„Szöktető” Mátyás – ki a kizökkent időt a helyére ugrasztja...

Az áruló Júdás „rossz helyére elhelyezett jó” apostol, az apostolok közösségébe tizenkettedik-nek „beugró” Mátyás, a saját korában nem is gondolhatta, hogy másfél évezred múlva, a személyéhez kötődő március 24-i ünnepnapja lesz az új, a kizökkent időt helyrebillentő, ma is használatos gregorián naptár kiindulópontja. Így lesz idén, 2024 szökőévében, a február 24-i Mátyás napja, február 25-re szöktetve „Mátyás ugrása”...

A hagyományosan február 24-én ünnepelt Mátyás apostol - kinek a neve „az Úr ajándékát”, latinosított változatában pedig, a „rossz helyébe ugró jót”, másnéven „az elhelyezett jót” jelenti - „beugró” volt az apostolok mitikus, „az Úrtól rendelt” szimbolikus, tizenkettes közösségébe. Ezért, ha szólni akarunk Mátyásról, beszélnünk kell Júdásról is...

Történt ugyanis, hogy Jézus elárulója, Iskarióti Júdás öngyilkossága, majd Jézus dicsőséges feltámadása és mennybemenetele után, az apostolok mágikus, tizenkettes, a kerek egészet, a tökéletes, szent számot, Isten dicsőségét szimbolizáló választott csoportja egy fővel kevesebben maradt. Az Apostolok hiányossá vált, tizenegy tanúságtevője ezért még Pünkösd előtt összegyűlt, hogy megvitassa: ki vegye át a hiányzó 12. tanítvány helyét Jézus választottjainak a sorában? Azaz ki töltse be az űrt - a hűtlen áruló, a Szentéletű apostolok elől „elszökő”, majd lelkiismeretével szembenéző, így

életét sajátkezűleg kioltó-, Júdás, a „megtoroltatott tanítvány” helyét az apostolok karában?

Ahogyan Mátyás latin neve is „mondja” – ki „ugorjon be” „jóként” a rossz Júdás megüresedett, 12. helyére? Azaz ki legyen az az „elhelyezett jó” ki méltó arra, hogy magára vegye az isteni szolgálatot, s csatlakozzék a jámbor életű apostolok missziót végző csoportjához? Ki tanúskodjék tizenkettedik jóként az „Igazság Napjának” jézusi haláláról és krisztusi feltámadásáról?

Vagyis a tizenegy főre csökkent apostoli testületben, ki legyen az, aki az asztrál-mítoszi hagyomány szerinti, hiányzó, tizenkettedik tagként, a Fény útjának, a Nap éves útjának, a szakrális év utolsó, 12. stációjának a februári, évzáró hónapját, azaz Halak zodiákusát - a halál, s önmeghaladás szimbólumát képviselje -, amely után az asztrológiai-csillagászati év hagyománya szerint – Kos havában, a csillagászati év kezdetén - elindul az „új idő”...

Magyarul,

 ki legyen az, ki - az elkeseredett tanítványok közé lépve -, visszazökkentse a fájdalmasan kibillent időt?

Schiller: Szent Mátyás Apostol (Halak, Pisces) – Barokk csillagtérkép, 1627

Utolsó a tizenkettő közül...

Az Evangélium szövegéből tudjuk, hogy a magára maradt, tanúságtevő tizenegynek, olyan férfiút kellett maguk közé, tizenkettedik apostolnak választania, ki szintén tanúságtevő... Azaz végig kísérte Jézust a halálos útján, s aki találkozott a halált meghaladó, feltámadott Krisztussal is, mely előfeltétele volt a teljességből hiányzó űr betöltésének: az Apostolok közé való „beugrásnak”, azaz a fájdalmas „kizökkentség” helyrehozatalának...

Amint azt az Apostolok cselekedeteiből tudjuk, Péter - kire Jézus a halált is meghaladó élet mennyországi kapujának kulcsát bízta -, így érvelt: „Kell tehát, hogy azok közül, akik mindig velünk tartottak, amikor a mi Urunk, Jézus közöttünk járt-kelt, kezdve János keresztségétől egészen

Szent Mátyás vértanúsága

mennybevétele napjáig, valaki velünk együtt tanúskodjék feltámadásáról.” (vö. ApCsel 1,15–26),

A tizenegyek végül két jelöltet állítottak. Barnabást, a „Vigasztalás Fiát”, valamint Mátyást, azaz Matthiast, a „rossz helyébe ugró jót”, az „Úr ajándékát”. Kettejük közül hosszú imádságot követően sorsvetéssel, végül Mátyásra, a később vértanúhalált szenvedett 12. apostolra esett a választás...

