Thaiföld egy évvel a cunami után

Thaiföldi cikksorozatunk korábbi részeiben bemutattuk az ország fővárosát, Bangkokot és környékét, illetve két híres üdülőhelyet, Pattayát és Samuit. Most két újabb szigetet vesézünk ki: a legnagyobb és legismertebb Phuketet, ahol szinte teljesen helyreállították a cunami nyomait, és a magyar turisták előtt eddig kevésbé ismert Koh Changot, az Elefánt-szigetet.

A reggeli 50 perces repülőút eseménytelenül telt, de a sima repülés talán a pilótát is elálmosíthatta, mert úgy odavágta a betonhoz a parányi gépet, hogy 3-4 métert pattantunk a kifutón. Sebaj, a második leszállás már jó volt, úgyhogy a csomagok kihalászása és némi fényképeszkedés után robogtunk is a kikötőbe, hogy komppal átkeljünk a helyiek által csak Elefánt-szigetnek nevezett földdarabra. Kevesen tudják, hogy Koh Chang Thaiföld második legnagyobb szigete - Phuket után -, nevét pedig elefántra hasonlító alakjáról kapta. Itt található Délkelet-Ázsia legnagyobb tengeri nemzeti parkja, amely mintegy 82 kisebb-nagyobb szigetet és zátonyt foglal magába, és remek búvárkodási lehetőségeket kínál.

A szigetet még csak most fedezi fel magának a hatalmas turisztikai iparág, így ha valaki még idejében utazik el erre a csodálatos helyre, nem kell tartania attól, hogy hatalmas turistahordákba ütközik. Kétségtelen ugyanakkor, hogy a helyiek láthatóan készülnek a nagy üzletre, amit jól mutat, hogy úton-útfélen építkezésekbe botlik az ember a szigeten. Koh Chang földrajzi adottságai szerencsére nem teszik lehetővé a hatalmas betonmonstrumok építését - a szigeten egyetlen út vezet körbe, középen pedig hatalmas, dzsungellel benőtt hegyek sorakoznak, így egész egyszerűen hely sincs a nagy szállodáknak. Ezen okoknál fogva a szigeten talán soha nem lesz akkora tömeg, mint mondjuk a később említendő Phuketen.

A legjobb strandok és a leghangulatosabb falvak a sziget nyugati partvonala mentén sorakoznak, ahol a világ minden tájáról idesereglett utazók - főként fiatalok - töltik meg a bungalókat, kisebb szállodákat. Bár a sziget keleti oldalán is vannak szállodák, ott a part tagoltsága miatt kevesebb a homokos strand. A part menti úton haladva éttermek, kávézók, apró boltok és búvár központok váltogatják egymást, de aki nem a víz alá szeretne menni kirándulni, annak sem kell aggódnia, Koh Changon számtalan hegyi túra közül választhatnak az érdeklődők a nemzeti parkokban. Feltétlenül ajánljuk a sziget egyik legszebb vízesése, a Klong Plu felkeresését, amely a hasonló nevű nemzeti park bejáratától 30-40 perces sétával érhető el. Ha elegendő mennyiségű víz van a patakban, még meg is mártózhatunk a jéghideg vízben.

Szállásunk a Klong Prao beach déli részén található gyönyörű Amari Emerald Cove nevű hotelben volt, amely közvetlenül a hófehér homokos tengerparton áll. Itt aztán tényleg semmi különösebb tennivalója nincs az embernek, mint kifeküdni a partra egy jó hideg Chang sör társaságában és élvezni a napsütést. Már ha van, ugyanis érkezésünk után egy órával csúnyán beborult az ég, és minden pillanatban eső fenyegetett. December eleje elvileg a száraz évszak és ilyen formán a turisztikai főszezon eleje, amikor már napsütéses, száraz meleg idő fogadja a turistákat. Mi ebből vajmi keveset tapasztalhattunk meg, ugyanis az itt töltött pár nap alatt szinte végig esett az eső, ez alól csak akkor volt kivétel, ha épp nem a tengerparton, hanem az dzsungel mélyén időztünk. Ez persze 30 fok körüli hőséggel párosult, ami csak estefelé vált némileg enyhébbé. A helyiek szerint az idei év meglehetősen szokatlan időjárási szempontból, amit ők az egy évvel korábbi cunaminak tulajdonítanak. Ebben valószínűleg semmi igazság sincs, már csak azért sem, mert a Sziámi-öblöt egyáltalán nem érte a szökőár, és egy cunami időjárás-módosító hatása is talán elhanyagolható.

