A világörökség-vadászat lett a szenvedélye

A megszállott világutazókban sok közös dolog van: kíváncsiság, nyitottság az idegen kultúrákra, tanulási vágy és bölcsesség. Mégis, gyakran eltérő célokat tűznek ki maguk elé, és utazási módszereikben is különbözőek. Kisgyörgy Éva, más néven travellina a föld világörökségnek nyilvánított helyeit járja végig. Útjairól az [origo] a megújuló Utazás rovatában is rendszeresen beszámol majd.

Az UNESCO a legfrissebb listájában 157 országban 962 természeti és kulturális világörökségnek nyilvánított helyet sorol fel. Neked hányat sikerült közülük meglátogatnod?

Bő egyharmadát, pontosan 341-et. Kicsit nehezíti a módszeres végigjárást, hogy minden évben újabb helyszíneket adnak hozzá a listához. Időnként előfordul, hogy egy utazásról való visszatérés után szembesülök azzal, hogy pont a meglátogatott vidéken jelölnek ki egy újabb világörökséget - az idén a svéd és a maláj utam során is így jártam.

Jól dolgoznak az UNESCO szakemberei? Valóban megérte mindet megnézni, vagy azért volt köztük csalódás is? Melyik helyszíneket emelnéd ki közülük pozitív és negatív értelemben?

Nagy átlagban feltétlenül érdemes felkeresni ezeket a helyszíneket, hiszen mindegyikük valamilyen módon egyedit, megismételhetetlent képvisel. De tény, hogy számos pozitív és negatív meglepetés is ért az utazások során. Ha nem lennék világörökség-vadász, az idén tavaszi spanyol körutam során Bilbaóban nem mentem volna el a Vizqaya hídhoz, pedig ez volt az első olyan függőhíd, amely egy szállítókomp beiktatásával nem akadályozta a hajóforgalmat. A technikai bravúr és a látványos szerkezet mellett külön élmény az, hogy fel lehet menni a híd tetejére, ahonnan remek a panoráma.

A Vizqaya híd Portugalateban, Bilbao vonzáskörzetében

Ugyanezen az úton viszont teljesen felesleges fáradozás volt göröngyös földutakon elvergődni Atapuercába, ugyanis itt a "látványosság" egy domboldalon levő ásatási terület. Az UNESCO azért tette fel az álmos kis falut a listára, mert 2007-ben a kontinens legrégebbi, emberi jelenlétre utaló régészeti leleteit találták itt: néhány fogat és egy állkapcsot egy 1,2 millió éves európaitól.

Régészeti lelőhely Atapuercában, Észak-Spanyolországban

Honnan jött az az ötlet, hogy csak olyan helyekre mész el, ahol világörökséggel is találkozol? Reális cél mindet meglátogatni?

Az utazások során eleve gyakran találkozik az ember világörökségekkel, és egy idő után feltűnt, hogy ezeket nem véletlenül nyilvánítják annak. Így elkezdtem tudatosan látogatni őket. Természetesen nem csak ilyen helyekre utazom - legutóbb például Pápua Új-Guineában jártam, ahol egyetlen világörökség sincs.

Bennszülöttek Pápua Új-Guineában

Európában azonban gyakran szervezek olyan, pár napos utakat, hogy kinézek egy nagyvárosi bázist - lehetőleg olyat, ahova van fapados járat -, és onnan csillagtúra keretében bejárok néhány világörökséget. Olaszországban például kis túlzással nem lehet úgy elhajítani egy követ, hogy az ne találjon el egy világörökséget - ez az ország a listavezető, 47 helyszínnel -, úgyhogy oda gyakran visszajárok. Persze ekkor is megnézek más érdekességeket is, de a világörökségek meglátogatása semmiképp nem marad el, akkor sem, ha már előre látom, hogy az csalódás lehet. A lista végigjárása ugyanis egy idő után gyűjtőszenvedéllyé válik. Ezzel a hobbival nem vagyok egyedül, van egy nemzetközi közösség, akik hozzám hasonlóan erre specializálódnak, és egy weblapon keresztül cseréljük ki a tapasztalatokat.

Sajnos az nem reális cél, hogy mindet végig tudjam járni, ugyanis néhány egyszerűen nem látogatható. Vannak világörökségek, amelyek már nem léteznek abban a formában, ahogy kijelölték őket (például az iráni Bam fellegvára, amelyet 2003-ban szinte teljesen lerombolt egy földrengés), nincsenek nyitva látogatók számára (például az izlandi Surtsey sziget) vagy rettentő nehéz megközelíteni (mint a Jakutföldön található lénai oszlopok). De szerencsére szerepelnek a listán népszerű turistacélpontok is. Egy felmérés szerint a három leglátogatottabb világörökség a párizsi Szajna-part, a londoni Tower, illetve szintén Londonban a westminsteri apátság.

Azért, gondolom, egy-egy országban nem csupán az UNESCO-listán szereplő dolgok fognak meg. Mi hajt még az utazásban? Mi szerez igazi örömöt?

Amikor elkezdtem utazni, elsősorban a híres látnivalók érdekeltek: nagyvárosok, templomok, múzeumok. Persze ha arra járok, még ma is meglátogatom ezeket - főleg, ha világörökségek -, de ahogy telik az idő, inkább csak maga az utazás a lényeg. Kiszakadni a hétköznapokból, az itthoni problémákból, megismerni új embereket. Különös módon minél szegényebb országba megyek, annál inkább töltődöm fel energiával az ott élő emberek kedvességétől, nyugodt életvitelétől. Leginkább a délkelet-ázsiai és afrikai utazásokat szeretem, lelassulni az ottani tempóra, járni faluról falura, közel érezni magamhoz a természetet.

