Rekonstruálták egy 75 ezer éves neandervölgyi nő arcát

Shanidar Z koponyája, amelyet a Cambridge-i Egyetemen rekonstruáltak

Egy brit régészcsoport rekonstruálta egy 75 ezer éves neandervölgyi nő arcát, miközben átértékelték a faj brutálisnak és műveletlennek tartott megítélését. A neandervölgyi nőt Shanidar Z-nek nevezték el, az iraki Kurdisztánban található barlang után, ahol 2018-ban megtalálták a koponyáját. A legújabb felfedezés arra késztette a szakértőket, hogy megvizsgálják a negyvenéves neandervölgyi nő rejtélyét, akit egy hatalmas, függőleges kőjelző alatt helyeztek el alvó helyzetben.

Mitől különleges a neandervölgyi nő arca?

A neandervölgyi nő csontvázának alsó részét feltehetően 1960-ban tárta fel Ralph Solecki amerikai régész úttörő ásatásai során, amelyek során legalább tíz neandervölgyi maradványaira bukkant. Holttestek egy csoportját fedezte fel, amelyek közül 

az egyiket ősi virágporcsomók vettek körül, ami arra az ellentmondásos állításra késztette, hogy ez temetkezési rituálék bizonyítéka lehet, amelyek során a halottakat virágágyakra helyezték. 

A politikai nehézségek miatt mintegy öt évtizedbe telt, mire a cambridge-i és a liverpooli John Moores Egyetemek csapata visszatérhetett az észak-iraki Zagrosz-hegységben található lelőhelyre. Ahogy arra a szakemberek emlékeztettek, az utolsó neandervölgyiek körülbelül 40 ezer évvel ezelőtt, rejtélyes módon haltak ki, alig néhány ezer évvel az ember megjelenése után. 

A neandervölgyi Shanidar Z újjáalkotott feje a koponyája alapján
Fotó: Jamie Simonds/BBC Studios

Shanidar Z koponyáját az évszázad legjobb állapotban fennmaradt neandervölgyi leletének tartják, amely mintegy két centiméter vastagságúra lapult, valószínűleg egy sziklaomlás következtében, ami viszonylag hamar a halála után következett be.

Nem számítottunk arra, hogy több neandervölgyit találunk itt. Meg akartuk próbálni datálni ezeket a temetkezéseket, hogy a lelőhelyet arra használjuk, hogy hozzájáruljunk a nagy vitához arról, hogy vajon miért haltak ki a neandervölgyiek, de aztán elkezdtük megtalálni ezeket a darabokat 

– magyarázta Graeme Barker, a cambridge-i McDonald Régészeti Kutatóintézet professzor a ScienceAlert online tudományos portálnak, aki a Shanidar-barlangban végzett ásatásokat vezette, mielőtt a rekonstrukciót elvégezték volna.

Shanidar Z az ötödik azonosított holttest a legalább több száz év alatt eltemetett csoportban, közvetlenül a barlang közepén lévő szikla mögött. A régészek úgy vélik, hogy a követ azonosítóként használhatták, hogy a vándorló neandervölgyiek visszatérhessenek ugyanarra a helyre, hogy itt temessék el a halottaikat.

 

Empatikusabbak lehettek, mint azt korábban gondolták

A csapat tagjának, Chris Hunt John Moores professzornak a legújabb kutatásai arra utalnak, hogy a virágpor, amely a vitatott „virágtemetés” elméletének alapjául szolgált, valójában a barlang padlójába fúródó méhektől származhatott. Szerinte azonban még mindig vannak bizonyítékok – mint például a Solecki által talált, részben lebénult neandervölgyi maradványai – arra, hogy a faj empatikusabb volt, mint a tudósok azt korábban gondolták.

Volt ez a hatalmas újraértékelés, amelyet valójában Ralph Solecki kezdett el ebben a barlangban a „Shanidar 1”-vel, a kiszáradt karjával, az ízületi gyulladásával és a süketségével, akiről gondoskodni kellett. Ez azt mutatja, hogy létezett az együttérzés a neandervölgyiek körében 

– emelte ki Chris Hunt, aki úgy véli, hogy a testek elhelyezkedése a csoportban ugyanazon a helyen, ugyanabban a helyzetben és ugyanabba az irányba nézve „hagyományt” és a „tudás generációk közötti átadását” sugallja.

Shanidar Z koponyája, amelyet a Cambridge-i Egyetemen rekonstruáltak
Fotó:  Jamie Simonds/ BBC Studios

Hozzátette: sokkal inkább tűnik céltudatos viselkedésnek, amit nem társítanánk a neandervölgyiekről szóló tankönyvi történetekkel, miszerint az életük csúnya, brutális és rövid volt.

Emma Pomeroy paleoantropológus szerint Shanidar Z-t koponyája és felsőteste egyszerre „izgalmas és rémisztő”. 

Emlékeztetett, hogy a neandervölgyi koponyák nagyon különböznek a mi koponyáinktól, „hatalmas homlokgerincekkel és az áll hiányával”. A rekonstruált arc viszont azt mutatja, hogy ezek a különbségek nem voltak ilyen élesek az életben. Szerinte szinte minden ma élő embernek még mindig van neandervölgyi DNS-e.