János, Szűz Mária testvérének, Erzsébetnek volt a fia, és a bibliai hagyomány szerint ő keresztelte meg Jézust a Jordán folyó vizében.
Mind a négy újszövetségi evangélium, valamint Josephus Flavius, az 1. században élt romanizált zsidó történetíró szerint is
Jánost Júdea királyának foglyaként lefejezték,
a kivégzett szent fejét pedig egy tálcán vitték az uralkodó, Herodes Antipas színe elé.
Arról, hogy ezek után mi történt, szinte semmilyen hiteles nyom nem maradt fenn.
Amit Jánosról tudunk, hogy miután aszkétaként élt a sivatagban, felbukkant a Jordán völgyében, és a közelgő istenítéletről kezdett prédikálni, arra buzdítva követőit, hogy bánják meg bűneiket. A prédikátor sok embert vonzott magához Jeruzsálemből és szerte egész Judeából. Világossá tette, hogy nem ő a Messiás, de megjövendölte Jézus eljövetelét:
„Én csak vízzel keresztellek, hogy bűnbánatra indítsalak benneteket, de aki a nyomomba lép, az hatalmasabb nálam. Arra sem vagyok méltó, hogy a saruját hordozzam. Ő Szentlélekkel és tűzzel fog benneteket megkeresztelni."- áll Máté evangéliumában. (Máté:3:11)
A legtöbb vallástudós és történész egyetért abban,
hogy Jézus megkeresztelése majdnem bizonyos, hogy megtörtént esemény.
Máté, Márk, Lukács és sok nem kanonizált forrás is leírja, hogy - az archeológiailag is azonosítható - helyszín a mai Jordániában fekvő Al-Maghtas, ami a bibliai „Betánia a Jordánon túl", és a bizánci érától ezt tekintik Jézus megkeresztelése helyszínének . A keresztelés rítusa túl is élte a János korát követő évszázadokat.
Flavius szerint Jánost valamikor Jézus keresztre feszítése előtt ölték meg a korában a Holt-tengerhez közel fekvő, és Nagy Heródiás király korában épített Machareus palota erődítménynél, amelyben a király fia és utódja, Heródes Antipas élt.
Máté és Márk evangéliumukban feljegyezték, hogy Heródes Antipas azért fogatta el Keresztelő Jánost,
mert a remete elítélte őt törvénytelen házassága miatt,
mivel bátyjának, Philiposznak a volt hitvesét vette el feleségül. Heródes először ellenállt a kísértésnek, hogy megölesse a fogságba vetett Jánost, mivel a tömeg szent embernek tartotta a prédikátort.
A bibliai hagyomány szerint, amikor Heródes mostohalánya egy csábos táncot lejtette el neki születésnapja tiszteletére, a fellelkesült király azt mondta a lánynak, bármit is kívánjon, megadja neki.
A lány ekkor a fogoly János fejét kérte az uralkodótól. Az újszövetségi evangéliumok egyike sem említi meg Heródes mostohalányának nevét.
Flavius mindezt megerősíti, mert ő is azt írja, hogy Heródes Antipas a Machareusnél börtönözte be Jánost, mivel attól tartott, hogy a szentéletű remete prédikációi lázadást szítanak az országban. Josephus Flavius megnevezi Heródes Antipas elhíresült mostohalányát is, akit a történetíró szerint Saloménak hívtak.
Viszont Flavius munkájában nem szerepel, hogy a lány kérésére fejezték volna le Keresztelő Szent Jánost.
De vajon hol lehet Keresztelő Szent János feje és a többi földi maradványa? Sem a Biblia, sem pedog Flavius nem említi, hova temették, bár Máté azt állítja, hogy a tanítványai elvitték a testét és Jézushoz mentek elmondani, mi történt.
Négy olyan helyszín ismert, ahol a különböző és egymással ütköző hagyomány szerint Szent János fejét őrzik, sőt, az isztambuli Topkapi Múzeum magáénak tudja a szent állítólagos jobb karját.
A 4. századtól töretlen az a hagyomány, amely szerint
Sebastianál (eredetileg Samaria) a mai Palesztinában található a szent temetkezési helye.
Az ősi Izrael központi régiója Palesztina területén északról Galilea és délről Judea által határolva. Rengeteg tradíció van arról, hova temették János fejét. Négy helyszín van, amiről állítják, hogy ott van.
Az egyik híres helyszín a Szíria fővárosában Damaszkuszban álló, 8. században építette és Jánosról elnevezett keresztény templom helyére épült Omajjád mecset, ahol egy ereklyetartóban őrzik a szentnek tulajdonított koponyát.
