Minden lépés számít az ártalomcsökkentésben

ártalomcsökkentés
A legfontosabb cél, hogy minél többen tegyék le a cigarettát
Vágólapra másolva!
Egyetértés van abban, hogy a dohányzás káros az egészségre. Széles körben ismert egészségügyi ártalmai mellett a cigarettázás számos társadalmi és környezeti probléma okozója is. A dohányzás visszaszorítására tett intézkedések rendkívül fontosak, de mindezek idáig sajnos nem hoztak átütő sikert. A világon jelenleg is több mint 1,3 milliárd ember dohányzik, hazánkban több mint 2 millió ember, így a dohányzás komoly társadalmi problémának számít. A terápiás folyamatban a prevenció, és a leszoktatás mellett tájékozódni szükséges az ártalomcsökkentés harmadik pilléréről is, amely azoknak a felnőtt dohányzóknak biztosít előrelépést, akik az ismert egészségügyi ártalmak tudatában is folytatják a dohányzást.
Vágólapra másolva!

Manapság egyre többször halljuk, hogy az ártalomcsökkentés fontos, azonban a téma érzékenysége és a szakértők eltérő véleménye miatt nincs könnyű helyzetben az, aki tudományosan megalapozott, észérvekkel felvértezett vitát szeretne folytatni erről. Rengeteg a bizonytalanságból fakadó előítélet és tévhit a témával kapcsolatban. Mindez teljesen természetes, hiszen valamennyi új innováció esetében a tudományosan is megalapozott szakmai viták a legfontosabbak, amelyek az objektív kép kialakításához szükségesek. Az alábbiakban bemutatunk három fontos témát a dohányzás ártalmainak csökkentése kapcsán, ami segít árnyalni a képet a Füstmentes Nap apropóján.

Az égés, és nem a nikotin a dohányzással kapcsolatos betegségek elsődleges okozója

A dohányzással kapcsolatos megbetegedéseket csak akkor kerülhetjük el 100 százalékban, ha el sem kezdjük, vagy ha már dohányzunk, akkor a lehető leghamarabb leszokunk róla. Sokan nem tudják, de a tudomány mai állása szerint az égés, és az égés során a füstben keletkező káros anyagok felelősek elsősorban a dohányzással kapcsolatos betegségek kialakulásáért.

A legfontosabb cél, hogy minél többen tegyék le a cigarettát Forrás: Pixabay

A füstben található közel hétezer vegyi anyag közül az FDA (Amerikai Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerengedélyeztetési Hivatala) 93-ról állapította meg hogy káros, vagy potenciálisan káros az az egészségre. Mivel a füsmentes technológiák esetében nincs égés sem füst,

így ezek lényegesen alacsonyabb károsanyag-kitettséggel járnak, mint a hagyományos dohánytermékek.

Ezek a füstmentes alternatívák azonban kizárólag azoknak a felnőtt dohányzóknak jelenthetnek valamiféle kompromisszumot, akik valamilyen okból nem szoknak le.

A cigaretta füstje több ezer mérgező vegyületet, így arzént, formaldehidet, cianidot, ólmot, nikotint és szén-monoxidot tartalmaz, amelyek közül többről már bizonyították, hogy egyértelműen összefüggésbe hozhatók különféle betegségek kialakulásával Forrás: Philip Morris Magyarország Kft.

Fontos tehát tudni, hogy ezek a technológiák sem biztonságosak, hiszen ezek is tartalmaznak például nikotint, ami erős függősgéget okozó anyag, és többek között megemeli a szívfrekvenciát és a vérnyomást is. A káros anyagok bevitele sem szűnik meg teljesen az e technológiákra való áttéréssel,

de égés és füst hiányában kevesebb káros anyagot bocsátanak ki,

mint a hagyományos dohánytermékek.

Sokan úgy tekintenek az elektromos cigarettára, mint az dohányzás egészséges alternatívájára, pedig hosszú távon a leszokás jelenti a valódi alternatívát. Az ártalomcsökkenté csak és kizárólag közbülső megoldásnak számít Forrás: AFP Illusztráció

Fontos tudni, hogy a dohányzás minden formája káros az egészségre, ezért a leszokásnál biztosan nincs jobb opció a dohányzás ártalmainak teljes megszüntetésére. A füstmentes technológiákról történő tájékozódás egy lényegesen kisebb, de fontos lépés lehet ezen az úton.

