Rekordév várható a turizmusban

Vágólapra másolva!
A 2007-es év első felében erős fellendülést regisztráltak az ENSZ Turisztikai Világszervezetének (WTO) szakemberei a turisták utazási hajlandóságában. Az adatok szerint az eddigi legmagasabb adatokat mért 2004-es évet is túlszárnyalhatjuk az idén. 2007-ben tovább nő az ökoturizmus jelentősége.
Vágólapra másolva!

A turistaérkezések számában a legnagyobb növekedést ( 9 százalék) az ázsiai kontinensen és Afrikában (8 százalék) regisztrálták. Ázsia és Afrika után szintén erős növekedést produkált a Közel-Kelet (+8 százalék) és Európa (+6 százalék) is. Bár a turistaérkezések száma Amerikában (+4 százalék), mutatta a leglassabb növekedést, az első négy hónap alatt kontinensenként alighanem megduplázódott ez a szám. A tavalyi évhez képest legalább 2, de egy természeti katasztrófáktól és terrorcselekményektől mentes esztendő esetén akár 4 százalékos növekedés is várható a világ turizmusában.

USA: vízummentes országok illetéket fizetnek

Mint ismeretes az Egyesült Államok Szenátusának Kereskedelmi Bizottsága jóváhagyta azt a törvénytervezetet, amelynek értelmében 100 millió dolláros költségvetéssel létrehoznak egy non-profit szervezetet, amelynek feladata lesz az Egyesült Államok külföldi turisztikai promóciója.

A lépésre azért került sor, mert jóllehet a statisztikák szerint az Egyesült Államok turizmusa még mindig jól teljesít de, piaci részesedéséből folyamatosan veszít, mivel más országok agresszív reklámkampányokkal csábítják magukhoz a turistákat. A külföldi turisták számának csökkenése nem kis részben a vízumügyintézés nehézségeinek és a repülőtereken foganatosított, időnként megalázó biztonsági intézkedéseknek is köszönhető.

A CTP 100 millió dolláros költségvetését részben a magánszektor finanszírozza, másrészt egy új, 10 dolláros illetéket vetnénekek ki azon 27 állam utazóira, akik jelenleg 90 napos időtartamra vízum nélkül utazhatnak be az Egyesült Államokba.

A turizmus és a szenes lábnyom

Francesco Frangalli, a WTO főtitkára szerint idén a turizmusnak és a turistáknak a korábbinál is nagyobb szerepe lesz a szegénység felszámolásában, és az éghajlat-változási folyamatok csökkentésében, vagyis az iparág "szenes lábnyomának" megtisztulásában.

Az ún. "széndioxid lábnyom" (carboon footprint) azt a széndioxid mennyiségét jelzi, amely a légkörbe kerül a mindennapi életünk során. Szinte minden tevékenység, amit az ember végez, kihatással van erre: a kávéfőzés, az autómosás és vezetés, a vásárlás, vagy éppen a repülőgépen történő utazás.

Ma már nemcsak a környezetvédők, hanem egyszerű halandók is ügyelnek a szenes lábnyom mocskának csökkentésére. Így például kevesebb időt töltenek a zuhany alatt, bőrtáskák és cipők helyett vászon termékeket használnak, és kocsi helyett gyalog vagy biciklivel mennek dolgozni.

Létezik ma már egy úgynevezett széndioxid kalkulátor a tudatosan élők számára, hogy kiszámítsák, mennyi széndioxidot bocsátanak ki a légkörbe a mindennapi tevékenységeik során. A tudatos turistákat ebből leginkább az energiafelhasználás és a közlekedési profil átalakítása foglalkoztatja a leginkább. Egyre többen követik az ökoturizmus kínálta nyaralási lehetőségeket és meggondolják, hogy repülőre szálljanak, vagy autót vezessenek.

Szabó Kata