Erre figyeljünk, ha Lyme-kórban szenvedünk

Vágólapra másolva!
A június az egyik csúcsidőszaka a Lyme-kóros megbetegedéseknek. A kórokozót kullancsok terjesztik, a vérszívók csípésével kerül be az emberi szervezetbe. A kezelőorvosok a diagnózis felállítását követően jellemzően antibiotikum kúrát írnak fel a betegnek. De mit tehet még a minél hamarabbi gyógyulás érdekében az, aki Lyme-kóros? Többek között az étkezésére is fontos odafigyelnie, mert a gyulladáscsökkentő ételek segítségére lehetnek.
Vágólapra másolva!

A kullancsok által terjesztett Lyme-kór a legutóbbi kutatások szerint minden ötödik embert érinthet Közép-Európában. Korai jellegzetes tünetei között szerepel a hidegrázás, fáradtság, láz, megduzzadt nyirokcsomók, fejfájás, ízületi és izomfájdalom, amit „nyári influenzaként” is ismerhetünk. Sokan ismerik még tipikus tüneteként a Lyme-foltot is, habár a bőrtünet csupán az esetek harmadában jelenik meg. Előfordul, hogy a betegség első tünetei nem azonnal jelentkeznek, hanem akár hónapokkal a kullancscsípés után. 

A Lyme-kór terjesztője a kullancs
A Lyme-kór terjesztője a kullancs
Fotó: Science Photo Library via AFP

Az egyik mód, ahogyan ez a betegség befolyásolja az egészségünket, az a gyulladás. A szervezetben fellépő gyulladásokat a szervezet immunválasza okozza, amit valamilyen káros dolog, például egy fertőzés vált ki. Így a Borrelia burgdorferi, a Lyme-kórt okozó baktérium és a társfertőzések is gyulladásos választ váltanak ki a szervezetben, amely az agytól kezdve a bőrön át az ízületekig sok szövetet és szervet érinthet. Bár a gyulladások természetes részei a szervezet fertőzések elleni küzdelmének, a Lyme-kór esetében túlzott mértékben léphetnek fel és túl sokáig maradnak fenn, a hosszútávon fennálló gyulladások pedig komoly egészségügyi problémákhoz vezethetnek. 

Gyulladáscsökkentő élelmiszerek

Egyre több tudományos kutatás utal arra, hogy a táplálkozás alapvetően befolyásolja az emberi szervezet gyulladásos állapotát; 

más szóval, az általunk elfogyasztott ételek súlyosbíthatják, vagy enyhíthetik, gátolhatják a gyulladásokat.

Egy olyan diéta, amely a gyulladások csökkentésére, gátlására lett összeállítva, segíthet azon Lyme-kórhoz kapcsolódó tünetek csökkentésében is, amelyek gyulladás következtében lépnek fel. 

Ezenfelül bizonyos élelmiszerekben található tápanyagok, makro- és mikroelemek, vitaminok erősíthetik az immunrendszert, így segíthetnek a Lyme-kór és más megbetegedések kórokozóival szembeni küzdelemben. Mik a fő összetevői egy ilyen diétának? Tápanyagban gazdag, teljes értékű ételek, elegendő mennyiségű fehérje, magas mennyiségű rost, cinkben, szelénben, vasban, A-, D-, C-, E- és B-vitaminban gazdag zöldségek és gyümölcsök. A kerülendő ételek csoportjába pedig a telített zsírsavak, transzzsírok és a finomított cukor tartoznak.

Habár egy megfelelően összeállított étrend segíthet a gyulladások csökkentésében, így a Lyme-kórhoz kapcsolódó bizonyos tünetek enyhítésében, 

fontos kihangsúlyozni, hogy nincsenek csodaételek, amelyek a Lyme-kór megfelelő antibiotikumos kezelését kiválthatják.

Sok „ismeretterjesztő” cikkben olvashatunk újfajta természetes antibiotikumokról, gyógynövényekről, gyógyhatású táplálékokról, amelyeket valójában korlátozott kísérletekben, laboratóriumban igazoltak. A való életben ezen tápanyagok sokszor már a bélben lebomlanak, nem szívódnak fel kellő mértékben, vagy nem jutnak el a szövetekbe, sejteken belülre, ahol a baktériumok szaporodnak.

Nagyon fontos tehát, hogy ha a betegség tüneteit észleljük, minél hamarabb forduljunk szakorvoshoz, aki a diagnózis felállításához Lyme-teszt elvégzését javasolhatja. Fontos továbbá az is, hogy ha gyulladáscsökkentésre fókuszáló diétába szeretnénk kezdeni, akkor az étrend összeállításához szakember segítségét kérjük, hogy a táplálkozásunk egyensúlya fennmaradjon, és az étkezésünkkel hosszútávon is az egészségünket, immunrendszerünk erősítését szolgáljuk. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!