Vártúra a vadregényes Vértesben

Legutóbbi hétvégi túránk célpontjául ezúttal a nagyobb hegységeink mellett szerényen megbúvó, de hasonlóan gyönyörű, és különleges földrajzi alakzatokkal tarkított Vértest választottuk. Annak is északi, Tatabányához közel eső részét, ahol két középkori várat is érintettünk a túra során.

Közülük is az egyik legjobb állapotban fennmaradt vár, a kevésbé szép, téglatestre emlékeztető gesztesi vár, ahová a faluból kövezett úton, egy ideig a kék és a sárga közös jelzésen haladva, majd a meredeken emelkedő Várhegyre felkapaszkodva juthatunk el.

A gesztesi vár a vértesi várrendszer legnagyobb és legjelentősebb tagja volt, s az első erődítményt már az Árpád-korban, vélhetően a Csák nemzetség tagjai kezdték építeni. Jelentős várként először 1332-ben említik az iratok és később Zsigmond idejében királyi vári rangot kapott, ami jelentős kiváltságokkal járt.

A török hódoltság idején az 1500-as években többször is ostromolták a várat, de csak 1543-ban sikerült bevenni először, s ekkor elpusztult a hegy lábánál lévő falu is. Később az Esterházyak tulajdonába került a birtok a várral együtt és a tulajdonos németekkel telepítette be az elnéptelenedett falut. A vár elvesztette hadi jelentőségét és karbantartásával keveset törődtek. A második világháború után 1960-ban kezdődtek a felújítási munkálatok, s ma már ez az egyik legjobb állapotban lévő magyarországi vár. A gesztesi vár központi lakóépületében ma jól működő turistaház és étterem üzemel, tetejéről pedig kitűnő kilátás nyílik a Vértesre és a szomszédos településekre.

A vár megtekintése után déli irányban indultunk el a Vértes hegyei között. Az országos kék túraútvonal egy 8 kilométeres szakaszát néztük ki, ami a következő, megtekintésre kiszemelt várhoz, a Csákvárhoz visz.

Az útvonal turistaútjain még jól látszottak az előző hét kiadós esőzései, időnként bizony csúszkált a sáros, csúszós emelkedőkön a gyakorlatlan túrázó, s a környező meredélyeken is kivehetőek voltak a vihar pusztításai. Az apró nehézségeket feledtette a remek, napos időjárás, a szinte teljesen üres erdő (csak időnként találkoztunk néhány, DPS-készüléket szorongató csupa sár geocacherrel, kincskeresővel), s örvendetes volt látni, hogy más hegységekkel ellentétben a Vértesben gondot fordítanak a turistajelzések felfestésére, így eltévedni térkép hiányában is szinte lehetetlen.

Utunk meredek falú völgyeken, lapos fennsíkokon vezetett keresztül, érintve a kőhányási turistaházat, ahol bélyegzőhely, kulcsosház, szépen felújított kápolna és időszakosan nyitva tartó büfé található. Ezután a Hosszú-bükk és Kis-bükk szép erdőiben túrázva felértünk a Nagy-Tiszta szép kilátást nyújtó irtására, ahonnan már nem volt messze utunk végállomása, az alig észrevehető Csákvár.

A vár egy bokrokkal benőtt hegy csúcsán áll, a megmaradt romok laikus számára szinte semmit nem mondanak az egykori épület alakjáról. Annyi azért kivehető, hogy a várat kettős árok vette körül és az egyik hosszabb falszakasz is látható még .

A feljegyzések szerint a vár a Csák nemzetség birtoka volt. 1188-ban III. Béla által győri püspökké kinevezett Csák Ugrin birtoka lett, aki itt is halt meg 1204-ben. Csák Máté a rozgonyi csatavesztés után elvesztette ezt a birokát is, s az ismeretlen körülmények között rommá lett vár a király birtokába került. A várat ezután más soha nem újították fel.

A várban elfogyasztott uzsonna után visszaindultunk túránk kiindulópontjára, Várgesztesre. A négyórás, könnyű kirándulás végén jól megérdemelt ebéd várta a túrázókat, a gesztesi Várhegy aljában lévő Nimród étteremben, ahol a finom vadételek mellett a figyelmes kiszolgálás kápráztatott el bennünket. Utóbbinak a túrát velünk hősiesen végigküzdő németjuhász, Csoki örült a legjobban, akinek ingyen ebéddel kedveskedtek az étterem dolgozói.