A nyirokpangás is okozhat dagadó végtagokat

lábak
A nyirokpangás, vagyis a limfödéma kezdeti stádiumában sokaknál csupán esztétikai gondot jelent, ám egy idő után egyre drasztikusabb tüneteket produkál. A korábban megduzzadt végtag az oxigénhiány miatt kiszárad, majd később rajta ekcéma, orbánc, gyulladás, cellulitisz vagy akár fekély, illetve daganat is kialakulhat. Ennek oka, hogy az adott terület különösen érzékennyé válik a fertőzésekre, ezért a terápiát érdemes mielőbb megkezdeni, hogy a nehezebben kezelhető szövődmények elkerülhetőek legyenek!
Vágólapra másolva!
A végtagdagadás gyakori tünet, hátterében számos ok húzódhat meg, mint pl. visszérbetegség, szívbetegség, májbetegség, veseproblémák. Kevésbé ismert oka a nyirokrendszer problémája, a nyirokkeringés zavara. Az ún. nyiroködéma enyhe formája a narancsbőrre emlékeztet, és szinte csak szépészeti problémát okoz, ám súlyos esetben az életet lehetetlenné tevő un. elefantiázist eredményezhet - vezet be a limfödéma ismereteibe dr. Szélessy Zsuzsanna főorvosnő, a Trombózisközpont hematológusa.
Vágólapra másolva!

A nyirokkeringés szerepe

A nyirokkeringés fő feladata - a vénás rendszer mellett - a szövetközti folyadék elszállítása, visszajuttatása az érrendszerbe. Emellett a nyirokrendszer fontos szerepet lát el a szervezet immunvédelmében, az immunrendszer támogatásában. A nyirok folyadék a nyirokpályákon áramlik, és a nyirokutak hosszabb-rövidebb lefutás után a borsónyi-babnyi nyirokszűrő szervekbe, az ún. nyirokcsomókba nyílnak. A nyirokcsomók feladata - többek között - a nyirok szűrése és a nyirokáramba került szemcsés anyagok, baktériumok visszatartása, így a nyiroknedv a véráramba megtisztulva ér. Amennyiben a nyirokkeringésben zavar keletkezik, úgy az el nem szállított nyirok, szövet közti folyadék felgyülemlése esztétikai, illetve egészségügyi problémákat von maga után.

Nyirokpangás a végtagdagadás hátterében

A nyirokrendszer működésének zavara esetén a nyiroknedv felgyülemlik a szövetek közti térben. Ekkor nyirokpangásról, azaz limfödémáról beszélünk. Jellemző tünete az egyik, vagy mindkét oldalon lévő végtagok – az ujjakat is beleértve- duzzanata, szorító érzése. Fontos megjegyezni, hogy a nyirokpangás sosem az egész testet érinti, csupán annak egy-egy részét! Nyirokpangás kezdeti stádiumában a bőr benyomása után a „lenyomat" még hosszan látható –később már nem-, a bőr fakó színű, továbbá észrevehető hurkák jelennek meg, melyeket mélyebb ráncok határolnak. Mindezeken kívül jelzésértékű az ujjakon lévő apróbb ráncok eltűnése - mely a vizenyő nagymértékű jelenlétére utal- , valamint a bőr megvastagodása és érdessé válása. Az érintett részen a nyirokpangás miatt akár fájdalom is felléphet, aminek hatására az adott végtag mozgástartománya lecsökken.

Nem csak esztétikai probléma

A nyirokpangás, vagyis a limfödéma kezdeti stádiumában sokaknál csupán esztétikai gondot jelent, ám egy idő után egyre drasztikusabb tüneteket produkál. A korábban megduzzadt végtag az oxigénhiány miatt kiszárad, majd később rajta ekcéma, orbánc, gyulladás, cellulitisz vagy akár fekély, illetve daganat is kialakulhat. Ennek oka, hogy az adott terület különösen érzékennyé válik a fertőzésekre, ezért a terápiát érdemes mielőbb megkezdeni, hogy a nehezebben kezelhető szövődmények elkerülhetőek legyenek!

A nyirokpangás, vagyis a limfödéma kezdeti stádiumában sokaknál csupán esztétikai gondot jelent, ám egy idő után egyre drasztikusabb tüneteket produkál. A korábban megduzzadt végtag az oxigénhiány miatt kiszárad, majd később rajta ekcéma, orbánc, gyulladás, cellulitisz vagy akár fekély, illetve daganat is kialakulhat. Ennek oka, hogy az adott terület különösen érzékennyé válik a fertőzésekre, ezért a terápiát érdemes mielőbb megkezdeni, hogy a nehezebben kezelhető szövődmények elkerülhetőek legyenek! Forrás: https://www.tromboziskozpont.hu/hirek/nyirokpangas-is-okozhat-dagado-vegtagokat

Fontos a mögöttes okok tisztázása

Ahhoz, hogy a limfödémát minél hatékonyabban lehessen kezelni, fontos, hogy a mögöttes okokat tisztázzuk - mondjadr. Szélessy Zsuzsanna főorvosnő, a Trombózisközpont hematológusa. Ugyanis csak az esetek igen kis százalékában veleszületett a probléma, leggyakrabban valamilyen betegség miatt alakul ki: pl.lezajlott vénagyulladás és trombózis, műtét, daganat, sugárkezelés, fertőzések, elhízás.
A diagnózis a fizikális vizsgálaton túl képalkotó vizsgálatokkal (MRI, CT), valamint Doppler ultrahanggal izotópos angiográfiával, állítható fel. Amennyiben bebizonyosodott a nyirokpangás, és tisztázottá vált a zavar oka, úgy komplex kezelés javasolt, melyhez a beteg aktív közreműködésére is szükség van.
Első az okok gyógyítása (amennyiben lehetséges), és akár ezzel egyidőben már el kell kezdeni a nyirokkeringés segítését szolgáló terápiákat is.

A kezelés fizioterápiás módszerekkel történik, azaz speciális gyógymasszázs alkalmazásával, gyógytornával, esetenként gépi kompressziós kezeléssel, továbbá kompressziós fáslik felhelyezésével. Ezek hatására a nyirokpangás, így az ödéma mértéke is csökken, a nyirok folyadék kiürül a vénákba. Így javul a bőr és a kötőszövet oxigén ellátása. Kutatások azt igazolják, hogy a kompressziós fásli, harisnya helyes felhelyezésével és tartós alkalmazásával remek eredményeket lehet elérni, az alsó- és felsővégtagok nyirokkeringési zavarai esetén. A betegek részéről nagy türelmet és kitartást igényel, kis eredménynek is örülni kell, mert legalább a szövődményeket így el tudja kerülni.

Sajnos a betegség százszázalékosan nem gyógyítható minden esetben, de legalább kordában tartható, és a végtag funkcionálisan és esztétikailag is jobb állapotba kerül.

(Forrás: Trombózis és Hematológiai Központ
www.tromboziskozpont.hu)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!