Szörnyű titkot rejtett a maja piramis

maja piramis
Fotó: NurPhoto via AFP
Vágólapra másolva!
Elégetett emberi maradványokat és ékszereket fedeztek fel egy maja piramisnál folytatott ásatás során.
Vágólapra másolva!

A régészek az Antiquity című folyóiratban csütörtökön (április 18-án) tették közé a felfedezést ismertető tanulmányt. Az ásatásokat az észak-guatemalai Ucanalban végezték, ahol a földdarabok között elszenesedett emberi csontokat, valamint több mint száz, értékes anyagokból készült személyes tárgyat találtak.

Az ásatáson talált elszenesedett csontok és tárgyak
Fotó: C. Bello-Hernandez

Az egyik legfigyelemreméltóbb dísz egy jádéból és obszidiánból készült maszk volt, amelyet az uralkodó család tagjai viseltek. 

Ebből tudták a régészek, hogy királyi sírt tártak fel.

A radiokarbonos kormeghatározás érdekes eredményt mutatott: míg az égetéshez használt faszén a Kr. u. 773 és 881 között időszakból származott, addig a maradványok évtizedekkel korábbiak lehetnek. A holttesteket tehát utólag égették el, és helyezték a piramis egy másik, újonnan épített szegmensébe – írja a kiadott közlemény.

Bár a csontok töredezettek voltak, a régészeknek sikerült megállapítaniuk, hogy legalább négy emberhez tartozhattak; az egyik holttest biztosan egy férfié volt, ketten pedig a királyi családból kerültek ki.

A testek elégetése valószínűleg egy uralkodóváltás részét képezte. Ez egy szimbolikus szertartás volt, amellyel a trónra lépő új király, Papmalil jelezte, hogy szakítani kíván elődje politikájával.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!