Iskolások Ugandában

Az utazások során külön figyelmet fordítok a helyi gasztronómiára, ugyanis imádok enni, és szívesen hallgatom a tradicionális zenéket - mind a 95 eddig meglátogatott országból hoztam haza kazettán vagy CD-n zenét, úgyhogy ebből komoly gyűjteményem van.

Úgy tudom, a közelebbi célpontokra általában egyedül utazol, távolabbra pedig az utazásnak egy sajátos módját választottad. Mesélnél erről?

Európában, Észak-Amerikában egyedül szoktam utazgatni, illetve Ázsiában is az olyan országokban, ahol jól kiépült turista-infrastruktúra van, így nem vesztek sok időt azzal, ha egyedül vágok neki (pl. Vietnam, Malajzia). Alapvetően három oka van annak, hogy a többi országba csoporttal megyek: elsősorban az, hogy a legtöbb helyen így a logisztika lényegesen egyszerűbb (ha csak két hét szabadságom van, nem szívesen töltöm annak egy részét pályaudvarokon sorban állással, szálláskereséssel, buszra várakozással, stb., hanem meghagyom ezt a munkát az irodának, és én minél több időt hasznosan töltök). Másrészt szerepet játszhat a biztonság, harmadrészt az, amikor olyan program érdekel az adott országban, amely unalmas lenne egyedül (itt elsősorban a hegymászásra vagy a többnapos hajós túrákra gondolok). Ezekben az esetekben angol vagy ausztrál kalandtúracégek útjaihoz csatlakozom, ahol kicsik a csoportok, és mindig izgalmas nemzetközi társaság gyűlik össze. Ilyenkor a célország helyi lakóin kívül külön élmény a csoporttársakkal is megismerkedni és új barátokra szert tenni. Nagyon vágyom arra, hogy egyszer elutazhassak egyben több hónapra, és ha majd nem sürget semmi, akkor egész biztos egyedül fogok nekivágni, mert nekem az az utazási forma jön be a legjobban. Amikor egyedül utazik az ember, akkor is megoldható, hogy befizessen párnapos programokra olyan helyeken, ahol ez az ésszerűbb.

Barátokkal Ugandában (balra Kisgyörgy Éva)

Ezek a túrák nyilván nem két fillérbe kerülnek. Miből tudod finanszírozni?

Húsz évig nemzetközi nagyvállalatoknál dolgoztam középvezetőként. Sok volt a munka, sok a felelősség, de szerencsére ennek megfelelő díjazást kaptam.

Sok utazó számolt be arról, hogy a világot járva a személyiségük is átalakul. Benned is lezajlott ez?

Igen. Jobban megbecsülöm, ami van, és nem aggódom sokat azon, ami nincs. Tudok örülni egész kis dolgoknak is, például hogy van iható csapvíz a lakásomban, vagy ha egy napsütötte teraszon nyugodtan megihatom a reggeli kávémat. A világ nagy részén ezek nem triviális dolgok. Egyre kevésbé tartom fontosnak az anyagi javakat, sokkal inkább az élményeket, tapasztalatokat. Igyekszem minél inkább olyan tevékenységekre koncentrálni, amelyekről majd öregkoromban szívesen mesélnék egy kandalló mellett - egy drága autó megvétele vagy egy fontos céges projekt vezetése nem tartozik ezek közé, ezek csak pillanatnyi örömet és fontosságérzetet okoznak. Az emlékezetes pillanatok nem feltétlenül távoli utazások, hanem lehetnek akár vasárnapi kirándulások is jó barátokkal.

A blogodat elnézve nemcsak az utazást tartod fontosnak, de azt is, hogy mindennek nyoma maradjon, és másokkal is megoszd az élményeidet.

Eredetileg csak a közeli barátoknak küldtem körleveleket az utazásokról, aztán 1995-ben kifejlődött ebből egy weblap. Ami akkor viszonylag ritka újdonság volt itthon, másfél évtizeddel később meglehetősen retro, nehézkes felület lett. 2010-ben új névvel és külsővel elindult a travellina, amely rögtön felkerült a Facebookra is, és mára egy nagyon kedves csapat alakult köré. Szeretek másokat is inspirálni utazásra, szívesen adok tanácsokat, és élvezem a közösségépítést. Az olvasóktól már én is sok ötletet kaptam, rengeteg pozitív visszajelzés jött, és a blog révén személyesen is megismerhettem jó néhány fantasztikus embert. Bár pénzt nem keresek vele, számomra így bőven megtérül a belefektetett munka.

Mi lesz a következő út, és hova szeretnél még mindenképp eljutni?

A következő út még nekem is meglepetés lesz, nincs semmi lefoglalva. A bakancslistám tetejéről három hete sikeresen kihúzhattam Pápua Új-Guineát, úgyhogy azóta az első helyen az Antarktisz van, pontosabban Dél-Georgia szigetek. Itt találhatóak ugyanis a legnagyobb királypingvin-kolóniák, és régi vágyam őket meglátogatni. A közelebbi célpontok közül nagyon izgat Irán, valamint szeretném meglátni a sarki fényt is - ezt megkísérlem jövő márciusban Norvégiában, ugyanis az előrejelzések szerint az idei téli időszak különösen gazdag lesz ebben a csodálatos természeti jelenségben.