Az egri vár vonzza leginkább a magyarokat

Megújult Eger belvárosa
Eger, 2015. szeptember 27. Stróbl Alajos Dobó István-szoborcsoportja az egri Dobó téren 2015. szeptember 26-án. A település történelmi belvárosa több mint 5 milliárd forintos rehabilitációs program keretében újult meg. MTI Fotó: Komka Péter
Vágólapra másolva!
Újabb bevételi rekordot könyvelhetett el a belföldi turizmus az első negyedévben, a Szallas.hu elemzése alapján a növekedés 12,5 százalék volt. A hosszú hétvégékkel megtűzdelt időszakban Budapest, Eger és Hajdúszoboszló fogadta a legtöbb vendéget, az átlagos költés 35 382 forint volt, attrakciók tekintetében pedig az egri vár bizonyult a legerősebb turistamágnesnek.
Vágólapra másolva!

A rekordszámú hosszú hétvége megtette a hatását, újabb csúcsot ért el a belföldi turizmus az első negyedévben: a Szallas.hu elemzése alapján a bővülés meghaladta a 12 százalékot 2017. hasonló időszakához képest.

A legnagyobb növekedést a 3 éjre vonatkozó foglalásokban mértük, de részarányukat tekintve továbbra is az »egyéjszakás kalandok« voltak a legjellemzőbbek"– mondta Drávai-Mészáros Judit, a Szallas.hu marketing menedzsere.

Dobó István-szoborcsoportja az egri Dobó téren Forrás: MTI/Komka Péter

Szálláshelytípusok tekintetében tovább nőtt az apartmanok és vendégházak dominanciája.

Szállásra átlagosan 35 382 forintot költöttek a magyarok,

ami 10 százalékkal több, mint 2017 első negyedévében. A legnagyobb növekedést a 150 000 – 200 000 forint értékű foglalásokban mérték a Szallas.hu szakemberei. Tavalyhoz képest valamivel ritkábban kerültek elő a SZÉP-kártyák fizetéskor, ám ezekben az esetekben jóval magasabb összegről szólt a számla, mely meghaladta az 53 ezer forintot.

„Az idei év nemcsak a turisztikai bevételek terén döntött újabb csúcsot, hanem a szállásfoglalással kapcsolatos eszközhasználati szokásokban is. Már minden 2. magyar valamilyen hordozható készülék (mobiltelefon vagy tablet) segítségével választja ki szállását" – emelte ki Drávai-Mészáros Judit.

Itthon termálvíz és egri vár, a határon túl pedig hófedte csúcsok

Idén is Budapest bizonyult a legerősebb turistamágnesnek az első negyedévben, a fővárost népszerűségben Eger, Hajdúszoboszló, Szeged és Pécs követte. A magyarok előszeretettel látogatták a termálvízzel rendelkező helyeket: a 10 legnagyobb vendégforgalmat realizáló település több mint fele fürdőváros is egyben.

Top 10 belföldi település 2018 első negyedévében
(zárójelben a tavalyi év ugyanezen időszakának helyezései)

1. Budapest (1.)
2. Eger (2.)
3. Hajdúszoboszló (6.)
4. Szeged (3.)
5. Pécs (4.)
6. Debrecen (7.)
7. Hévíz (5.)
8. Gyula (8.)
9. Győr (-)
10. Zalakaros (10.)

„Tavaly óta már nemcsak szállást, de az utazási cél közelében található turisztikai szolgáltatásokat is ajánlunk letölthető kedvezménykuponok formájában. Ezek alapján az egri vár volt a legvonzóbb turisztikai attrakció, ugyanakkor a 10 legnépszerűbb élményprogram között többségében vannak a gyógyulást is szolgáló termálfürdő ajánlatok" – mondta Drávai-Mészáros Judit.

Top 10 belföldi élményprogram 2018 első negyedévében

1. Egri vár
2. Miskolctapolca Barlangfürdő
3. Hévízi Tófürdő
4. Zalakarosi Fürdő
5. Harkányi Gyógyfürdő
6. Festetics-kastély
7. Kehida Termál Gyógy- és Élményfürdő
8. Füzér Vára
9. Zsolnay Kulturális Negyed
10. Demjéni Termáltó

A külföldi városok tekintetében sokkal inkább a sport dominált, a magyarok többsége valamilyen síelésre alkalmas hely közelében keresett szállóhelyet: a legnépszerűbb utazási célpont 2018 első negyedévében Zakopane volt.

Top 10 külföldi település 2018 első negyedévében

1. Zakopane (Lengyelország)
2. Krakkó (Lengyelország)
3. Donovaly (Szlovákia)
4. Wrocław (Lengyelország)
5. Karpacz (Lengyelország)
6. Kolozsvár (Románia)
7. Lipótszentmiklós (Szlovákia)
8. Zár (Szlovákia)
9. Prága (Csehország)
10. Białka Tatrzańska (Lengyelország)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!