Az Omajjád mecset, az iszlám egyik legrégebbi és legszentebb imaházának számít,
történelmileg és kultúrálisan. Számos jól ismert muszlim építészeti elem szülőhelye, mint amilyen a patkóalakú boltjhajtás, vagy a négyzetes minaret, a Maqsura.
Egyes források szerint a nagymecsetet 705 és 714 között emelték, perzsa, indiai, észak-afrikai, egyiptomi, illetve bizánci kőművesek és művészek segítségével.
Ibn al-Faquih perzsa történész és földrajztudós feljegyzése szerint a mecset építését vezető
Zayd Ibn al Waqid fedezte fel a Szent Jánosnak tulajdonított koponyát egy közeli barlangban,
és a szunnita iszlám tizedik kalifája Al-Walid rendelte el, hogy újra temessék a mecset egyik pillérébe, az Amud al-Sakasik-ba.
Ma azonban inkább úgy vélik, hogy a szent relikvia a mecset keleti felében, a Mazarban lett elhelyezve. (Az iszlám Keresztelő Szent Jánost is a nagy próféták közöttt tartja számon, Jahja néven.)
A másik állítólagos helyszín a műalkotások és tárgyi leletek számára római katakombákból épített
San Silvestro templom, ahol egy koponya van kiállítva,
melyet János fejeként azonosítottak. Az állítólagos Szent János koponya a bejárattól balra, az első kápolnában található.
A katakombákból származó vértanúk relikviái normálisan nincsenek kiállítva közszemlére, hanem a mártírok sírhelyén a confessióban vannak elhelyezve(confessiónak a korai keresztény építészetben a vértanúk sírját és a fölé épített oltárt összekötő építményt nevezték), az oltár alatt, és a bejárati ajtóhoz közel.
De egy németországi múzeum is úgy véli, hogy náluk van Keresztelő Szent János fejereklyéje, amelyet
Münchenben, a Residenz Múzeumban őrznek más,
V. Vilmos, Bajorország hercege által a pápa engedélyével a 16. század közepén gyűjtött relikviákkal együtt. Keresztelő Szent János és a Kr.u. 189-ben meghalt Eleuterus pápa ereklyéit is itt őrzik, a hagyomány szerint.
A múzeum valaha a bajor királyi család kastélya volt. 1557-ben V. Vilmos hivatalosan is megkapta a jogot a pápától, hogy relikviákat gyűjtsön. Vilmos ismeretlen eredetű emberi maradványokat gyűjtött, amelyek valószínűleg ismeretlen ókoriak csontjai a római katakombákból, és amiket a katolikus egyház szentek csontjainak mondott. Vilmos fia I. Miksa tovább bővítette a kollekciót.
Évszázadokon át a Rich kápolnában tárolták a relikviákat. Ma egy másik szobában látható a mintegy 60 ereklyetartó.
A Notre Dame-i székesegyház a franciaországi Amiensben, melyet a 13. században Szent János fejének építettek.
Ott is úgy vélik, hogy náluk van az igazi ereklye, amelyet a korabeli jelentések szerint egy hadjáratból hazatérő kereszteslovag, Wallon de Sarton hozott magával Konstantinápolyból ,1206-ban.
A Párizstól északra mintegy 145 kilométerre fekvő Amiensben áll
Franciaország legpompásabb és legnagyobb gótikus katedrálisa,
a Notre Dame, amely akkora, hogy abba a párizsi Notre Dame is beleférne. 1220-ban kezdték építeni, hogy otthont adjon Keresztelő Szent János fejének.
Amiens híres zarándokhellyé lett, francia királyok, hercegek, hercegnők látogattak el ide, IX. Lajostól kezdve (később Szent Lajos) kezdve III. (Merész) Fülöpön, majd IV. Károly át egészen VII. Károlyig. A fej később elveszett, ma az ereklyetartóban már csak annak a mása látható.
2010-ben bolgár régészek bejelentették, hogy számos csont és egy középkori kolostor maradványait fedezték fel a fekete-tengeri Szent János-szigeten, és mivel a kolostort Szent Jánosnak ajánlották, a kutatók azt valószínűsítették, hogy ezek esetleg Keresztelő Szent János maradványai lehetnek.
A csontok egy ereklyetartóban, egy kis homokkő dobozban voltak,
amelyre egy görög feliratot véstek: "Isten óvd meg a szolgádat, Tamást, Szent Jánosnak, június 24." Június 24. Szent János ünnepnapja a keresztényeknél, mert úgy hiszik, hogy ez a születésnapja. Az emberi csontok között a jobb kéz ujjpereceit, egy fogat, illetve egy koponya arcrészét azonosították.
