Közvetlen repülőjárat indult el Budapest és Szöul között

2019.09.22. 15:37

Vasárnap indította el a LOT Polish Airlines a Budapest és Szöul közötti közvetlen légi járatot. A lengyel légitársaság Boeing 787 Dreamlinere kora délután szállt fel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, és várhatóan 10 óra 30 perc repülés után érkezik majd meg Szöulba.

A járat felszállása előtt tartott sajtótájékoztatón Rafal Milczarski, a LOT vezérigazgatója elmondta, első alkalommal nyitnak Budapestről keletre járatot, amely rendkívül nehéznek bizonyult, ezért szükség volt a Külgazdasági és Külügyminisztérium segítségére is.

A szöuli összeköttetés nemcsak gazdasági, hanem kulturális kapcsolatok miatt is fontos, és szeretnék, ha heti három helyett hat, jobb esetben hét járat indulna.

A Budapest Airport vezérigazgatója, Rolf Schnitzler beszédében elmondta, hogy a LOT az elmúlt évek járatfejlesztéseivel megduplázta, vagyis 400 ezer fölé növelte éves utasforgalmát Ferihegyen, és hamarosan a legnagyobb hálózatos légitársaság lesz a budapesti repülőtéren.

LOT lengyel légitársaság első Boeing 787-es Dreamliner utasszállító gépe leszáll a Varsói Chopin RepülőtérenForrás: MTI/EPA/Jacek Turczyk

A vezérigazgató hozzátette, hogy évente 80 ezer utast regisztrálnak a két ország között, így a közvetlen járat megnyitása indokolt volt.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, Magyar Levente is felszólalt a sajtótájékoztatón.

Azt mondta, nem jöhetett volna létre a járat, ha nem három baráti ország fog össze.

Magyarország és Lengyelország régi kapcsolatára alapozva a LOT Polish Airlines magára vállalta, hogy betölti a magyar nemzeti légitársaság szerepét, de a koreai kormánnyal fennálló bizalmi kapcsolatra is szükség volt. Hozzátette: 30 éve vette fel a két ország a kapcsolatot, amelyből eddig hiányzott egy közvetlen járat.

Németh Anna, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese pedig elmondta, 2018 rekord év volt a magyar turizmusban, és az új járat megnyitása hozzájárul ahhoz, hogy az idei évben is rekord forgalmat mérjenek. A vezérigazgató-helyettes bízik abban, hogy a LOT tovább bővíti majd a Budapest és Szöul közötti járatkínálatot.

Ez az első alkalom, hogy a magyar és a dél-koreai fővárost közvetlen, menetrend szerinti légi járat köti össze.