Zéró tolerancia helyett az ártalomcsökkentés teljes spektruma segíthet a dohányzás elleni küzdelemben

A szakértők egy része kizárólag a leszokást említi megoldásként a dohányzás esetén. Sajnos sokan vannak azonban, akik valamilyen okból mégsem szoknak le, ezért számukra ez a megközelítés nem kínál lényegi előrelépést. Kutatások kimutatták, hogy a leszokással próbálkozók 5 százaléka jár tartós sikerrel segítség nélkül,

nikotinpótló terápia mellett a sikeres leszokási ráta pedig 8 százalék.

Bár nem szólhatunk mindenki nevében, hiszen eltérhetnek a szokások, életutak és lehetőségek, azt talán kijelenthetjük, hogy a legtöbb dohányzó számára az ártalomcsökkentés lehetőségeiről való tájékozódás egy reális lehetőség, ha a leszokás valamiért nem működik.

A dohányosok öt százaléka képes végleg abbahagyni a káros szenvedélyét Forrás: pexels.com

Akik nem szoknak le, azok is tehetnek egy apró lépést előre, hiszen az ártalomcsökkentett alternatívákról való tájékozódással nem csak maguknak, de a környezetüknek is segíthetnek, hiszen a kétmillió magyar dohányos mellett a cigarettázás káros hatásai a nemdohányzókra is hatással vannak.

A leszokásnál kétségtelenül nincs jobb opció, így aki le akar szokni, azt minden eszközzel támogatni kell ebben.

Fontos azonban szem előtt tartani, hogy a jelenlegi számok tükrében az ő számukra is meg kell teremteni annak a feltételeit, hogy csökkenthessék a dohányzás ártalmait. Természetesen a leszokással tehetünk a legtöbbet önmagunkért és a környezetünkért, de minden apró lépés sokat számíthat.

Egyre több szakértő támogatja a füstmentes technológiák használatát a dohányzás ártalmainak csökkentése érdekében

Ma már számos tudományos kutatás mellett a mindennapi életünk is igazolja, hogy egy-egy új innováció rengeteg lehetőséget rejt majában. A füstmentes alternatívákra számos egészségügyi szervezet és független szakértő is lehetőségként tekint: nemrégiben az Egészségügyi Világszervezetnek több, mint 100 tudós és kutató címzett levelet, amelyben együtt foglalnak állást az ártalomcsökkentés mellett.

Forrás: MTI/Nav

Mindeközben van olyan európai ország, ahol az e-cigarettákat a leszokást támogató terápia részévé tennék egy nemrég bejelentett törvényjavaslat értelmében. A dohányzással kapcsolatos ártalomcsökkentés első és két legfontosabb pillére továbbra is a megelőzés és a leszokás támogatás: akik eddig nem fogyasztottak dohány-és nikotin tartalmú terméket azoknak tanácsos a jövőben is egyértelműen tartózkodniuk ezektől, és akik jelenleg dohányoznak azoknak is a leszokás az első és legjobb választás.

Forrás: AFP/Leon Neal

A legfontosabb hosszú távú cél azonban az, hogy csökkentsük a dohányzáshoz köthető egészségügyi problémák számát a világban.

Ennek érdekében fontos a figyelemfelhívás a megelőzésre és a leszokás fontosságára.

A le nem szokó felnőttek számára lehetőséget kell biztosítani a tájékozódásra, azaz megfelelő mennyiségű és minőségű információnak kell rendelkezésre állni a tájékozott döntéshozatalhoz, hiszen az ártalomcsökkentés mindannyiunk érdeke.

Felhasznált források:

Payne, T.J. and Gaughf, N,W. (2008). Intensive Treatment of the tobacco dependent patient: A certification,program for tobacco treatment specialists. Univ. Of Mississipi Medical Center,

Knowledge Action Change - The Global State of Tobacco Harm Reduction 2020
(https://gsthr.org/resources/item/burning-issues-global-state-tobacco-harm-reduction-2020)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!