Kína több mint 40 űrmissziót tervez 2022-re

Vágólapra másolva!
Kína több mint 40 űreszköz-fellövést tervez 2022-re, és az év végéig be akarja fejezni a Föld körül keringő űrállomása, a Tienkung (Mennyei Palota) építését.
Vágólapra másolva!

A kínai űrtudományi és -technológiai vállalat (CASC) bejelentése szerint a felbocsátások között lesz két Sencsou-misszió, két Tiencsou teherűrhajó és az űrállomás két moduljának indítása. A Mengtien és Ventien nevű modulok csatlakoznak a Mennyei Harmónia (Tienho) főmodulhoz, amelyen jelenleg egy háromfős személyzet tartózkodik.

A Tienhót 2021. április 29-én lőtték fel a vencsangi űrközpontból a Hosszú Menetelés 5B nevű rakétán. Májusban sikeresen kötött ki az első kínai teherűrhajó, a Tiencsou-2 az épülő űrállomás központi modulján. Majd júniusban sikeresen csatlakozott az űrállomás központi eleméhez a Sencsou-12 nevű űrhajó az első háromfős legénységgel a fedélzetén.

A jelenlegi hathónapos misszió, a Sencsou-13 Kína leghosszabb missziója, mióta 2003-ban először küldött embert az űrbe, ezzel Oroszország és az Egyesült Államok mögött a harmadik ország, mely képes volt erre.

Forrás: Wikimedia Commons

A Tienkung elkészülte után mintegy 66 tonnát fog nyomni, mérete az ISS méretének egynegyede. Az ISS első modulját 1998-ban indították útnak, tömege mintegy 450 tonna.

Kína legénység nélküli misszióival is sikereket ért el a közelmúltban, nemrég a Jáde Nyúl-2 (Yutu-2) nevű holdjárója küldött a Földre olyan felvételeket, melyek a rajta látható, apró házikónak tűnő kőzetformáció miatt keltett nagy sajtóvisszhangot.

Ez a világ első holdjárója, mely a Hold kevésbé ismert, a Földtől távoleső oldalán landolt. A Csang'o-5 űrszonda 2020-ban az 1970-es évek óta először küldött a Földre a Holdról származó kőzetet

Jelentések szerint Kína egy nagyon titkos űrrepülőgép fejlesztésén is dolgozik.

(MTI/AP)