Ugartyúk (Burhinus oedicnemus). Eurázsia déli részén és Észak-Afrikában költ, a legkülönfélébb eredetű nyílt, kopár területeken. Fészke legtöbbször egy egyszerű talajmélyedés. A tojások és a fiókák is tökéletesen beleolvadnak környezetükbe. A tojó általában kettő, ritkábban egy tojást rak, melyeken a szülők felváltva kotlanak. A kicsik 25-27 nap alatt kelnek ki, a két szülő továbbra is gondoskodik róluk. Állati eredetű táplálékát szürkületben vagy holdfényes éjszakákon jellegzetes módon keresi. Hirtelen megiramodások és megtorpanások közepette rovarokat és más kisebb állatokat kap fel a talajról.
Vágólapra másolva!
Visszaérkeztek afrikai telelőhelyeikről és revírfoglalásba kezdtek az ugartyúkok a felső-kiskunsági élőhelyeiken. A talajon fészkelő faj ma már jórészt agrárkörnyezetben költ, így hiába a kiváló rejtőszín, a tojásokat és a fiókákat nagymértékben veszélyeztetik a tavaszi mezőgazdasági munkák.
Ugartyúkból a becslések szerint csupán 50-100 pár fészkel Magyarországon; állománya fogyatkozóban van. Ahogy neve is utal rá, a rövid füvű, szinte kopár területeket kedveli. A Kiskunságban a szikes pusztákon és azok környezetében lévő szántóterületeken költ, az egykor szintén gyakori nyáras-borókás homokpusztákon, homoki szántókon lévő költőhelyein ma már csak elvétve fészkel.
A homokos, vagy szikes talajon egy béleletlen mélyedésbe rakja kettő, néha egyetlen tojását.
Alkonyatkor és hajnalban járnak táplálék után. Étrendjük rovarokból, gyíkokból, apró gerincesekből áll.
Bár sárgalábú tyúknak is hívták a puszta lakói, a neve ellenére az ugartyúknak nem sok köze van a tyúkfélékhez, hacsak nem a relatív nagyobb mérete tekintetében; a lilealkatúak rendjébe tartozó, érdekes megjelenésű madár. Hívták bagolyfejű lilének vagy bagolyszemű sneffnek is, utalva arra, hogy fejük és szemük a testükhöz képest nagyon nagy. Ennek oka, hogy éjszaka aktív állat, így táplálékát is jellemzően rossz fényviszonyok mellett keresi és ehhez a többi partimadárral ellentétben nem érzékeny csőrét, hanem éles látását használja. Földszínű tollazatuknak olyan kiváló rejtőszíne van, hogy gyakran nem is lapulnak le veszély esetén, hanem egyszerűen mozdulatlanná dermednek és ezzel valóban szinte láthatatlanná válnak.
Ez a stratégia a ragadozók ellen hatásos lehet, de a mezőgazdasági gépekkel szemben sajnos már nem.
Ugartyúk (Burhinus oedicnemus). Eurázsia déli részén és Észak-Afrikában költ, a legkülönfélébb eredetű nyílt, kopár területeken. Fészke legtöbbször egy egyszerű talajmélyedés. A tojások és a fiókák is tökéletesen beleolvadnak környezetükbe. A tojó általában kettő, ritkábban egy tojást rak, melyeken a szülők felváltva kotlanak. A kicsik 25-27 nap alatt kelnek ki, a két szülő továbbra is gondoskodik róluk. Állati eredetű táplálékát szürkületben vagy holdfényes éjszakákon jellegzetes módon keresi. Hirtelen megiramodások és megtorpanások közepette rovarokat és más kisebb állatokat kap fel a talajról. Forrás: https://www.knp.hu/hu/hirek/rejtozkodo-ritkasagok-a-felso-kiskunsagban-258
Az ugartyúk és más földön fészkelő madárfajok, mint pl. a túzok, székicsér számára a költőhelyek átalakulása a legfőbb veszélyeztető tényező.
Eredeti költőhelyük jelentős részben átalakult, így ma már másodlagos élőhelyeken; szántókon, kopár ruderális élőhelyeken is előfordul.
Egyik legjelentősebb hazai állománya a Felső-Kiskunságban van, ahol a mintegy 30-40 párból állomány legfeljebb fele költ csak gyepes környezetben. A pontos állománynagyság nehezen mérhető fel rejtett életmódjából adódóan; leginkább sötétben hallható jellegzetes hangja árulja el jelenlétét.
A KNPI több élőhely-fejlesztési beavatkozásának is nyertese volt az ugartyúk, így pl. a gyepterületek természetességének javítását célzó KEHOP és VEKOP pályázatok, vagy az extenzív művelést támogató túzokvédelmi programok (LIFE, AKG-MTÉT) is kedvező élőhelyi feltételeket biztosítanak e ritka fészkelő számára.
Természetes élőhelyein megmentésük kulcsa a legeltetéses állattartás visszahozása az alföldi gyepeken és a szikes tavak környékén. Legelő állatok híján ugyanis ezek az élőhelyek elszegényednek, az alacsony növényzetű költőhelyeket elfoglalja a nádas-zsiókás mocsári növényzet, megszűnik a szikpadkák, szikfokok, hátak és mélyedések változatossága.
Az ugartyúk (Burhinus oedicnemus) a lilealakúak többségétől eltérően sokszor kifejezetten száraz élőhelyeken él. Hazánkban alföldi homokpusztákon, szikeseken, ritkábban mezőgazdasági területeken költ. Március-április folyamán érkezik meg afrikai telelőhelyéről, október végén, novemberben hagyja el hazánkat. Forrás: https://www.mme.hu/magyarorszagmadarai/madaradatbazis-buroed
A faj ugyan lehetőségeihez mérten alkalmazkodott eredeti élőhelyei zsugorodásához, ám a művelt szántókon fészkelő párok fészekalját a különféle zavarások, illetve a tavaszi mezőgazdasági munkák (pl. talajmunkák) veszélyeztetik,
de az agráriumban tapasztalható intenzív kemizálás is kedvezőtlenül hat rá, elsősorban a táplálékbázisának csökkenése okán.
A faj védelme elsősorban a területek adottságaihoz igazodó földhasználati formák megvalósítására épül, de állományának drasztikus csökkenése az egyedi védelmi intézkedéseket is indokolttá teszi. A megtalált fészkek és revírek környezetében a gazdálkodási tevékenység időszakos korlátozása válhat indokolttá.
Az alábbi videón ugartyúkok láthatók a Felső-Kiskunságban.
Iratkozzon fel hírlevelünkre 
