Izrael első miniszterelnöke, akit a nemzet atyjaként is tisztelnek

David Ben Gurion, angol átírással David Ben-Gurion, eredeti nevén David Grüen

Ötven éve, 1973. december 1-jén halt meg David Ben Gurion, Izrael Állam függetlenségi nyilatkozatának első aláírója és a deklaráció kihirdetője, Izrael első miniszterelnöke, akit a zsidó államban „a nemzet atyjaként" tisztelnek.

Az első világháború kitörése után kiutasították

David Grün néven született 1886. október 16-án Lengyelország Oroszországhoz csatolt részében, a Varsó melletti Plonsk városában. Apja lelkes cionista volt, aki eszméit fiába is átplántálta, s az 16 évesen már cionista csoportot alapított, amelynek tagjai maguk között csak héberül beszéltek.

A varsói egyetem hallgatójaként csatlakozott a szocialista-cionista Poale Cion (Sion munkásai) szövetséghez, tevékenysége miatt kétszer is letartóztatták.

Portré a fiatal David Ben Gurionról Forrás: Wikimedia Commons

A pogromok elől 1906-ban a török uralom alatt álló Palesztinába ment, és mezőgazdasági telepeken dolgozott, ezekből nőtt ki a kibucmozgalom, részt vett az egyik első zsidó önvédelmi csoport megszervezésében. 1912-től Isztambulban hallgatott jogot, ekkor vette fel a Ben Gurion nevet a középkori történetíró, Joszéf ben Gorion tiszteletére.

Miután a török hatóságok az első világháború kitörése után kiutasították, New Yorkba utazott.

Bekapcsolódott a helyi cionista-szocialista mozgalmakba, gazdag amerikai zsidóktól próbált anyagi és erkölcsi támogatást szerezni a Szentföldön élők számára. Miután a brit kormány 1917-ben kiadta a zsidóknak palesztinai „nemzeti otthont" ígérő Balfour-nyilatkozatot, a britek által felállított Zsidó Légió tagjaként visszatért Palesztinába.

Elkezdődött a harcos cionizmus

Az első világháború után a terület formális népszövetségi mandátum lett, brit felügyelet alatt. Ben Gurion 1921-ben Jichák Ben Cvível (aki Izrael második államfője lett) létrehozta a zsidó állam magjának szánt Hisztadrut szakszervezeti szövetséget, amely az élet minden területén ténykedett, a többi között a zsidók palesztinai letelepedését és földvásárlását segítette. 1930-ban megalapította a baloldali Mapai pártot, amely az 1960-as évekig uralta az izraeli belpolitikát.

Befolyása a cionista mozgalomban egyre nőtt, 1935-ben megválasztották a Cionista Világszervezet és a zsidók palesztinai letelepedését támogató Zsidó Ügynökség elnökének is.

David Ben Gurion 1918-ban Forrás: Wikimedia Commons/Martin Gilbert

A növekvő zsidó jelenlét egyre jobban nyugtalanította a palesztinai arabokat és heves összecsapások törtek ki, a britek pedig 1939-től korlátozni kezdték a zsidók bevándorlását, amihez a második világháború alatt is tartották magukat. Ben Gurion válaszul küzdelemre szólított fel, elkezdődött a harcos cionizmus.

A második világháború kitörése után a zsidó fiatalokat arra buzdította, hogy jelentkezzenek a nácik ellen harcoló brit hadseregbe,

ettől azt is remélte, hogy a harcedzett fiatalok alkothatják majd a zsidó hadsereg magvát. Szervezte a zsidók illegális bevándorlását is, amely a holokausztot követően felerősödött.

Egységes hadsereget szervezett

Az egyre súlyosbodó, ellenőrizhetetlenné vált helyzet miatt az ENSZ Közgyűlése 1947. november 29-én 181. számú határozatában Palesztinát egy zsidó és egy arab államra osztotta fel. A brit mandátum lejárta előtt nyolc órával,

1948. május 14-én Tel-Avivban, ünneplő tömeg előtt Ben Gurion olvasta fel Izrael Állam aznap végső formába öntött függetlenségi nyilatkozatát, amelyet elsőként ő írt alá.

David Ben Gurion Yigal Allonnal és Yitzhak Rabinnal a Negevben, az 1948-as arab-izraeli háború alatt Forrás: Flickr

Az ideiglenes kormány élén állva a korábban a britek ellen harcoló földalatti szervezetekből egységes hadsereget szervezett, döntő szerepe volt abban, hogy Izrael sikerrel vívta meg harcát az ENSZ-határozatot el nem ismerő, Izraelre támadó öt arab ország hadseregével. Az első arab-izraeli háború 1949 januárjában zárult le, a tűzszünet után Izrael területe Palesztina 78 százalékára terjedt ki, beleértve Jeruzsálem nyugati felét is.

Az első izraeli választást 1949-ben Ben Gurion Mapai pártja nyerte meg, így ő alakíthatott kormányt.

A tisztséget 1953-ig töltötte be, tevékeny szerepet vállalva a fiatal állam intézményeinek létrehozásában, megbízatásának lejárta után a Negev-sivatagban található Szde Boker kibucba vonult vissza. A politikai életbe 1955-ben védelmi miniszterként tért vissza, és még abban az évben, a választások után újra kormányfő lett.

Az 1956-os szuezi válság kudarccal végződött a franciák és a britek számára is Forrás: Wikimedia Commons

Az 1956-os szuezi válság idején titkos szerződést kötött Párizzsal és Londonnal, majd megtámadta Egyiptomot, a harcokba Franciaország és Nagy-Britannia is bekapcsolódott. A második arab-izraeli háború során Izrael megszállta a Sínai-félszigetet, de a Szuezi-csatornát az angol-francia erők az amerikaiak közbelépése miatt nem tudták elfoglalni.

A szabad hajózás biztosítása után Izrael visszavonta csapatait és de facto békét kötött Egyiptommal.

Ben Gurion ezután többször kezdeményezett titkos béketárgyalásokat az arab országokkal, minden eredmény nélkül.

Ben Gurion autokrata vezető volt

1963-ban személyes okokra hivatkozva, vélhetően a pártján belüli viták miatt váratlanul lemondott a kormányfői posztról. Utóda Lévi Eskól lett, kettejük versengése miatt 1965-ben Ben Gurion a Mapaiból is kilépett. Saját pártot alapított, melynek élén még kétszer lett a kneszet képviselője.

1970-ben végleg a Szde Boker kibucba költözött, ahol megírta emlékiratait, kiadta esszéit és beszédeit.

David Ben Gurion, angol átírással David Ben-Gurion, eredeti nevén David Grüen Forrás: Wikimedia Commons/Fritz Cohen

Izrael Állam atyja 1973. december 1-jén hunyt el, nem sokkal a negyedik, jóm-kippurinak nevezett arab-izraeli háború után, és annak a kibucnak a közelében temették el, ahol utolsó éveit töltötte.
Ben Gurion autokrata vezető volt, amit sokszor vetettek a szemére, ám

a történelmi, bibliai hagyományokra épülő, modern zsidó állam létrejöttében, gazdasági és katonai erejének megszilárdításában meghatározó szerepet játszott.

Nevét számos utca, iskola viseli Izraelben, róla nevezték el Tel-Aviv repülőterét. Az amerikai Time magazin 1998-ban a XX. század húsz legbefolyásosabb vezetője közé sorolta.

(MTVA Sajtóarchívum)