Az amerikai alkotmány első hivatalos változatának nyomtatott másolata 43,2 millió dollárért kelt el a Sotheby's New York-i árverésén - közölte az aukciósház.

A Sotheby's szakemberei azzal számoltak, hogy 15-20 ezer dollárt fog elérni a leütési ár. A vásárló kiléte ismeretlen.

Ez az amerikai alkotmány végleges szövegének első hivatalos nyomata, melyből mindössze 13 ismert példány létezik és ez az egyetlen, amely még magánkézben van. Az amerikai honatyák az 1787-es philadelphiai konvención ezt a szöveget fogadták el, majd terjesztették a kontinentális kongresszus elé.

A dokumentumot 234 éve írták alá a kongresszus küldöttei, ezen évforduló alkalmából bocsátják most árverésre. Értékét előzetesen 15-20 millió dollárra (4,5-6 milliárd forintra) becsülik.

Az amerikai alkotmány első oldalaForrás: Sotheby's

Legutóbb 1988-ban cserélt tulajdonost, akkor 165 ezer dollárért (50 millió dollárért) vásárolta meg a néhai S. Howard Goldman amerikai ingatlanfejlesztő, amerikai autogramok, történelmi dokumentumok és kéziratok gyűjtője. Most felesége, Dorothy Tapper Goldman kínálta eladásra, az árverésből származó bevételt az általa életre hívott jótékonysági alapítvány kapja, mely történelmi dokumentumok megőrzésével és alkotmányos ismeretek tanulását segítő ösztöndíjakkal foglalkozik.

A Sotheby's közölte, hogy a dokumentumért licitált a közösségi médiában múlt héten szerveződött, 17 ezer főből álló csoport, amely közösségi finanszírozással akarta megvásárolni a ritka dokumentumot. Kriptovalutában több mint 47 millió ethereumot gyűjtöttek össze, ám az árverésen alulmaradtak. Ez volt az eddig legnagyobb összeg, amelyet közösségi finanszírozás céljára összegyűjtöttek - közölte az aukciósház.