Egy híres menekülés, ami megváltoztatta a világtörténelmet

Mekka önként behódolt Mohamed hadainak (a kép illusztráció)

622. július 16-án a jómódú helyi családból származó Mohamed ibn Abdallah az életét mentve volt kénytelen szülővárosából, Mekkából, a közeli Jaszribba, a mai Medinába menekülni, mert a Tömjén-út mentén fekvő gazdag arábiai kereskedőváros vezetői hadat üzentek a számukra egyre „veszélyesebb" tanokat hirdető vallásalapító, és hívei ellen. A hidzsra, vagyis a „próféta futása" akkoriban még feljegyzésre sem méltó jelentéktelen epizódnak tűnhetett a hatalmas Bizánci Birodalom árnyékában, holott mint később bebizonyosodott, Mohamed menekülése alapjaiban változtatta meg a világtörténelem menetét.

„Forradalmár volt, de tudta, hogy a forradalom csak a régi hagyományok felhasználásával és a tömeg lelkiségének és anyagi érdekének együttes irányításával lehet sikeres."
(Germanus Gyula orientalista, és iszlám vallástudós Mohamed prófétáról)

A "próféták pecsétje" és az iszlám megalapítója: Mohamed ibn Abdalláh

Mohamed ibn Abdalláh, az iszlám alapítója (teljes arab nevén: Muḥammad ibn ʿAbd Allāh ibn ʿAbd al-Muṭṭalib ibn Hāšim ibn ʿAbd Manāf al-Quraš) 570 körül látta meg a napvilágot egy jómódú mekkai kereskedő, a kurajs törzsbeli Abdallah valamint felesége, Amina gyermekeként.

Az iszlám hagyomány szerint Mohamed családfája egészen Ábrahámig nyúlik vissza,

annak elsőszülött fia, Izmael ágán. Mohamed árvaként nőtt fel, mert apja még megszületése előtt meghalt, hatéves korában pedig az édesanyját is elvesztette.

Mohamed megszületése egy arab miniatúrán Forrás: Wikimedia Commons

A gyermek neveléséről először nagyapja, Abu Muttalib gondoskodott,

az ő halála után pedig legidősebb nagybátyja, Abu Talib vette magához az árván maradt nyolcéves fiút.

Mohamed az apja tradícióit folytatva felnőttként kereskedő lett.

Huszonöt éves korában nőül vette a nála 15 évvel idősebb munkaadóját, a 40 éves özvegyet, Hadídzsát, akitől hat gyermeke, kettő fia és négy leánya született. Leányai közül a rajongva szeretett kedvencét, Fatimát később Alihoz, a jövőbeli negyedik kalifához, és az iszlám síita ágának szentként tisztelt emberéhez adta feleségül.

Ali, Mohamed legkedvesebb leánya, Fatima férje lett a negyedik kalifa, akit a siíták szentjükként tisztelnek Forrás: Devianart

Mohamed korai éveiről csak nagyon kevés történelmi forrás maradt fenn. A visszaemlékezések alapján töprengő alkatú és igen gyakran a magányt kereső férfi lehetett, akinek - ahogy idősebbé vált -, egyre gyakrabban támadtak különös látomásai és álmai.

Az Arábiai-félszigeten élő, és gyakran egymással is háborúskodó arab törzsek ekkoriban még több istent tisztelő bálványimádók voltak. A félsziget leggazdagabb városa, Mekka előkelői ugyancsak bálványokat imádtak,

amit Mohamed már azt megelőzően elítélt,

mielőtt még Isten harmadik, neki sugalmazott kinyilatkoztatásáról kezdett volna tanítani.

Gábriel arkangyal (Jibril) Isten kinyilatkoztatást sugalmazza Mohamednek (14. századi perzsa miniatúra) Forrás: Wikimedia Commons

Látomásai hatására egyre többször tért vissza Hira hegyére, hogy egyedül elmélkedjen.

Negyvenéves korában, 610 körül a Hira hegyi magányában a hagyomány szerint megjelent előtte Gábriel arkangyal, hogy Isten utolsó, harmadik kinyilatkoztatását közvetítse számára.

Hira barlangja, ahol a hagyomány szerint Gábriel arkangyal Mohamednek sugalmazta Isten harmadik kinyilatkoztatását Forrás: Wikimedia Commons

Az iszlám szent könyve, a Korán 96. szúrája első öt verssorának sugalmazásával vette kezdetét az az isteni kinyilatkoztatás-sorozat, amivel Mohamed a „próféták pecsétjévé" (azaz az utolsó prófétává) és az iszlám alapítójává vált.