A szigetet mindentől függetlenül érdemes önállóan felfedezni. Erre a legjobb és legolcsóbb megoldás, ha néhány száz bahtért kismotort bérelünk, és azzal vágunk neki a túrának. Aki nem rendelkezik elegendő motoros tapasztalattal, annak azért inkább az autót vagy terepjárót ajánljuk, ugyanis a sziget egyes szakaszain nagyon meredek utak találhatók. Ha valaki gyalogtúrára indul a sziget belseje felé, feltétlenül szerezzen be egy jó térképet, mert a sűrű erdőben könnyen eltévedhet a gyakorlatlan túrázó. Nagyobb kirándulás előtt mindig szóljunk a szálloda recepcióján, hogy merre indulunk el!

A szigeten járva nem szabad kihagyni a búvárkodást vagy a felszerelést és tapasztalatot nem igénylő snorkel-túrát. Az erre leginkább alkalmas vizek a sziget déli részén, illetve a partoktól déli irányban találhatók. A part menti falvak mindegyikében találhatunk magunknak megfelelő búvárközpontot, akik hajót és felszerelést is biztosítanak a túrához. Az árban általában napi 2-3 merülés és az étkezés is benne foglaltatik. Legjobban akkor járunk, ha a sziget déli részén lévő halászfalvakban keresünk magunknak búvárcéget, mert itt találhatók a legjobb merülőhelyek. Ezekben a falvakba egyébként nemcsak a búvároknak érdemes ellátogatniuk, ugyanis a cölöpökön álló házak és a pallókból kialakított "utcák" mindenkinek nagy élményt jelentenek, az itt megkóstolható hihetetlen sokszínű tengeri fogásokról már nem is beszélve.

Egyik este nekünk is ide vezetett az utunk, hogy megízleljük a helyiek főzési tudományát és megkóstoljuk az eddig csak rémtörténetekből hallott híres thaiföldi üveges rizspálinkát. Szerencsénkre másnap csak délután indultunk az előre betervezett félnapos sznorkel-túrára, így némileg kipihenhettük ennek a borzasztó italnak a hatásait. Már a hajó indulásakor látszott, hogy nem sok jóra számíthatunk, ami az időjárást illeti, és csakugyan, a felerősödő szél annyira felkorbácsolta a hullámokat, hogy a zavaros vízben szinte alig lehetett halakat látni, ettől függetlenül nagy élmény volt a helyi halászhajókkal egy konvojban visszatérni a kikötőbe. Alighogy visszaértünk a szállodába, sosem látott hevességű vihar vette kezdetét, és hatalmas trópusi eső zúdult a szigetre. Órákon keresztül szakadatlan ütemben esett, hogy aztán amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen el is álljon.

Utolsó Koh Changon töltött esténken egy tipikus helyi étterembe mentünk vacsorázni, amilyen számtalan akad a part menti falvakban. Mi kiválasztottunk egy kellemesen lepusztult kinézetű egységet, ahol a tulajdonos hölgy annyira megörült nekünk, hogy szinte terülj asztalkámat varázsolt elénk pillanatok alatt. Nem maradhatott ki az ínycsiklandó citromfűvel ízesített leves, a tom-kha-khai, amelyet tenger gyümölcsivel szolgáltak fel, illetve egy mennyei ízű, ám beazonosíthatatlan helyi halfajta, valamint a mindig stabil kezdőnek számító Mekong whisky sem.