Halálos betegséget terjesztő szúnyogok törtek be Magyarországra

Vágólapra másolva!
Habár a Magyarországon megjelent ázsiai tigrisszúnyogokról ismert, hogy a nyugat-nílusi láz terjesztői, a kutatók a vizsgált hazai példányok egyikében sem találták meg egyelőre a betegségért felelős kórokozót - nyilatkozta Garamszegi László Zsolt biológus, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont főigazgatója, a Szúnyogmonitor program vezető kutatója a Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN) portálján megjelent interjúban. A szakértő arról is beszélt, hogy idén már januárban kaptak bejelentést inváziós szúnyogok feltűnéséről.
Vágólapra másolva!

A hazánkban élő félszáz őshonos szúnyogfaj mellett mintegy tíz évvel ezelőtt három inváziós faj is megjelent az országban – olvasható a HUN-REN portálján megjelent cikkben.

Az egyik, már Magyarországon is felbukkant inváziós faj a tigrisszúnyog
Fotó: Pixabay - WikiImages

Ezek az ázsiai tigrisszúnyog, a japán bozótszúnyog és a koreai szúnyog.

A Szúnyogmonitor programban, a lakosság által beküldött fotók és minták segítségével a kutatók nyomon tudják követni, hogy az ország melyik részén alakulnak ki stabil populációk. Ezenkívül több helyről igyekeznek példányokat begyűjteni, és genetikai módszerekkel szűrni a különböző kórokozókra. A program másik célja, hogy a kutatók meghatározzák, mik a legfontosabb környezeti igényei a három inváziós szúnyogfajnak; ezek ismeretében azt is meg lehet mondani, hogy az ország mely területein melyik faj megjelenése várható.

Más a terjedése a három inváziós szúnyogfajnak

A nemrég elkészült, egész országot lefedő szúnyogtérkép alapján a tigrisszúnyog leginkább a délnyugati országrészt hódította meg, míg a japán bozótszúnyog és a koreai szúnyog állományai elszórtan helyezkednek el, és nem alkotnak egységes tömböket. Utóbbi oka az lehet, hogy ez a két faj csak nemrég jelent meg Magyarországon, jelenleg terjedőben vannak, az éves elterjedési mintázatok még drasztikusabban változnak. Ráadásul az eddigi megfigyelések szerint a két faj verseng is egymással, mert amíg öt évvel ezelőtt a japán bozótszúnyogról érkezett több bejelentés, mostanában a koreai szúnyogból van több.

Nem valószínű, hogy járványt robbantanának ki

Garamszegi László Zsolt szerint az eddigi vizsgálatok még egyetlen invazív szúnyogfajban sem mutatták ki a nyugat-nílusi láz vírusát, ezzel szemben a hazánkban őshonos dalos szúnyog egyedeiben többször azonosították e kórokozót. A biológus úgy véli, valószínűleg az utóbbi faj felelős az emberi megbetegedéssel járó hazai esetekért. Ami biztos, hogy a vírus jelen van Magyarországon.

Az invazív szúnyogfajok számának a növekedése sem feltétlenül növeli a járványveszélyt, mert utóbbit egy komplex, többlépcsős folyamat határozza meg;

példának okáért a nyugat-nílusi láz esetében a kórokozó elsődleges gazdái a madarak. Először a szúnyognak meg kell csípnie egy fertőzött madarat, majd egy embert. Itt tehát egy olyan szúnyogra „van szükség”, amely madarat és embert is támad, s viszonylag gyakran találkozik mindkettővel. 

A tigrisszúnyog viszont többnyire emlősöket csíp, így csekély a valószínűsége annak, hogy éppen egy olyan példány csíp meg minket, amely korábban egy vírushordozó madárból táplálkozott.

Garamszegi László Zsolt szerint ugyanakkor folyamatosan monitorozni kell az országban megjelenő új szúnyogfajokat, mert olyan kórokozók terjesztésében játszhatnak majd úttörő szerepet, amelyek még nincsenek jelen Magyarországon, s amelyek terjesztésére az őshonos szúnyogfajok nem fogékonyak.

tigrisszúnyog
A tigrisszúnyogok csípésének helyén hevesebb immunreakció indul be
Fotó: HUN-REN

Az enyhe tél miatt több szúnyogra számíthatunk idén?

A biológus szerint a sikeres áttelelés önmagában nem feltétlenül jelenti azt, hogy szúnyoginvázió lesz, ezt ugyanúgy szabályozza a tavaszi-nyári időszak hőmérsékleti értékeinek és a csapadék mennyiségének összjátéka is. A szúnyogok „mennyiségét” tehát nehéz előre jelezni.

Miről ismerhetők fel az invazív szúnyogok és lehet-e védekezni ellenük?

A tigrisszúnyogot viszonylag könnyen el lehet különíteni a többi csípőszúnyogtól, ugyanis ez a faj igen kontrasztos színezetű: testét és lábait egyaránt fekete alapon hófehér vagy ezüst pikkelyekből álló foltok, csíkok szegélyezik. A tigrisszúnyogok csípésének helyén hevesebb immunreakció indul be, a szokásosnál jobban begyullad a bőrfelület. Ez azonban nem jelenti azt, hogy „fertőzött” szúnyogról van szó. A tigrisszúnyogok „konténerköltők”, vagyis a ház körüli edényekben, hulladékban, játékokban felgyűlt esővízben szaporodnak. 

A leghatékonyabb védekezés, ha ezeket a potenciális tenyészhelyeket megszüntetjük.

Emellett a kereskedelemben is kaphatók hatékony biológiai alapú irtószerek.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!