Nyilvánosan kigúnyolták, és igyekeztek nevetségessé tenni

Mohamed tanításaiban a monoteizmus, az egyistenhit játszott kulcsszerepet. Elismerte a judaizmust, pontosabban a Tórát, és keresztény Evangéliumokat is, mint Isten első, illetve második kinyilatkoztatásait, ami miatt a zsidókat és a keresztényeket egyaránt a „könyv népeinek" nevezte a „sötétségben tévelygő pogányokkal" szemben.

Az iszlám szent könyve, a Korán Forrás: AFP/Mustafa Ozer

Mohamed tanítása szerint azonban a zsidók és a keresztények meghamisították,

eltorzították az isteni kinyilatkoztatások eredeti értelmét,

ezért határozta el Allah (Isten), hogy közvetlenül neki sugalmazva megajándékozza az emberiséget az utolsó, a harmadik, és egyedül tökéletes kinyilatkoztatással.

A damaszkuszi Omajjád mecsetben őrzik Keresztelő Szent János (Jahja) fejereklyéjét Forrás: Wikimedia Commons

Az Ószövetség nagy prófétáit, Ábrahámot (Ibrahim) és Mózest (Musza) igaz tanítóknak tartotta,

akárcsak Keresztelő Szent Jánost (Jahja) és Jézust (Isza), a „szeretet legnagyobb prófétáját", akinek viszont nem ismerte el isteni származását, mint ahogy elvetette a szentháromság tanát is.

Jézust, mint a szeretet prófétáját az iszlám a legnagyobb tanítók egyikeként tiszteli Forrás: Pinterest

Jézusról így ír a Korán: „Ti írás birtokosai! Ne lépjétek túl a határt a ti vallásotokban, és ne mondjatok Allahról mást, csak az igazságot! Jézus, a Messiás, Mária fia küldötte Allahnak, és az Ő szava, amit sugalmazott Máriának, és lélek Tőle." (Korán,4:171) Mohamed az emberek egyenlőségét hirdette, akik csak az istenfélelemben különbözhetnek egymástól, és szemben a keresztényekkel, tagadta a közvetítők (gyóntatók, egyházi személyek) szükségességét az Istennel való közvetlen kapcsolatban.

A mekkai nagymecset, középen a fekete drapériával letakart Kába kővel Forrás: Wikimedia Commons

Az iszlám alapjait öt pillérre helyezte,

a hitvallásra (Egy az Isten, és Mohamed az ő képviselője), a napi ötszöri imára, a rászorulóknak való adományozásra (zakat), a böjtre (Ramadán), valamint a mekkai zarándoklatra (hadzs), amit minden hívő muszlimnak életében egyszer teljesítenie kell, kivéve, ha ezt az anyagi helyzete nem engedi meg.

Mekkában tanítva nyilvánosan hirdette a végítélet eljövetelét valamint a paradicsombéli boldogságot, és megtérésre valamint jó cselekedetekre hívta fel honfitársait, hogy elkerüljék a kárhozatot.

Mohamed neve az isztambuli Ahmed szultán mecset, vagy ismertebb nevén a Kék mecset egyik díszcsempéjén Forrás: Wikimedia Commons

Mohamed egyenlőségről hirdetett tanai miatt az új vallás követői először a szegényebb sorsú rétegekből kerültek ki. Ám a próféta, vagy ahogyan a Korán nevezi, Isten képviselője (raszúl Allah) nem csak hívei,

hanem ellenségei számát is szépen gyarapította,

elsősorban a befolyását és hatalmát féltő mekkai pogány előkelők sorában.

Mohamed próféta portréja egy 17. századi rézmetszeten Forrás: Wikimedia Commons

Befolyásos ellenségei nyilvánosan gúnyolták, és igyekeztek őt nevetségessé tenni hívei előtt,

valamint hitehagyottnak minősítették, mert szakított a pogány istenekkel. Mohamed azonban nem rettent meg tőlük, hanem még félelmetesebbnek hirdette meg Isten velük szemben várható ítéletét.

