A reggelit a plafonon szolgálták fel

Tublulencia a Singapore Airlines Szingapúr-London járatán
Vágólapra másolva!
Tizenegy ember megsérült a Singapore Airlines Szingapúrból Londonba tartó járatán, amikor az Airbus A380-as gép hirtelen hatalmas turbulenciába került. Az incidens épp a reggeli felszolgálásakor történt, így az egész repülő csatatérré változott.
Vágólapra másolva!

A Singapore Airlines járata május 26-án került bajba, ám az esetet azután kapta fel a nemzetközi sajtó, hogy egy utas fotói elterjedtek az interneten. Alan Cross, aki a rázós útról készített képeit feltette az Instagramra, az ABC Newsnak elmesélte, hogy az utasokat figyelmeztették a várható turbulenciára, a biztonsági övek becsatolását kérő lámpa kigyulladt, és közölték, hogy a reggeli felszolgálását felfüggesztik. Egy perccel később a kapitány ismét megszólalt, és igen sürgető hangon arra kérte a légiutas-kísérőket, hogy azonnal foglalják el a helyüket. „Emlékszem, hogy a hangszíne egy kicsit furcsa volt” – idézte fel a történteket Cross.

Ami ezután történt, azt Cross úgy írta le, „mintha egy liftben lennél elvágott kábellel, vagy szabadesésben valamilyen vidámparki játékon”. Minden, ami nem volt rögzítve, a plafonon kötött ki, köztük néhány ember is. Az Instagramon úgy becsülte, hogy 15-30 métert zuhanhattak.

Turblulencia a Singapore Airlines Szingapúr-London járatán Forrás: Instagram/Alan Cross


Cross beszámolt arról, hogy a légiutas-kísérők ezután azonnal megjelentek az üléseknél, hogy ellenőrizzék a sérülteket, és elkezdjék a takarítást. A személyzet szerinte kitűnő munkát végzett, és az utasok is segítettek a takarításban.

Az eset két órával a felszállás után történt, a következő 10 óra pedig rendben telt el. A repülőt orvosok várták Heathrowban, és minden utas kapott egy doboz csokit a leszálláskor.

Turblulencia a Singapore Airlines Szingapúr-London járatán Forrás: Instagram/Alan Cross

Turblulencia a Singapore Airlines Szingapúr-London járatán Forrás: Instagram/Alan Cross

Turblulencia a Singapore Airlines Szingapúr-London járatán Forrás: Instagram/Alan Cross

Turblulencia a Singapore Airlines Szingapúr-London járatán Forrás: Instagram/Alex Cross

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!