Mi Kanadát is lenyomtuk - beszámoló a hoki-vb-ről

Vágólapra másolva!
Az elmúlt hétvégén sok magyar indult útnak Svájc felé. Kivételesen nem a svájci csoki, sokkal inkább a svájci hoki, azaz az A-csoportos jégkorong-vb vonzotta a turistákat az alpesi ország felé. Mi is így tettünk, és pár napra belekóstoltunk a hoki-vb és a hegyek hangulatába.
Vágólapra másolva!

Pénteken napközben repültünk Genf érintésével Zürichbe. A kissé bonyolult útvonalnak természetesen praktikus, egészen pontosan anyagi okai voltak: míg a közvetlen Budapest-Zürich repülés nagyságrendileg nyolcvanezer forintunkba került volna, így egy átszállással megúsztuk harminchétezerből az oda-vissza utat. Viszonyításul, egy Zürichbe szóló vonatjegyért is elkérnek harmincötezer forintot, cserébe kapunk egy körülbelül tizenhat órás zötykölődést. Az út így nekünk négy óra hosszúra nyúlt, de ennyi bőven belefért a lényegesen olcsóbb árért.

Fotó: Vass László [origo]
Még több fotó a képre kattintva

A zürichi repülőtéren még átvettük három napra bérelt autónkat és siettünk a csarnok felé. Nagyon nem kellett megiramodni, mert a vb egyik helyszíne Kloten, közvetlenül a repülőtér mellett van. Kezdeti rutintalanságunknak ára volt: a mérkőzés idejére 20 svájci frankért sikerült parkolnunk, ráadásul jó messze a csarnoktól, miközben közvetlen a csarnok előtt ingyenes parkolók vártak volna ránk. Mentségünkre szólva a mindenhol jelen lévő és roppant segítőkész svájci gárdisták tereltek minket ebbe a parkolóba. Ők a forgalomirányítás, útbaigazítás mellett rendezési feladatokat is elláttak a csarnok környékén.

Fotó: Vass László [origo]

Már a repülőn látszott, hogy nagyon sok magyar szurkol majd a helyszínen. Még a mi átszállós variációnkkal is a gépen utazók többsége a világbajnokságra érkezett. Klotenben aztán minden várakozásunkat felülmúlta a szurkolói létszám. Magyar autók, magyar zászlók és hokimezek szinte minden sarkon. Mi az interneten meghirdetett találkozóhelyre, a kloteni vasútállomással szemben lévő Hardy's Pubba tértünk be. Rövid hangolódás után innen vonultunk a kloteni csarnokhoz. A csarnok előtt igazi fesztivál hangulat uralkodott. Sörsátrak, grill-sátrak vártak az éhes, de inkább szomjas szurkolókra. Az árak nem voltak a svájci átlagáraknál magasabbak (persze magyar viszonylatban még így is elég húzósnak bizonyultak), egy korsó sörért öt, egy hamburgerért 8-10 frankot kértek. Jegyet még közvetlenül a meccs előtt is lehetett kapni, tehát a jegy hiánya ne tartson senkit vissza az esetleges utazástól.

A mérkőzésen történteket mindenki ismeri: játékosaink 13 másodpercre voltak az igazi csodától, de még a vereség ellenére is emberfeletti teljesítményt nyújtottak.

A meccs után elindultunk szálláshelyünkre Engelbergbe. Közel egy órás autóút után az éjszaka közepén értünk a városba. Így csak a másnapi felkelés után döbbentünk meg igazán milyen csodálatos helyre érkeztünk.

Fotó: Vass László [origo]

Engelberget és környékét már a XII. századtól lakják, erről tanúskodik az 1120-ban megalapított bencés kolostor. Több épületet még ma is áll ebből a korszakból. Az 1930-as évektől kezdve meghatározó errefelé az idegenfogalom. Kezdetben a gyógyulni vágyók látogatták a várost, később a sí turizmus fellendülésével igazi síparadicsommá vált Engelberg. Ma 82 kilométer zömében piros jelzésű pálya várja a síelőket. A csúcsokra való feljutást 24 különböző sílift biztosítja. A környék legkedveltebb és leghosszabb pályája a Kleine Titlis csúcsáról indul, és 12 kilométer hosszúságban egészen Engelbergig lehet lecsúszni, 2000 méteres szintkülönbséget megtéve az út alatt. A még most, április végén is tartó idényben egy napra 53, 6 napra 260 svájci frankért válthatunk síbérletet.

