Úgy is alkoholistává válhat, hogy nem iszik egy kortyot sem

baktérium
Klebsiella pneumoniae baktérium illusztrációja
Vágólapra másolva!
A májkárosodás a túlzott alkoholfogyasztás egyik leginkább nem kívánt velejárója. Hiba azonban azt hinni, hogy ha nem iszunk egy kortyot sem, megússzuk a negatív hatásokat. A bélrendszerben élő baktériumok egy csoportja ugyanis alkoholt állít elő, ami úgy károsíthatja e szervet, hogy közben nem is tudunk róla.
Vágólapra másolva!

Az úgynevezett nem alkohol okozta zsírmáj (NAFLD) a felnőttek nagyjából egynegyedét érinti világszerte. Lényege, hogy a máj zsírtartalma úgy emelkedik, mintha az illető napi szinten alkoholizálna. A betegség pontos okát a mai napig nem ismerik a kutatók, a Cell Metabolism című tudományos folyóirat legújabb számában megjelent publikáció azonban most rámutathatott a fő bűnösre.

Jing Yuan, a Kínai Központi Gyermekgyógyászati Intézet munkatársa és kollégái egy olyan, súlyos NAFLD-ben szenvedő beteget vizsgáltak, aki már attól „ittassá" vált, ha cukros ételeket vagy üdítőket fogyasztott. Az állapotot az orvostudomány autoerjesztési szindrómaként ismeri. Ez rendszerint az élesztők okozta fertőzések egyik velejárója, a betegben ugyanakkor nem mutatták ki gombák jelenlétét.

Yuan további vizsgálatai kiderítették, hogy a bélrendszerben keletkező alkohol egy ott élő baktérium produktuma.

– mondta Yuan. Hozzátette: a szervezetet az így létrejövő alkoholmennyiség túlterheli, így tulajdonképpen úgy alakul ki a zsírmáj, hogy közben teljesen absztinensek maradunk. A káros baktérium az érintettek székletében kimutatható, így sikerült végül azonosítani: mint kiderült,

a Klebsiella pneumonia egyik törzse okozta a bajt.

Ugyan a Klebsiella pneumonia szinte mindenkinek jelen van az emésztőszervrendszerében, csak jelentéktelen mennyiségű alkoholt állít elő. A NAFLD-vel érintetteknél azonban a speciális törzs négyszer-hatszor annyi szeszt termel, mint a normál változata.

Ez olyan mennyiség, mintha a beteg minden este egy üveg bort meginna.

A legmeglepőbb, hogy a páciensek túlnyomó része még enyhe részegséget sem érez közben.

Klebsiella pneumoniae baktérium illusztrációja Forrás: Science Photo Library/KATERYNA KON/SCIENCE PHOTO LIBRARY/Science Photo Library

A kutatás során Yuan a kórt okozó K. pneumonia törzset kísérleti egerekbe juttatta. Pár hónapon belül az állatoknál zsírmáj alakult ki, nem sokkal később pedig méregtelenítő szervük szinte teljesen tönkrement. Amikor a baktériumot eltávolították szervezetükből, a fokozott alkoholtermelés megszűnt.

A kezelési módok keresése mellett a kutatók most azt akarják kideríteni, miért jelenik meg ez a törzs bizonyos emberekben, míg másokat érintetlenül hagy.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!