Rémisztő sötét folt jelent meg a Napon, a Földet fenyegeti

koronalyuk
Vágólapra másolva!
Óriási sötét folt, ún. koronalyuk nyílt a Nap egyenlítőjénél.
Vágólapra másolva!

Számítások szerint a képződmény szélessége legalább hatvanszorosa a Földének, ami példátlan a napciklus ezen szakaszában – írja a Space.com csillagászati portál.

A sötét foltot a tudomány koronalyuk néven ismeri. December 2-án alakult ki a Nap egyenlítőjének közelében, és mindössze 24 óra alatt elérte maximális szélességét, amely mintegy 800 000 kilométer. December 4. óta a koronalyuk közvetlenül a Föld felé néz.

A szakértők eredetileg azt jósolták, hogy a jelenség miatt közepes erősségű mágneses vihar alakulhat ki bolygónkon, a napszél ugyanakkor a vártnál kevésbé volt intenzív, így a hatások sem voltak annyira számottevőek, csupán a magasabb szélességi köröknél észleltek sarki fényeket.

A Napon megjelent folt hatvanszor szélesebb a Földnél Forrás: NASA/SDO, Spaceweather

Egyelőre nem világos, hogy a lyuk mennyi ideig fog létezni, a korábbi koronalyukak élettartama nagyjából 27 nap volt.

A koronalyuk úgy jön létre, hogy a Nap légkörében részben felnyílnak a mágneses erővonalak. Ez lehetővé teszi, hogy nagy mennyiségű napanyag távozzon az űrbe, töltött részecskék áramlataként, ezt nevezik napszélnek. A koronalyukakból kilépő napszél sebessége 4–500 km/s lehet.

A Napon legutóbb márciusban nyílt koronalyuk, akkor a képződmény jelentős mágneses viharokat okozott a Földön.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!