak, hogy

ha a hátralévő biztonságossági vizsgálatok is kedvező eredménnyel zárulnak,

az eddig csak emberi daganatmintákban és egereken tesztelt „kétélű” vírus akár már a jövő évben emberi klinikai vizsgálatba kerülhet.

Pozitív genetikai utasításokat kódolnak a vírusokba

Jelenleg valamennyi olyan terápiás próbálkozás, amely a daganat által „átprogramozott” fibroblasztok elpusztítására irányul, egyben a szervezet összes egészséges fibroblasztját is támadja, s ez egyebek mellett a csontvelő és a bőr károsításán keresztül súlyos toxikus mellékhatásokkal jár.

A vírusok nem csupán súlyos fenyegetést jelenthetnek, hanem védekező eszközként is bevethetők ( a kép illusztráció) Forrás: Science Photo Library/KATERYNA KON/SCIENCE PHOTO LIBRARY/Kateryna Kon/Science Photo Libra

A Cancer Research folyóiratban közölt mostani tanulmány főszereplője az enadenotucirev névre keresztelt, mesterségesen módosított vírus, amelyek egyes karcinómák kezelésére már klinikai kipróbálás alatt áll.

A karcinómák, más néven hám-eredetű daganatok a rák leggyakoribb formái,

és a bőrből vagy a belső szerveket bélelő hámszövetekből indulnak ki. Ilyen belső hámok találhatók egyebek mellett a hasnyálmirigyben, a vastagbélben, a tüdőben, az emlőben, a petefészekben vagy a prosztatában.

Ráksejtek illusztrációja Forrás: Science Photo Library/ROGER HARRIS/SCIENCE PHOTO LIBRARY/Roger Harris/Science Photo Libra

Az enadenotucirevet úgy szerkesztették, hogy csak a rákos sejteket fertőzi meg, közben az ép sejteket megkíméli.

Ezen felül a vírusokba olyan genetikai utasítást csomagoltak, amely az általuk megfertőzött daganatsejteket egy speciális fehérje, az ún. bispecifikus T-sejt-aktiváló termelésére kényszeríti.

Ráksejtet támadó T-sejtek illusztrációja Forrás: Science Photo Library/SCIENCE ARTWORK/SCIENCE PHOTO LIBRARY/Science Artwork/Science Photo Li

Ezt a fehérjét arra tervezték, hogy két különböző sejttípust összekössön.

Ebben az esetben a fehérje egyik fogó vége a fibroblasztokhoz, a másik a T-sejtekhez tapad. A szoros kapcsolódás beindítja a T-sejtek ölő programját, ami a helyzetből adódóan a fibroblasztok ellen irányul.

Mostanáig nem volt kettős élű eszköz a tumor elleni harchoz

„Oly módon használjuk ki a vírus masinériáját, hogy a T-sejt-aktiváló fehérje csak a megfertőzött daganatsejtekben termelődjék, sehol másutt a szervezetben – magyarázza Dr. Joshua Freedman, az Oxfordi Egyetem Onkológia Tanszékének munkatársa, a cikk szerzője.

A T-sejt megtámadja a ráksejtet Forrás: Science Photo Library/ROGER HARRIS/SCIENCE PHOTO LIBRARY/Roger Harris/Science Photo Libra

A kutatást irányító Dr. Kerry Fisher, aki szintén az oxfordi Onkológiai Tanszéken dolgozik, hozzátette: „Még ha a daganatsejtek legtöbbjét elpusztítjuk is egy karcinómában, a fibroblasztok akkor is védik a megmaradtakat, és segítenek nekik helyrejönni és újra szaporodni. Mostanáig semmilyen mód nem volt arra, hogy a rákos sejteket és az őket támogató fibroblasztokat egyszerre pusztítsuk anélkül, hogy a szervezet többi részének kárt okoznánk.”

Ráksejt Forrás: Science Photo Library/SCIENCE ARTWORK/SCIENCE PHOTO LIBRARY/Science Artwork/Science Photo Li

„Ez az új technika, amely a ráksejtek támadásával egyidejűleg a fibroblasztokat is célba veszi, fontos lépés lehet a karcinómákban tapasztalható immunválasz-elnyomás feloldása felé, és beindíthatja a normális immunfolyamatokat” – folytatta Fisher.

Minden tumornak vannak például erei, amelyek táplálják, és ahogy a valódi szervek, úgy a daganatok is kötőszövetes váz köré épülnek fel. Forrás: Science Photo Library/ALFRED PASIEKA/SCIENCE PHOTO LIBRARY/Alfred Pasieka/Science Photo Lib

– Mivel a kiinduláskét használt vírusok már emberi kipróbálás alatt állnak, abban reménykedünk, hogy a mi módosított vírusaink akár már jövőre klinikai vizsgálatba kerülhetnek, ahol kiderülne, biztonságosan és hatékonyan használhatók-e a daganatos betegek gyógyítására.”

Forradalmi eszközzé válhat az új daganatgyógyászati megközelítés

A kutatók sikeresen tesztelték a terápiát friss emberi daganatmintákon, amelyek a kísérlethez beleegyezésüket adó daganatos betegektől származtak.

A minták egy része prosztata-daganatokból került eltávolításra,

így szerkezetében tükrözi a daganatok valódi szöveti komplexitását.

Prosztataráksejtek számítógépes grafikán Forrás: Science Photo Library/KATERYNA KON/SCIENCE PHOTO LIBRARY/Kateryna Kon/Science Photo Libra

Kontrollként egészséges emberi csontvelőn is kipróbálták a vírust, és megnyugtató módon nem tapasztaltak sejtpusztulást

vagy nemkívánatos T-sejt-aktivációt. Dr. Nathan Richardson, a Medical Research Council molekuláris és sejtes medicínáért felelős vezetője így nyilatkozott:

Ráksejtek tenyészetben Forrás: University of Toronto

„Az immunterápia egy most feltörekvő, izgalmas daganatgyógyászati megközelítés. Ezen belül ez az újszerű vírus-alapú tumorcélzás, amely egyszerre támadja a rákot és a ráksejteket körülvevő, nekik védelmet nyújtó szövetet, javíthat azoknak a betegeknek a gyógyulási esélyein, akik a ma használatos kezelésekre nem reagálnak.”

Kulcsfontosságú az immunreakciók pontos feltérképezése

Kulcsfontosságú lesz a klinikai kísérletekben annak bizonyítása, hogy a beteg immunrendszerének stimulálása nem jár szándékolatlan következményekkel.

Rákos mellszövet-sejt a NASA bioreaktorában történt 49 napos növesztés után Forrás: NASA

Hasonlóan vélekedett Dr. Michelle Lockley, a Cancer Research UK immunterápia-szakértője:

„Egyre több munka foglalkozik azzal, miként lehet a test saját immunrendszerének erejét a rák ellen fordítani. Ez az emberi daganatmintákon végzett munka mindenképpen biztató, de a gyakorlatba való átültetése során várhatók még bonyodalmak.

Forrás: NASA

- Az immunterápiában az egyik legnehezebb dolog annak megjóslása,

hogy egy kísérleti eljárás mennyire működik majd megfelelően a betegek tényleges immunrendszerével,

és milyen lehetséges mellékhatások merülhetnek fel. A következő állomás tehát a klinikai vizsgálat, ami megmutatja az eljárás biztonságosságát és hatékonyságát a valódi rákbetegekben.”

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!