Keressük Magyarország legszebb fekvésű falvát

A legszebb fekvésű magyar falvak
Vágólapra másolva!
Idén nyáron hatalmas visszhangja volt annak a cikksorozatunknak, amelyben Magyarország legszebb nevű települését kerestük. Most újabb versenyt hirdetünk. Ezúttal hazánk legszebb fekvésű faluját szeretnénk megtalálni az önök segítségével. Az első fordulóban minden magyarországi megye 3-3 jelölttel indul. Összesen tehát 57 falu kezdi meg a küzdelemsorozatot. Az első forduló hivatalos végeredményét itt olvashatja.
Vágólapra másolva!

Az 57 falut nem mi, hanem a megyei közgyűlések munkatársai, turisztikai szakemberei választották ki és javasolták nekünk, minden megyéből hármat. A lista tehát most nem a mi szubjektivitásunkat tükrözi. Fontos kritérium volt, hogy

ebben a játékban csakis falvak szerepelhettek,

tehát városok ezúttal nem. Nem titkolt célunk az, hogy az Origo olvasóival megismertessünk olyan falvakat, amelyek nincsenek benne a magyarországi turizmus fősodrában.

Az első forduló szavazását lezártuk

Bár eredetileg október 2-án vasárnap délelőtt 10 óráig lehetett volna játékunk első fordulójában szavazni, több helyről arról kaptunk jelzést, hogy a szavazások nem korrekt módon zajlottak, illetve zajlanak. Éppen ezért szerkesztőségünk úgy döntött, hogy a játék első fordulóját lezárja. A szavazás eredményeit az Origo szakértői megvizsgálják. Azokban az esetekben, ahol egyértelműen bizonyítható, hogy csalás történt (azaz egyszerre több száz, vagy ezer szavazat érkezett egy településre), az ilyen módon érkezett szavazatokat a mostani végeredményből levonjuk. Ezek után tesszük közzé az első forduló hivatalos végeredményét, majd amikor ez megvan, egy módosított szavazási felülettel folytatjuk játékunkat. A második fordulóban minden megyei győztesre lehet szavazni, azaz összesen 19 falu verseng a győzelemért.

A versenyben részt vevő települések fényképeket készítettek, amelyeket látva az olvasók voksolhatnak, hogy kiderüljön, melyik falu nyeri a "megyei legjobb" címet.

A verseny második fordulójába minden egyes megye legjobbja, azaz 19 falu kerül.

A végszavazás első három helyezettjéről pedig– akárcsak a legszebb nevű települések esetében – helyszíni riportot készítünk. Lássuk hát a jelölteket!

Baranya megye

Feked

Feked, Baranya megye Forrás: Feked település

Kovácsszénája

Kovácsszénája, Baranya megye Forrás: Kovácsszénája település

Palkonya

Palkonya, Baranya megye Forrás: hemis.fr/Torrione Stefano

Bács-Kiskun megye

Császártöltés

Császártöltés, Bács-Kiskun megye Forrás: Császártöltés település

Fajsz

Fajsz, Bács-Kiskun megye Forrás: Fajsz település

Ordas

Ordas, Bács-Kiskun megye Forrás: Ordas település

Békés megye

Geszt

Geszt, Békés megye Forrás: Geszt település

Kardoskút

Kardoskút, Békés megye Forrás: Kardoskút település

Szabadkígyós

Szabadkígyós, Békés megye Forrás: Szabadkígyós település

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!