Angioödéma: mi okozhatja?

angioödéma
Az angiödémát gyakran összekeverik allergia okozta csalánkiütéssel. Míg az utóbbi viszketéssel, bőrpírral is jár, az angioödémát csupán duzzanat jellemzi, ugyanakkor nem veszélytelen. Ha az ödémás duzzanat a garat, gége térségét eléri, légzési nehezítettséghez, fulladáshoz vezethet. Így ez életveszélyes állapotot idézhet elő. Ha ilyet tapasztal magán, azonnal forduljon orvoshoz!
Vágólapra másolva!
Légszomj, a test egyes részein ödéma – az angioödéma hátterében több kiváltó ok is állhat. Dr. Moric Krisztina allergológus, fül-orr-gégészt, a Budai Allergiaközpont főorvosát arról kérdeztük, milyen vizsgálatokkal deríthetjük ki, hogy mi okozta az ijesztő tüneteket.
Vágólapra másolva!


Az angioödéma veszélyei

Az angioödéma jól látható jelei az arcon, elsősorban a szemek és az ajkak területén megjelenő duzzanat. Ahol nem látható, de a nehézlégzés, fulladásérzés miatt gondolni kell rá, az a torok és a légutak területét érintő duzzanat. Dr. Moric Krisztina elmondta, hogy a mélyebb szövetrétegek vizenyős duzzanata érintheti a bőrt és a nyálkahártyát is, ezzel akár életveszélyes állapotba is sodorva az érintetteket. Az angioödéma tünetei hirtelen jelentkeznek, de lassan múlnak el.

Gyakori kiváltó okai

• Az angioödéma kialakulásában szerepet játszhat az örökletesség, ez esetben herediter angioödémáról (HANO) beszélünk. Ilyen esetben az ödéma mellett hányinger, hányás is jelentkezhet. Első tüneteit rendszerint a pubertás utáni időszakban észlelik az érintettek.
• Angioödémát gyógyszerek – például penicillin, aszpirin vagy vérnyomáscsökkentők - is okozhatnak.
• A következő típusa tulajdonképpen egy tőről fakad, az angioödéma tüneteit ilyen esetben allergia váltja ki. Ez lehet rovarcsípés, latex vagy ételallergia.
• Az esetek egy részében a pontos kiváltó okot alapos kivizsgálás során sem sikerül felfedni. Ismeretlen eredetű angioödéma esetén a tünetek megjelenéséhez stressznek vagy fertőzésnek lehet köze.

Az angiödémát gyakran összekeverik allergia okozta csalánkiütéssel. Míg az utóbbi viszketéssel, bőrpírral is jár, az angioödémát csupán duzzanat jellemzi, ugyanakkor nem veszélytelen. Ha az ödémás duzzanat a garat, gége térségét eléri, légzési nehezítettséghez, fulladáshoz vezethet. Így ez életveszélyes állapotot idézhet elő. Ha ilyet tapasztal magán, azonnal forduljon orvoshoz! Forrás: http://www.orfi.hu/uploads/dokumentumok/Eloadasok4/025%20FarkasH%20Immuntanf_2017_05_29HANO.pdf

Az angioödéma kivizsgálása

Ha valakinél az angiödéma tünetei jelentkeznek, sürgősségi ellátást kell kapnia. Ezt követően azonban fontos kideríteni, hogy mi okozta a panaszokat, mert egy újabb esetet csak így tudunk megelőzni – magyarázza dr. Moric Krisztina. A kivizsgálása alapos és hosszadalmas lehet. Lényeges, hogy a beteg minden részletet elmondjon arról, hogy mikor, milyen körülmények között jelentkeztek a tünetei – például mit fogyasztott, milyen gyógyszert szedett előtte. Fontos információ az öröklődés kérdését tisztázni, a családban előforduló allergiás betegségeket. A kikérdezés és a válaszok alapján az orvos összeírja, hogy milyen vizsgálatokat szükséges elvégezni a diagnózishoz. Ezek eredményét a beteg beszámolójával összesítve tudja az orvos megállapítani, hogy mi okozta a tüneteket és mi az, amit a jövőben el kell kerülni annak érdekében, hogy megelőzzük. Ha fennáll az anafilaxia – életveszélyes allergiás reakció gyanúja – akkor az epinefrin injekciót is felírja, amit ezután a betegnek magánál kell tartania és anafilaxia esetén használnia, amíg az orvosi segítség megérkezik.

(Forrás: Budai Allergiaközpont
www.allergiakozpont.hu)