Az egyik teória szerint a felirat arra a személyre utal, aki az a feladatot kapta, hogy hozza a relikviákat a szigetre. A leletet Bulgária déli tengerpartjánál, a Szent István-szigeti bazilika 5. századi oltára alatt találták meg.
Kazimir Popkonstantinov a régészcsapat vezetője szerint logikus, hogy a kolostor alapítói mindent megtettek, hogy patrónus szentjük relikviáit ide hozzák.
Tom Higham az Oxford University kutatója megvizsgálta a csontokat
és megállapította, hogy azok egy közel-keleti, 1. században élt férfihoz tartoztak.
Ez természetesen még nem bizonyítja, hogy Szent János csontjairól lenne szó, mivel a korai keresztény szentekről értelemszerűen nincs DNS adatbázis. Az viszont bizonyossá vált, hogy a lelet valódi, nem pedig hamisítvány.
A lelet a National Geographicot is érdekelte, ezért tőkét biztosított a kiterjedtebb vizsgálatokhoz.
Higham elmondta, hogy
a radiokarbonos vizsgálat szerint a csontok megfelelő periódusból valók ahhoz, hogy Szent Jánoséi legyenek,
a genetikai vizsgálat pedig kimutatta, hogy a csontok férfi csontok és az összes csont ugyanahhoz az emberhez tartozik.
Dr. Hannes Schroeder és Eske Willerslev, a Koppenhágai Egyetem kutatói is rekonstruálták a teljes mitokondriális DNS genom szekvenciát a 3 emberi csontból, hogy megtudják, ugyanahhoz a személyhez tartoznak-e?
A vizsgálat megerősítette, hogy igen, és a személy a Közel-Keletről származik.
Meglehetősen jó történelmi bizonyítékok vannak arra vonatkozólag, hogy Szent János létezett- mondja Paul Middleton, a Chesteri Egyetem Bibliai tanulmányok tanszékének tanszékvezető docense.
2015. augusztus 15-én Popkonstantinov két emberi és egy bárány csontvázat fedezett fel a korábbi leletek közelében. A csontvázakat megvizsgálták az antropológusok. A régészek úgy gondolják, hogy az egyik férfi csontváz
azé a Tamásé lehet, akinek neve a homokkő dobozon is szerepel.
A 2.8 méter hosszú, 1.8 méter széles sírt 3.5 méter mélyen találták a 4. század végén, 5. század elején épült bazilika oltárától északra.
Ebben az időben görögök alapította Szozopol és a sziget a Kelet-Római Birodalom (Bizánc) területéhez tartozott.
A maradványok azé a két állítólagos szír szerzeteséi lehettek, akik a monostor társalapítói voltak.
A csontok antropológiai analízisét Viktorija Ruseva professzor végezte el, és a vizsgálat megerősítette, hogy két férfiról van szó, akiknek az ízületei artrózis okozta elváltozásokat mutatnak.
A sír előtt találtak egy szentély-lámpást,
ami azt bizonyítja, hogy a sír egy feljebbvaló pap temetési helye.
Rosina Kostova professzor, és Milen Nikolov, a Burgasz városában lévő tartományi történeti múzeum igazgatója megállapították, hogy a sír egyidős a bazilikával.
Popkonstantinov megjegyzi, hogy ez a bazilika nagyon hasonló a Szíriában lévő korai keresztény templomokhoz, az úgynevezett „szíriai típusú bazilikákhoz".
Bulgáriában nincsen ehhez hasonló, ilyenek csak Palesztínában és Szíriában vannak. Kevéssé ismert tény, hogy a Kr.u. 5. és 6. században egy viszonylag népesebb szír populáció telepedett le a mai Bulgária területén , különösen a Fekete-tenger nyugati partvidékén.
A patriarkális Szent János monostor a legnagyobb és legősibb 5. századból származó sziget-kolostor
az egész Fekete-tenger térségében. Popkonstantinov azt is elmondta, hogy miután befejezték az ásatást, azt találták, hogy az a mód, ahogy a sír épült, minden ismert, ebből a periódusból való sírtól eltér Bulgáriában.
Popkonstantinov elmondta, hogy meggyőződésük szerint nem invázió,
hanem földrengés rombolta le a kolostort.
Ez az egyetlen olyan Szent Jánosnak ajánlott kolostor, ahol relikviatartót találtak csontreklyékkel együtt. Hogy ezek valóban Keresztelő Szent Jánosé lehettek-e, talán soha sem fog a bizonyosság erejével kiderülni.