Budapesti járatokat is törölnek a Lufthansa-sztrájk miatt

Vágólapra másolva!
Több mint 3200 Lufthansa-járat maradhat ki csütörtökig a hétfőn kezdődött négynapos sztrájk miatt, amelyben a pilóták vesznek részt. A légitársaság történetében még nem volt ekkora méretű munkabeszüntetés, a vezetőség legalább százmillió eurós kárra számít. Ferihegyen négy - három frankfurti és egy müncheni-  járatot töröltek a sztrájk miatt.
Vágólapra másolva!

Hétfőn nulla órakor sztrájkba lépett a Lufthansa légitársaság pilótáit tömörítő Cockpit szakszervezet, a munkabeszüntetés négy napig tart majd. A légitársaság járatai a sztrájk ideje alatt rendkívüli menetrenddel közlekednek majd - közölte Stefanie Stotz, a Lufthansa szóvivője. A sztrájk miatt eddig négy ferihegyi járatot töröltek - mondta az [origo]-nak a Budapest Airport szóvivője. Ezek közül három frankfurtba, egy Münchenbe repült volna. Az esti müncheni gép a tervek szerint rendben elindul.

Kora délelőttig több száz Lufthansa-járatot töröltek a legnagyobb németországi repülőtereken. Egyedül a frankfurti nemzetközi repülőtéren csaknem 150 járat maradt ki, a munkabeszüntetés eddig több ezer utast érintett. Több tízezer utasnak kell felkészülnie arra, hogy gépe egyáltalán nem vagy jelentős késéssel fog indulni.

A légitársaság közölte, hogy a már megvett repülőjegyeket az utasok más járatokra cserélhetik át vagy sztornírozhatják, illetve vasúti közlekedésre válthatják át. A német vasút bejelentette, hogy sűrítette járatait. A Lufthansa légitársaság vetélytársai - köztük a Ryanair és az Air Berlin - többször is jelezték, hogy készek a Lufthansa-utasok fogadására.

A legnagyobb német, illetve európai légitársaság szóvivője hétfőn délelőtt katasztrofális következményekről beszélt. Elismerte, hogy hasonló méretű munkabeszüntetés még nem volt a naponta mintegy 150 ezer utast szállító Lufthansa életében. Klaus Walther ugyanakkor közölte, hogy a légitársaság vezetője jogszerűtlennek tekinti a sztrájkot, ezért azt megtámadta a frankfurti munkaügyi bíróságon. Határozat 24 órán belül várható.

A négy napra tervezett munkabeszüntetést a légitársaság pilótáit tömörítő Cockpit szakszervezet jelentette be, miután eredménytelenek voltak az anyavállalattal a bérek 6,4 százalékos emeléséről, továbbá a munkahelyek garantálásáról még az elmúlt évben kezdett tárgyalások. A négy napra előirányzott munkabeszüntetés a Lufthansát, annak egyik leányvállalatát, a Germanwingset, továbbá a Lufthansa Cargót érinti, értesülések szerint több mint 4 ezer pilóta vesz részt benne.

A munkabeszüntetést azért hirdette meg a szakszervezet, mert nem sikerült megegyezni az anyavállalattal a bérek 6,4 százalékos emeléséről és a munkahelyek garantálásáról.

A sztrájk, amelyben négyezer pilóta vesz részt, a legnagyobb európai légitársaságnak számító Lufthansát, annak egyik leányvállalatát, a Germanwingset, továbbá a Lufthansa Cargót érinti. A munkabeszüntetés legkevesebb 100 millió eurós veszteséget okozhat a légitársaságnak.