A "próféta futása" új időszámítást nyitott az iszlámban, és a világtörténelemben is

A mekkai pogány hatalmasok valamint Mohamed és követői között annyira kiéleződött az ellenségeskedés, hogy a próféta hívei közül az első csoport 617-ben Abesszíniába (ma Etiópia) menekült a zaklatások elől.

Befolyásos ellenfelei elérték, hogy Mohamedet és családját, a hasimita ággal együtt kiközösítsék,

erre a hírre pedig hívei egy újabb csoportja kerekedett fel, hogy Abesszíniába emigráljon.

Mohamed prédikáció közben (oszmán miniatúra) Forrás: Wikimedia Commons

Mohamed azonban sem a reá nehezedő egyre erősebb nyomás, sem a folyamatossá vált durva zaklatások, sem pedig hívei menekülése ellenére nem hátrált meg, hanem tovább hirdette tanait, valamint politikai terveket szőtt egy vallásos rendszer bevezetésére.

619-ben azonban újabb csapás érte a prófétát, mert szeretett felesége, Hadídzsa, valamint nagybátyja, Abu Talib is meghalt, akik pedig a legerősebb támogatóinak számítottak.

Mohamed ekkor kezdett el azon gondolkodni, hogy elhagyja Mekkát.

Mekka zarándoklat idején (Archív fotó a 20. század közepéről) Forrás: Wikimedia Commons

Ezt a szándékát az a híres látomása is megerősítette, amelyben az angyalok és dzsinnek hódoltak előtte, ő pedig egy nap alatt megjárta Jeruzsálemet és a mennyországot. Először ideiglenes jelleggel Taif városába költözött, majd amikor látta, hogy a közeli Jaszrib (ma Medina) lakói megértő érdeklődést tanúsítanak a tanai iránt,

az őt felkereső 75 fős jaszribi küldöttséggel szövetségi szerződést kötött

az akabaí dombnál. „Békét békéért, vért vérért, ti az én, én a ti részetek vagyok" – állt többek között a jaszribiakkal megkötött szerződésben.

Mohamed és veje Ali egy miniatúrán Forrás: Wikimedia Commons

622. július 16-án megmaradt híveivel együtt felkerekedett, elhagyta Mekkát, és Jaszribba menekült, amelyet később a hidzsra, „a próféta futása" valamint Mohamed jaszribi tartózkodásának emlékére Medinának, „a próféta városának" neveztek át.

A negyedik kalifa, Ali javaslatára lett a hidzsra az iszlám időszámítás kiindulópontja Forrás: Pinterest

Mohamed halála után veje, a negyedik kalifa, Ali javaslatára a hidzsra lett a holdhónapokban számoló muszlim naptár, az iszlám időszámítás kiindulópontja.

Mohamed ismét beveszi Mekkát

Mohamed a medinai évei alatt fejezte be vallási rendszerének kiépítését. Az iszlám hagyomány szerint a próféta a legelső, Hira hegyén 610-ben sugalmazott kinyilatkoztatástól számítva csaknem 23 éven át, egészen a 632-ben bekövetkezett haláláig folyamatosan kapta Gábriel arkangyal (Jibril) közvetítésével Isten igéit, melyeket legközvetlenebb követői jegyeztek le.

A Korán, az iszlám szent könyve 114 szúrában foglalja össze a harmadik kinyilatkoztatást Forrás: Wikimedia Commons

Ebből állt össze a 114 fejezetből (szúra) és 6 348 versből (ája) álló szent könyv, a Korán, amely az iszlám tantételei szerint Isten öröktől fogva való és egyedül hiteles kinyilatkoztatása.

A Koránt Mohamed próféta egyik veje, Oszmán ibn Affán, az iszlám harmadik kalifája foglaltatta egységes könyvbe.

A Korán egy része tehát Mohamed kulcsfontosságú medinai tartózkodása alatt keletkezett, ami döntő fejezetnek bizonyult az iszlám kialakulásában.

A Koránt a harmadik kalifa, Oszmán foglaltatta egységes könyvbe Forrás: Wikimedia Commons

Jaszribban, vagyis Medinában gyorsan elterjedtek Mohamed tanai, ahol hamarosan már nem csak prófétaként, hanem a város és a környékbeli törzsek elsőszámú, megkérdőjelezhetetlen tekintélyű vezetőjeként követték.

Egyre több arab törzs fogadott Mohamednek hűségesküt,

hogy a pogány hitet megtagadva felvegye az iszlámot.

