A kutyák valóban kiszagolhatják az érzelmeinket

kutya
Egyes vélekedések szerint a kutyák és gazdáik egy idő után elkezdenek hasonlítani egymásra
Vágólapra másolva!
A kutyatulajdonosok esküsznek rá, hogy a legjobb barátjuk mindig, pontosan ismeri az érzelmi állapotukat, és ezt most a tudomány is megerősítette. A Nápolyi Egyetem kutatói megállapították, hogy a kutyák nem csak a gazdik érzelmeit képesek azonosítani, de azonosulni is képesek azok emocionális állapotával.
Vágólapra másolva!

Megnövekedett stresszválaszt adtak

– mondta Biagio D'Aniello, a Nápolyi Egyetem kutatója a New Scientist tudományos lapnak. – A kutyák szaglása azonban sokkal jobb, mint a miénk.
D'Aniello és munkatársai azt tesztelték, hogy a kutyák képesek-e megérezni a gazdik érzelmi állapotát.

Önkénteseket kértek fel, hogy nézzenek olyan videókat, amelyek félelmet vagy boldogságot váltottak ki belőlük, közben pedig mintát vettek a verejtékükből.

Ugye, hogy ez a kutya is mosolyog? Forrás: pexels.com

A kutatók ezután ezeket a szagmintákat mutatták meg a kutyáknak, miközben figyelemmel kísérték az ebek viselkedését és szívfrekvenciáját. A „félelem szagára” a kutyák megnövekedett stresszválaszt adtak. Ez jóval nagyobb érzelmi reakciót jelentett, mint a boldog vagy a semleges illatokra adottak.

Amikor házi kedvencek az emberi félelemhez hasonló verejtékmintákat érezték, a pulzusszámuk érzékelhetően megemelkedett, és biztonságot keresve a gazdihoz menekültek, miközben elutasították az idegenek közeledését.

A kutatók szerint ez is azt bizonyítja, hogy a kutyák különböző érzékszervi csatornákon keresztül gyűjtenek információkat a külvilágról, és ezután reagálnak a helyzetekre.

Mindig a gazdi figyelmére áhítoznak

D'Aniello tanulmánya szerint az emberek az egyes érzésekhez akaratlanul szagokat kapcsolnak, amikből a kutyák olvasni tudnak. Egy második kutatás szerint az ebek ezeket az érzelmeket tükrözik vissza.

Egyes vélekedések szerint a kutyák és gazdáik egy idő után elkezdenek hasonlítani egymásra Forrás: pexels.com

– hangsúlyozta Juliane Kaminski, a nagy-britanniai Portsmouthi Egyetem kutatója, aki csapatával négy helyzetben tesztelte a kutyák reakcióját és figyelte meg azok mimikáját.
Megállapították, hogy a házi kedvencek arckifejezése akkor változott a leginkább, amikor a gazdájuk rájuk nézett. Kaminski szerint azonban

nincs semmi bizonyíték a „vacsoraasztal hatásra”,

tehát arra, hogy a kutyák megpróbálnak szuper aranyosan nézni, amikor valamit szeretnének elérni a gazdáiknál.

Gyakran felemelik a szemöldöküket

– mutatott rá Monique Udell a cornwallisi Oregon Állami Egyetem professzora. – Az azonban egyelőre még nem világos, hogy pontosan hogyan adnak egyértelmű jeleket és vica versa. Ám ez a kutatás szükséges volt ahhoz, hogy jobban megértsük a kutya-ember kapcsolat kétirányú természetét.

Amikor a kutya felvonja a szemöldökét, szeretne valamit az embertől Forrás: pexels.com

Egy dolog azonban teljesen biztos:

a gazdák érzékenyen reagálnak a kutyáik jeleire és a jelenség fordítva is megállja a helyét.

Kaminski kutatásai megfigyelték azt is, hogy amikor az ebek figyelnek, akkor gyakran felemelik a szemöldöküket. Hozzátette, hogy a jelenség leginkább a menhelyi kutyáknál jelenik meg, ahol ezzel az arckifejezéssel nagyobb esélyük lehet új otthonra találni. A kutatók végül megállapították, hogy a kutyák lenyűgöző érzelmi intelligenciája az évezredekkel korábbi háziasítás eredménye.