Fotó: Vass László [origo]
A galériáért kattintson a képre

Felszerelés és a többünknél hiányzó síelési alapok miatt a túrázást választottuk, de a síelőkkel együtt mi is a Kleine Titlis csúcsát vettük célba. A csúcs eléréséhez három különböző felvonón utaztunk. Az első a tériszonyos látogatókat igencsak próbára teszi. A parányi ülőkabin deréktól felfelé üveg, így még azt is láthatjuk, amit nem igazán szeretnénk. Néhol kifejezetten magasan, néhol egészen gyorsan halad. A második felvonó egy sima álló felvonó, viszont a közvetlenül a csúcsra vivő harmadik a környék egyik nevezetessége a Titlis Rotair. A tökéletes panoráma érdekében a kör alakú felvonó 360 fokban körbefordul az út során. A teljes út oda-vissza 49 svájci frankba kerül. A borsos árért cserébe gyönyörű élményekkel gazdagodunk, a 3028 méteres csúcsról fantasztikus a panoráma. Amerre a szem ellát mindenhol hófödte csúcsok, de a csúcsról induló síelők látványa is érdekesség, főleg úgy, hogy sok síelő a magyar válogatott hoki mezében feszített.

Fotó: Vass László [origo]

A csúcson egy tökéletesen felszerelt idegenforgalmi központ várja az érkezőket étteremmel, ajándékboltokkal, üzletekkel. Rövid sétát tehetünk a húsz méter magas gleccser jegébe vájt barlangban is. A közel másfél órás út és a csúcson eltöltött idő miatt gyorsan eltelt a nap. Engelbergbe visszatérve még rövid sétát tettünk a parányi belvárosban, illetve felkerestünk egy a város szélén álló felvonót, mely egy tervezett túra végállomása lett volna. A felvonó azonban csak május elsejétől működött, így a túra elmaradt. Viszont így is megcsodáltuk a környék páratlan szépségét. A hóolvadás miatt számtalan kis patak indult a csúcsok felől és mire a város magasságába értek kis vízesésekké alakultak. A vízesések csobogása volt az egyetlen zajforrás a szállásunk környékén is, ami a kétszáz méterrel a város feletti völgyben volt. Jól jellemzi a környék hangulatát az itt működő étterem, melyet az Ende der Welt névre kereszteltek.

Fotó: Vass László [origo]

Rövid alpesi kirándulásunk vasárnap véget is ért, hiszen újra meccsnap volt, tehát irány Zürich. Útközben még betértünk Luzern városába, ami nagyon jó döntésnek bizonyult, hiszen egy gyönyörű várost ismerhettünk meg.

Luzern az azonos nevű kanton székhelye, Közép-Svájc gazdasági és kulturális központja, a Luzerni-tó északnyugati végénél fekszik. A tó mellett parkoltunk le mi is, hiszen a város gyalogszerrel könnyen körbejárható. A tó szépsége és a látóhatárt övező Pilatus és Rigi hegyek alapvetően határozzák meg a város hangulatát.

Fotó: Vass László [origo]
Képgaléria: katt a képre

A tó partján sétálva pár perc alatt elérjük Luzern legismertebb emlékművét, a Kappelbrückét. Az 1332-ben épült 170 méter hosszúságú híd a legrégebbi fedett fahíd. Sajnos egy 1993-ban bekövetkezett tűz miatt a híd nagy része leégett, de az eredetivel megegyezően újjáépítették. A híd közepén egy nyolcszögletű alapra épült víztorony áll, mely Luzern egyik jelképe. A híd és a torony a város védelmi vonalát erősítette, akár csak a város északi részén húzódó városfal és az őrtornyok.

Fotó: Vass László [origo]

A városfalat a tópartról tízperces sétával érjük el. A városfalat megmászva gyönyörű panoráma tárul elénk az ó és újvárossal, a tóval és a távoli hegyekkel. A városfaltól ismét a tó felé vettük az irányt, az óváros szűk utcáin tértünk vissza a tópartra. Rövid luzerni sétánk alatt megállapíthattuk, hogy az egyik legszebb európai város. Szívesen töltöttünk volna több időt is itt, de lassan kezdődött a Kanada elleni mérkőzés. A meccs sima kanadai győzelemmel ért véget, de nem erről, hanem a magyar szurkolók fantasztikus szurkolásáról marad emlékezetes. A mérkőzés után immár zürichi szállodánk éttermében a kanadai szurkolók nem nagyon értették mire voltunk ilyen vidámak. Pár sör és némi magyar hoki történeti ismertetés után, azonban már kezdték érteni miért ilyen nagy az öröm már csak a csapat puszta jelenléte miatt is.

Fotó: Vass László [origo]

Hétfő reggel sajnos véget ért svájci hétvégénk, az utolsó csoportmeccset és a kiesésért vívott küzdelmet már csak a tv-n keresztül szurkolhattuk végig. Azért a hazafelé tartó repülőúton elég sokszor elhangzott, hogy valahogyan csak vissza kellene menni a helyosztó meccsekre. Ezt amúgy mindenkinek ajánljuk. Egyrészt a remek magyar sportsikerben bízva, másrészt a szünnapokon felfedezhető csodálatos helyek miatt is.