Hogyan működik és milyen esetben alkalmazható akupunktúra?

akupunktúra
Akupunktúrás kezelés során a meridiánok mentén elhelyezkedő akupunktúrás pontokat, illetve trigger pontokat (izmokban létrejövő csomók, feszültségpontok) stimuláljuk speciálisan erre a célra kiképzett tűkkel. A kezeléssel feloldhatók az energetikai blokkok, ezáltal a „csi" áramlása megindul a problémás szervben, testrészben, és helyreáll az egyensúlyi állapot.
Vágólapra másolva!
Az akupunktúra egy, a hagyományos kínai orvoslásból ismert komplex hatású gyógymód, mely tulajdonképpen az egész szervezet élettani egyensúlyát állítja vissza. A módszer hatásos akut és krónikus fájdalmak csillapítására, gyulladások csökkentésére, illetve számos más egészségügyi probléma terápiájában is. Az orvosi akupunktúra a nyugati orvostudományt és a keleti akupunktúrás gyakorlatot egyesíti.
Vágólapra másolva!

Hogyan működik az akupunktúra?

A kínai orvoslás kimondja, hogy testünket energia-csatornák (meridiánok) hálózzák be. Alapelvei szerint a betegségeket a „csi" (életenergia) nem megfelelő áramlása okozza a test energia-csatornáiban (meridiánokban). Az energiaáramlást akadályozó blokk az adott szerv, testrész, illetve az egész szervezet egyensúlyi állapotának felborulását eredményezi. Akupunktúrás kezelés során a meridiánok mentén elhelyezkedő akupunktúrás pontokat, illetve trigger pontokat (izmokban létrejövő csomók, feszültségpontok) stimuláljuk speciálisan erre a célra kiképzett tűkkel. A kezeléssel feloldhatók az energetikai blokkok, ezáltal a „csi" áramlása megindul a problémás szervben, testrészben, és helyreáll az egyensúlyi állapot.
Akupunktúra segítségével különböző mélységű szövetek (bőr, izom, idegdúcok, idegek) stimulációja érhető el. Eredményképpen sokszor már a kezelés alatt csillapodik/megszűnik a meglévő mozgásszervi fájdalom intenzitása. A gyors hatás itt az idegpályák összekötöttségén és stimulációs pontok közötti összefüggésen múlik.
Az eljárás invazív (bőr alá hatoló) ezért kizárólag anatómiai ismeretekkel és kellő tapasztalattal rendelkező orvos végezheti.

Akupunktúrás kezelés során a meridiánok mentén elhelyezkedő akupunktúrás pontokat, illetve trigger pontokat (izmokban létrejövő csomók, feszültségpontok) stimuláljuk speciálisan erre a célra kiképzett tűkkel. A kezeléssel feloldhatók az energetikai blokkok, ezáltal a „csi" áramlása megindul a problémás szervben, testrészben, és helyreáll az egyensúlyi állapot. Forrás: https://www.fajdalomkozpont.hu/akupunktura

Milyen problémák esetén alkalmazható akupunktúra?

Az akupunktúrás módszert leggyakrabban a fájdalomcsillapítás területén használják kiegészítő kezelésként. Emellett számos betegség megelőzésére, gyógyítására, valamint gyulladáscsökkentésre is alkalmazható. A WHO (Egészségügyi Világszervezet) elismeri az akupunktúra módszerét számos egészségügyi probléma kezelésben.

Többek között hatékony:

• mozgásszervrendszeri problémák:
- nyak-, derék- és hátfájdalmak,
- ízületi fájdalmak, gyulladások (reumatológiai problémák),
- ízületi porckopás kezelésére
- izom- és ínfájdalmak kezelésére.

Teljes testes akupunktúrát csak orvosi szakvégzettséggel rendelkező személy végezhet! A kezelések során az orvos az alternatív és a nyugati medicina tudásanyagát egyaránt alkalmazni tudja.

A kínai orvoslás kimondja, hogy testünket energia-csatornák (meridiánok) hálózzák be. Alapelvei szerint a betegségeket a „csi" (életenergia) nem megfelelő áramlása okozza a test energia-csatornáiban (meridiánokban). Az energiaáramlást akadályozó blokk az adott szerv, testrész, illetve az egész szervezet egyensúlyi állapotának felborulását eredményezi. Akupunktúrás kezelés során a meridiánok mentén elhelyezkedő akupunktúrás pontokat, illetve trigger pontokat (izmokban létrejövő csomók, feszültségpontok) stimuláljuk speciálisan erre a célra kiképzett tűkkel. Forrás: https://www.fajdalomkozpont.hu/akupunktura

Hogyan alkalmazható az akupunktúra?

Az akupunktúra kúraszerűen alkalmazandó. 1 kúra 10-12 kezelésből áll, melyet hetente 2 alkalommal javasolt elvégeztetni. A kezelés nem fájdalmas, mellékhatásai igen ritkák.
Akupunktúra nem végezhető vérzékenység, AIDS, bőrdaganat esetén, továbbá bizonyos akupunktúrás pontok nem szúrhatók a várandósság II. trimeszterétől.

((Forrás: Budai Fájdalomközpont: www.fajdalomkozpont.hu/akupunktura))

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!