Sokan úgy gondolják, hogy a tevék púpjában víz van, pedig ez nem igaz, mert a tevepúp lényegében egy zsírkupac. Egy olyan biológiai raktár, ami lehetővé teszi a tevéknek, hogy hosszú ideig vándoroljanak a forró és kietlen sivatagban anélkül, hogy megálljanak élelmet keresni, vagy inni.
Ha a teve nem jut élelemhez és vízhez, ezt a zsírraktárt használja fel a túléléshez.
Amikor a teve szervezete lebontja a púpban lévő zsírt, víz és energia szabadul fel,
ennek köszönhetően akár 160 kilométert is képes egyhuzamban megtenni víz, illetve ivás nélkül,
a gyilkos sivatagi éghajlati körülmények között. A púp zsírjának metabolizálása során 9.3 gramm zsírból 1.13 gramm víz keletkezik.
Amikor elegendő élelem áll az állat rendelkezésre, "túleszi" magát,
és a felesleget zsír formájában raktározza el a púpjában, illetve a hátának egy bizonyos részén. A tartalék zsírkészlet felélésével a púp összezsugorodik. Amikor a teve feltankolja magát, akkor a púp ismét kitelik, és függőleges helyzet vesz fel.
Ha a teve feltölti magát, úgy szívja fel a vizet, mint a szivacs.
Képes 113 liter vizet meginni 13 perc alatt.
Teste gyorsabban hidratálódik, mint bármely más emlősé. Más élőlényekkel szemben, a teve a sós vizet is megissza. A szomjas teve széklete csak 1/5-e a normálisnak. Széklete oly száraz, hogy a sivatagi népek tűzrakásra használják.
A teve képes szabályozni, minimálisra szorítani az izzadását a sivatagban, ahol nappal +49 Celsius-fokra is felmehet a hőmérséklet.
Télen a sivatagban kihajtó növények elég nedvességet adnak ahhoz, hogy a teve ellegyen víz nélkül akár több hétig.
Egyes adatok alapján "csak" egy hétig, más források szerint azonban több hétig is jól elvan élelem és víz nélkül.
Testét finom gyapjú borítja, amely kiváló hőszigetelő, ennek köszönhető, hogy a teste nem hevül túl a száraz forróságban.
Az állat belső hőmérséklete 41 Celsius-fokra is felmehet,
mire egyáltalán izzadni kezd. Kiszáradása elérheti a testsúlyának 25-30 %-át is, ami kétszer akkora, mint amit a többi emlős át tud vészelni.
A púp azonban nem csak tápanyag raktár, hanem a testhőmérsékletet szabályozó szerv is. A sivatagban nappal extrém magas a hőmérséklet, ami éjszaka drasztikusan lecsökken.
Azzal, hogy a zsírszövet a hátán lévő púpban koncentrálódik, képes maximalizálni a hőszigetelést nappal, amikor magas a hőmérséklet, és a testhő emelkedik,
éjszaka pedig, amikor a hőmérséklet alacsonyra zuhan, az extra hő eloszlik az állat testében,
megakadályozva ezzel a hipotermia kialakulását.
A teve vastag bőrű erős szájával képes megenni a tüskés bokrokat, illetve bármilyen, a más állatok számára elehetetlen sivatagi növényzetet.
A teve növényevő, kérődző állat, a gyomra három kamrából áll, ahol a táplálékot többször is megemészti, szinte mindent kinyerve ezzel a módszerrel az alacsony tápértékű élelemből.
Nagyon hatékony a napi vízfelhasználása, amit unikális vérsejtjei tesznek lehetővé.
A teve vérsejtjei ovális alakúak, erre vezethető vissza, hogy igen nagy mennyiségű vizet képes magához venni egyszerre, mivel a sejtek formájuknak köszönhetően rugalmasabbak, és könnyebben változtatják alakjukat.
Ez a sejtforma lehetővé teszi, hogy a vér akkor is folyamatosan áramoljon az állat testében, amikor kevés a víz. Ha a tevének nem lenne púpja, más állatokhoz vagy az emberhez hasonlóan valószínűleg túlmelegedne, és erősen izzadna.
A tevére általában lassabb haladási tempó jellemző, hosszútávon 25 km/órás átlagsebességgel képes futni, rövid távon viszont akár 65 km/órás sebességet is tud tartani.
Sajátos tulajdonsága, hogy futás közben mindkét, ugyanazon az oldalon lévő lábait mozgatja egyszerre, nem úgy, mint a ló.
A homokviharoktól a becsukható orrlyukak és fülek védik, a szemeit pedig 2 sor hosszú szempilla, bokros szemöldök és egy harmadik szemhéj. A teve testét kétrétegű szőrzet borítja.
Egy meleg, pelyhes, 5 cm hosszú belső réteg, mely oly finom, hogy nem filcesedik össze, és egy durva, hosszú szálú külső réteg. Vedléskor mindkét réteg csomókban hullik, az egyedek évente átlagosan 3 kg szőrt hullajtanak el.
Az egypúpú teve térdét és mellkasát szarupárna védi a forró sivatagi homoktól, amikor lefekszik.
(A kétpúpú tevének nincs ilyen védőmechanizmusa.) A teve lába kétujjú patában végződik, a patákhoz hatalmas párnák csatlakoznak, hogy az állat minél kevésbé süppedjen a homokba.
A teveféléknek két jelenkori faja ismert, az egypúpú illetve a kétpúpú.
Az egypúpú a dromedár (Camelus dromedarius), vagy arábiai teve, természetes élőhelye Észak-Afrika és Közel-Kelet sivatagai, de Délnyugat-Ázsiába és Ausztráliába is betelepítették.
A kétpúpú (Camelus bactrianus) Közép- és Kelet-Ázsia sziklás sivatagaiban él. A vad kétpúpú, vagy Bactarian tevét egyébként Nikolai Prevalsky orosz geográfus fedezte fel 1878-ban, amikor Mongóliát és Tibetet kutatta.
A teve erősen szociális viselkedésű állat. Csordákban él, amelyet mindig egy domináns hím vezet. Szeretik egymást üdvözölni, ilyenkor egymás arcába fújnak.
A vemhes nőstény 12-24 hónapi vemhességi idő után hozza világra a púp nélküli borját,
rendszerint csak egyet, de néha ikreket. A teveborjú már az ellés után félórában sétálni kezd; a nőstény és az újszülött tevecsikó azonban a szülés útán csak egy-két héttel később csatlakozik a csordához.
A teve hétéves korára válik teljesen ivaréretté. A csikónak csak akkor kezd púpja nőni, amikor az anyatejről átáll a növényi táplálék fogyasztására.
A tevék ismert és kellemetlen szokása, hogy időnként köpködni kezdik a bámészkodó embereket.
Ezt a sajátos védelmi technikát csak akkor alkalmazza az állat, ha fenyegetve érzi magát.
Sokáig azt gondolták, hogy a vad Bactrian teve a domesztikált kétpúpú alfaja, de az utóbbi években a DNS analízis megerősítette, hogy a vad változat külön fajnak tekintendő A fő differencia a két faj között, hogy a vad változatnak hárommal több kromoszómapárja van.
A vad változat kritikusan veszélyeztetett fajnak számít, amelynek egyre kisebbre zsugorodik a populációja,
ezért ez az egyik legveszélyeztetettebb nagyemlős, kevesebb mint ezer példány él belőle. A tevéket mintegy 3 500 év domesztikálták. Napjainkban szinte az összes teve háziállat, a vadonban alig maradtak fenn. A legnagyobb vadon élő tevepopuláció Ausztráliában él.