Mohamed a mekkai Kába előtt Forrás: Wikimedia Commons

Mohamed Mekka rovására folyamatosan erősítette saját és Medina hatalmát, azt is megengedve a medinaiaknak, hogy elfogják és kifosszák a gazdag mekkai karavánokat.

A próféta 628-ban elhatározta, hogy elzarándokol az ellenséges Mekkába, Kába szent kövéhez.

Ám a mekkaiak fenyegetően léptek fel vele szembe, így az első visszatérési kísérlete kudarcba fulladt.

A Kába kő a mekkai nagymecset udvarán, amelyet zarándokok tömege vesz körül Forrás: Wikimedia Commons

A mekkai pogány elit ekkorra azonban már nem csak gyűlölte, hanem félte is Mohamed igen jelentősre duzzadt hatalmát, ezért megüzenték a prófétának,

hogy a következő évben három napra beengedik a városba,

amennyiben tíz éves fegyverszünetet köt velük. Miután ez megtörtént, 629-ben, hét évvel a hidzsra után, Mohamed ismét átléphette a mekkai városkaput.

Allah neve az isztambuli Hagia Szophia nagymecsetben Forrás: Wikimedia Commons

A következő évben ismét felkerekedett, hogy Mekkába vonuljon,

ám ez alkalommal már nem jámbor zarándokként, hanem egy erős sereg hadvezéreként.

Mohamed arra hivatkozott, hogy a mekkaiak durván megszegték a fegyverszüneti szerződést, ezért meghódítja a várost. Ostromra azonban nem került sor, mert amikor Mohamed seregei a város alá érkeztek, Mekka önként behódolt a prófétának.

Mekka önként behódolt Mohamed hadainak (a kép illusztráció) Forrás: Wikimedia Commons

Mohamed megtisztította a város szentélyeit, kidobatta és összetörette a bálványokat, de a lakosságnak megkegyelmezett. Az ellene szervezkedő törzseket sorra leverte és behódoltatta csakúgy, mint az ellenálló keibari zsidókat.

A kalifák idején világbirodalommá és önálló civilizációvá fejlődött az iszlám

A próféta 632-ben, halála évében járt utoljára Mekkában, a nagy ünnep alkalmából. Az ekkor elmondott és egyik legjelentősebbnek tekinthető prédikációjában szent életre, valamint egymás testvéri megbecsülésére hívta fel hallgatói figyelmét, de beszélt a házastársak egymás iránti kötelességeiről is.

Szúra egy 8-9.századból származó Koránból Forrás: Wikimedia Commons

A beszéd fontos mérföldkőnek számított mind az iszlám, mind pedig a humanista erkölcstan további fejlődése szempontjából.

Mohamed e beszédével eltörölte az arab törzsrendszerrel kapcsolatos addigi hierarchikus felfogást, amelynek helyébe az egyenlőség tanát helyezte.

Imádkozó muszlim hívők a damaszkuszi Omajjád mecsetben Forrás: Wikimedia Commons

„Ó emberek! Íme Alláh eltávolította tőletek a hitetlenség korszakának híreskedését és a származásból merített pöffeszkedést. Mindnyájan Ádámtól származtok, Ádám pedig porból vette eredetét. Az arab embernek nincs semmi előbbre valósága a nem arab fölött; Alláh csak az igaz hitet tekinti"- hangoztatta a próféta, hogy véget vessen a társadalmi életet meghatározó felsőbbrendűségi szemléletnek, és a törzsi viszálykodásoknak is.

Az iszlám a kalifátusok idején világbirodalommá vált Forrás: Devianart

Beszédével meghirdette az összes muszlim faji, törzsi, és nemzetiségi egyenlőségét abból a célból, hogy az iszlám hit segítségével egyetlen nemzettestté kovácsolja össze az arab törzseket.

A próféta halála (oszmán miniatúra) Forrás: Wikimedia Commons

Ez a nagyhatású üzenet alapozta meg többek között, hogy amikor 632. június 8-án a próféta legkedvesebb felesége, Aisa karjai között meghalt,

utódai, az első kalifák sikeresen fenntarthatták Mohamed vallási rendszerét,

amely az ezt követő évszázadokban a hódító kaifátusok, az Omajjádok, az Abbászidák, a Fatimidák, majd az oszmánok idején világbirodalommá, és önálló civilizációvá fejlődött.