Kiderült: így kerülhető el, hogy betegek legyünk télen

nátha megfázás beteg influenza
Hogyan lehet megkülönböztetni az egyszerű megfázást a Covid-19 fertőzéstől?
Vágólapra másolva!
Egy kutatócsoport végre rájött, hogy miért sokkal nagyobb a megfázás és az influenza valószínűsége, amikor télen csökken a hőmérséklet.
Vágólapra másolva!

Az új tanulmány, amelyet a tudósok áttörésnek neveznek, összefüggést mutat ki a hidegebb levegő hőmérséklete és az immunrendszer gyengülése között.

"Ez az első alkalom, hogy biológiai, molekuláris magyarázatunk van a veleszületett immunválaszunk egyik tényezőjére, amelyet a hidegebb hőmérséklet korlátoz" - mondta Zara Patel, a Stanford Egyetem kutatója.

A kutatás nem is lehetne időszerűbb. A COVID-19 világjárvány lezárásai miatt az influenza kórokozója is visszaszorult, mivel az emberek szervezete nem volt kitéve a szokásos mennyiségű vírusnak. A megfázás és az influenza azonban most az eddigieknél is erőteljesebben térhet vissza.

A The Journal of Allergy and Clinical Immunology című folyóiratban közzétett tanulmányban

a kutatók megállapították, hogy mindössze öt fokos hőmérséklet-csökkenés az orrlyukban található vírus- és baktériumölő sejtek közel 50 százalékát elpusztíthatja.

"A hideg levegő azért jár fokozott vírusfertőzéssel, mert lényegében az immunitásunk felét már ezzel a kis hőmérséklet-csökkenéssel elveszítjük" - mondta Benhamin Bleier, a tanulmány társszerzője.

Forrás: 123rf.com

Fontos megjegyezni, hogy a kutatás in vitro vizsgálatokon alapul, vagyis laboratóriumban, emberi szöveteket használtak az immunválasz tanulmányozására, nem valódi orrot analizáltak. Ez azt jelenti, hogy még mindig fennáll az esélye annak, hogy az eredmények nem alkalmazhatók a való világban. Az eredmények mindenesetre meggyőzőnek tűnnek.

A kutatócsoport megállapította, hogy az extracelluláris vezikulák (EV-k), a sejtek kis változatai, amelyek nem képesek osztódni, mint a normál sejtek, képesek elhárítani a légúti vírusokat és a behatoló baktériumokat az orrlyukakban.

Ezekre az inváziókra válaszul a szervezet az EV-ket az orrnyálkahártyába löki, ahol megakadályozzák, hogy a kórokozók tovább jussanak a testbe.

Sajnos már egy kis hőmérséklet-csökkenés is nagymértékben visszavetheti az EV-termelést, és gyengíthet más védekező mechanizmusokat, például a mikro-RNS-t, amely szintén képes megtámadni a baktériumokat.

A hőmérséklet-csökkenés elég volt ahhoz, hogy az EV-k közel 42 százalékát elpusztítsa, ami nagyjából 50 százalékos csökkenést eredményezett az immunrendszer fertőzéselhárítási képességében.

Szerencsére van egy egyszerű módszer, amivel védekezhetünk: ha maszkkal eltakarjuk az orrnyílásunkat, akkor megfelelő hőmérsékletet biztosíthatunk a sérülékeny sejteknek.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!