 

Amint azt Jankovics Marcell is írja:

 A Halak asztrológiai urának...a szinkretista egyházdoktorok, némi leleménnyel Mátyást szemelték ki. Miért éppen őt? Nos, ha Péter, az első apostol került az új naptári korszaknak a Halak korának az élére, úgy ... Mátyás, mint az utolsó a tizenkettő közül érdemelte ki ezt a helyet... az állatövi jegyek által jelzett hónapok közül az utolsó, Halak időszakára.

Mátyás későbbi, apostolbéli életéről keveset tudunk. További sorsát illetően az Apokrif „András és Mátyás cselekedetei”-ből, azaz szkítatérítő András és a kizökkentséget helyrebillentő Mátyás közös történetéről „az elrejtett”, nem kanonizált iratokból marad ránk egy kevés. E szerint missziós munkáját „az emberevők országában”, Etiópiában végezte, ahol megvakították, börtönbe vetették, ám Isten visszaadta a szeme világát, András pedig csodálatos módon kiszabadította őt. S mivel vértanú halálát később, lefejezéssel szenvedte el, a keresztény ikonográfiában ezért szekercével, bárddal szokás ábrázolni. Ebből a szimbolikus hagyományból ered, a népi időjárás megfigyelésen alapuló, bölcs regulája is.

Szekercés Mátyás

Eszerint, Mátyás napján, ha az idő mégis kizökkenne a normális kerékvágásából, vagyis, ha az időjárás a tél végi, Halak zodiákus-béli Mátyás napján, a csillagászati év utolsó, 12. stációjában mégis tavasziasra fordul, akkor bizony szekercés Mátyás, mivel jeget - amelyet szekercéjével megtörhetne -, nem talál, akkor majd csinál... Így „helyre billentve” az idő előtti kitavaszodás helyett – az Anyatermészet egészséges harmóniájához elengedhetetlen - a február végétől a Tavaszi nap-éj egyenlőségig, azaz március közepéig tartó, Halak hónapbéli, télutó időszakát...

A gregorián naptárreform misztikus, 11-es, 12-es számai...

A történelem mintha csak tudná a dolgát... A hiányos tizenegyes szám, valamint a kerek egészet, a szakrális és naptári év körének teljességet, s a vele párhuzamban álló tanítványok tizenkét tagot számláló körét szimbolizáló, misztikus 12-es szám – mint ami valóban tudja a dolgát – végig kíséri az évszázadok óta várva várt, „hiányosan” működő, ókori naptár kiigazításának procedúráját.

Mátyás hiányos, tizenegy apostol közé való „beugrását” vette ugyanis alapul Ugo Boncompagni, azaz XIII. Gergely pápa, aki elődje, V. Pius hosszas haláltusája után, a pápaság máig legrövidebb pápaválasztó konklávéján, tizenegy fős pápaválasztó gyűlésén nyerte el Szent Péter trónját.

Az új pápa, XIII. Gergely - akinek nevéhez a leghíresebb naptárreform kötődik – első, legfontosabb és egyben legsürgetőbb teendője az évszázadok óta várt- a hiányos régi, helyébe lépő-, új, teljes kalendárium megalkotása és kihirdetése volt.

A Gergely-naptár, 1582

Az ie. 46-ban bevezetett, Julius Caesar óta érvényben lévő, Julián-naptár ugyanis 11 perccel eltért a csillagászati évtől, ami 128 évente egy teljes plusz napot tett ki, hiányozva a Nap valós járásától elmaradó, kalendáriumi időben. Ez az időbeli „ugrás” azonban az évszázadok alatt, XIII. Gergely pápaságának idejére majdhogy-nem 11 napra bővült. A kalendáriumi számítás és a Nap valóságos égi útja közötti „kizökkent idő”, azonban egyre jobban megnehezítette a Tavaszi Nap-éj egyenlőség utáni, első Holdtöltéhez alkalmazkodó „mozgó” Húsvét kiszámítását. Ám nemcsak „kizökkentve”, de fel is borítva ezzel a „Fény Fia”, Jézus Krisztus és az évköri fény járásának egymáshoz való - csillagászati, naptári és szakrális – viszonyát, magyarul, a keresztény naptárszámítási idő és a kozmikus idő egymáshoz való igazodását.

