Dr. Zahi Hawass és egyiptológusokból álló csapata 2020 novemberében indult Szakkara felfedezésére, ahol az ókori Egyiptom egykori fővárosának, Memphisznek a legősibb, 7 km hosszúságú temetője található. Egy hónapnyi kutatás után három koporsóra bukkantak, köztük egy kis fa szerkezetűre, amely a mérete alapján egy ötéves gyereké lehetett. Szerencsére nagyon szép állapotban maradt fenn, amely segítette a vizsgálatot, és azt sugallta, hogy a szülőknek elég sok pénzébe került. A folyamatosan fejlődő technológiának köszönhetően a szakértők hordozható röntgen segítségével, a szarkofág megmozdítása és felnyitása nélkül tudták megállapítani a halál okát, az elhunyt nemét és a pontos korát is.
Egy másik vizsgálat is drámai eredményt hozott: egy apró múmiát találtak, akinek koponyacsontja még nem forrt össze. Egy újszülött kislány, akit a világra jövetele után néhány nappal fertőzés támadhatott meg – akkoriban sajnos nagyon magas volt a gyerekhalandóság.
A harmadik, 3500 éves szarkofág fedele szerint abban egy Mot Miti nevű nő nyugodott, de a kutatók nem kis meglepetésére, a röntgenes vizsgálat mindjárt két csontvázat jelenített meg: egy 40 éves nőét és egy 18 éves férfiét. A felkarcsontjuk gyors vizsgálata alapján a kutatók megállapították, hogy a két elhunyt rokonságban állt – valószínűleg egy anyára és fiára találtak rá. Egy további vizsgálat pedig azt is kimutatta, hogy az elhunytakkal familiáris mediterrán láz végzett, egy genetikailag öröklődő betegség.
Sokszor maga a szarkofág tehát nem ad elég információt arról, hogy odabent mi rejtőzik. Régebben ezért mindet ki kellett emelni, fel kellett nyitni és eközben sérülhetett a többezer éves múlt. A modern technológiáknak – például a mobil röntgengépeknek – köszönhetően azonban ma már elmozdítás nélkül is feltérképezhetők a koporsók, így tartalmukat a legnagyobb tiszteletben tudják tartani a kutatók.
(Forrás: SchisCom)