A Gergely-naptár megvitatása, XIII. Gergely pápa előtt

Ezt az időbeli anomáliát igyekezett 1576-ban - a 11 fős konklávé által választott új pápa, XIII. Gergely kiigazítani, amikor megbízta Liuigi Lilio csillagászt - humanista nevén Aloysius Lilliust -, hogy egy ugyancsak 11 fős bizottság élén fogjon hozzá az ókori, Julius Caesar által alkotott, ám reformra szoruló Julián-naptár kiigazításához.

A 11 fős tudós testületet tizenkettedikként irányító Lilio reformjában a máig használatos 365 napból álló év kiigazítása állt, amelyet minden negyedik évben egy szökőnap beiktatásával, 366 naposra bővítettek. Ugyanakkor az „időt helyre billenteni kívánó” bölcs tizenkettek azt is felismerték, hogy ez a régóta várt pontosítás évszázadok alatt újabb „csúszást” eredményez. Ezért úgy döntöttek, hogy a négyszáz évenként „beugró” plusz nap „elszökik”, azaz elmarad. A bonyolult csillagászati, égi-földi számításuk szerint ezáltal minden néggyel osztható év szökőévvé válik, ám kivételt képez a százzal való oszthatóság, így a századfordulós évek közül csak azok váltak szökőévvé, amelyek 400-zal is oszthatóak voltak.

Így esett, hogy az 1700-as, 1800-as, 1900-as év nem volt szökőév, ellentétben a 2000., ezredév-nyitó esztendővel. (A még ezek után is fennmaradó további időbeli eltérést pedig - amely 3320 év alatt okoz egy napnyi „ugrást” -, a jelenlegi számítások szerint 4782-ben, egy nap kihagyásával kell majd, az akkori emberiségnek korrigálnia.)

A Lilly vezette testület új, kiigazított naptárát végül 1582. február 24-n,- tehát a hiányos tizenegy közé, tizenkettedik-ként „beugró” - Mátyás Apostol neve napján hirdette ki a pápa „Inter gravissimas” kezdetű bullájában.

Az Inter Gravissimas kezdetű Bulla

Az ókor óta, azaz a Julian-naptár bevezetése óta addigra felhalmozódott, 11 napnyi különbséget pedig, még ugyanazon évben, 1582. októberében „ugrasztották” odébb a kalendáriumban. Így esett, hogy az ókortól bő másfél ezer éven át érvényben lévő, Julian-naptár utolsó napja 1582. október 4. csütörtök volt, a következő nap reggelén pedig már 1582. október 15-ét, pénteket írták, kiigazítva ezzel a „kizökkent”, 11 napnyi, eltolódott időt. Ebből következően 1582. év októbernek 5. napjától október 14. napjáig az „átugrott” 11 napon, semmilyen történelmi eseményt nem tartanak nyilván a máig érvényben lévő Gergely-naptár szerinti, keresztény kalendáriumban.

A megreformált, új naptárszámítás szerint - amely XIII. Gergely pápaságának 11. évétől, 1583-tól kezdődően vált aktuálissá -, a normál években február hónap 28 napból áll, a négyévente beugrasztott toldaléknappal, szökő évente azonban 29 naposra vált, kiegészítve a számolást a 400-zal való oszthatósági szabály beiktatásával.

Bélyeg-részlet, készült a Gergely-naptár 400 éves évfordulójára

Ám itt következik a Mátyás-napi „beugratás”...

Sokak tévhite ellenére ugyanis a négyévente, azaz szökőévenként beillesztett szökőnap nem a betoldott február 29-e, hanem a „beugró” Mátyás apostol ünnep napja. Így nyerte el tehát a Jézus 33. életévében, a 11 apostol közé 12.-ként beugró Mátyás, hogy az eredendően február 24-én ünnepelt neve napját - a kizökkent időt szökőévenként helyre tolva, így idén, 2024-ben is -, február 25.-re „ugrasztva” ünnepeljük meg „Mátyás ugrását”.

 

Szerző: Wieber Orsolya, a csízió.blogstar.hu szerzője, a Teremtő Nőiség című könyv írója