Álarcosokkal űztük a telet Mohácson, a farsang csúcspontján

2020.02.24. 15:11

Mohácson jártunk, az idei busójáráson, elmerülve a farsang, a maszkos télűzők színes és hangos forgatagában. A vendéglátók ételét ettük, és a kolompcsörgés, a mulatság, a harsányság közben meghallottuk a csend hangjait is. Ahogy azt is láttuk időnként, kik vannak a maszkok alatt.

Télűzés, ördögmaszkok, fáklyák, eszem-iszom, karneváli hangulatban feje tetejére állt világ: ezek a mohácsi busójárás hívószavai. Azé az eleven hazai népszokásé, mely belföldön és külföldön is egyre ismertebb, és évről évre mind nagyobb tömegeket vonz a városba. Egyre többen szeretnék átélni, megtapasztalni, belefeledkezni abba, hogyan lesz egy horvát népcsoport tavaszváró szokásából az egyik legnagyobb szabású hazai turisztikai esemény. Idén erre nekünk is módunk volt.

Vonuló busók MohácsonForrás: Juhász Péter

Meseszerű bosszútörténettől az élő hagyományig

Mohácshoz egyszerre kötődik a 1526-os csatavesztés drámája, annak történelmi jelentősége - a városhoz közeli emlékhellyel –, és a 2009 óta világörökségi listán lévő busójárás évenkénti vigalma. A sokácoknak (helyben: sokac) hívott, Mohács környékén letelepült etnikum népszokását már a 18. század végén említik, de lehet, ennél korábbra nyúlik vissza. S mi mást találni annak gyökereinél, mint a sokácok bátorságát, leleményét, s így diadalt a veszedelem, a baj felett. 

Komoly vásár volt kellékekbőlForrás: Juhász Péter
A legendás történet szerint az ősök a török megszállás elől a Duna túlsó partján lévő Mohács-szigetre menekültek. A sokácok álruhákat öltve tértek vissza a folyón átkelve, és rajtaütöttek a babonás törökökön, akik az ijesztő maskarásoktól megrémülve fejvesztve menekültek a városból. Így vált valóra az, hogy a kicsiny, üldözött csoport, mesébe illő győzelmet aratott elnyomója felett, tanítanivaló furfanggal.

Bár a fenti történet a kutatók szerint valóban inkább megteremtett múlt, mintsem valós esemény, a busók hősies akciója a daliás időkben magán hordozza a sokácok népszokásának, és úgy általában minden farsangi mulatságnak a jellemzőit: a fantázia féktelenségét, a ravasz tréfa mindent legyűrő erejét, a kifordított világ néhány órára, néhány napra szóló felhőtlenségét. Ezt tapasztalhattuk meg mi is most a városban, melyet a télűző jelmezesek leptek el. Azért, hogy – immár jó ideje minden évben – a kíváncsi látogatókat is bevonják ebbe a furcsa, zabolázatlan téridőbe. Legalábbis annak egy, a turistáknak szóló, de részben mégis bensőséges, általuk megélt változatába.

Mert amit Mohácson láthattunk, az valóban egyedülálló élmény, a sokác hagyományokból immár hosszú ideje belesimulva az ottani magyar környezetbe.

S ez nem üres zsurnalizmus, nem is egy, a humorra, a szokatlanra, a groteszkre, a rémisztgetésre, a tréfára és a pajzánságra, egyszóval a profánra épülő hagyomány „szentté" avatása. Ha nagyon röviden kellene összefoglalnom a mi busójárásunkat, azt mondanám: láttuk azt, mint tömegeket vonzó turisztikai látványosság. S láttuk úgyis, mint az identitásukat, hagyományaikat őrző közösségek, családok eseménye, melyben már a legkisebbek is részt vesznek, részt kapnak. E kettő metszete tette nem hétköznapivá az élményt.

A guruló bevásárlótáska valószínűleg nem a jelmez része: a borzas alakot "szép busók", népviseletbe öltözött nők kísérikForrás: Juhász Péter

Barangolás a maszkosok uralta utcákon

Mi busszal érkeztünk a városba, és nem kellett hozzá néhány percnél több, hogy a farsang kellős közepében, kelepelés és bundás busók kolomphangjaiból fonódó furcsa koncert közepén találjuk magunkat. Borzas maskarák, népviseletbe öltözött, fátyolos arcú lányok és fiúk (őket hívják „szép busóknak") és a látogatókkal csordultig tömött, hömpölygő város.

Táncbemutatók, zene, áthallásos feliratok a busó szekereken, vérbő humorral átitatva.

Felfordultak a hétköznapok, és feje tetejére állítva keltek életre,ahogy azt a karneválok sajátos világáról Mihail Bahtyin, orosz filozófus-irodalmár megfogalmazta. S miközben a hatalmas Széchenyi-téren kószálva, a Duna partja felé vettük az irányt, hogy onnan a város egyik legkülönlegesebb épülete, a szerb templom fele induljunk, láthattuk, hogy ez cseppet sem túlzás.

Hagyományőrző csoport előadása a polgármesteri hivatal előttForrás: Juhász Péter

A Széchenyi-téren már állt a hatalmas farakás, a leendő máglya, amit minden évben meggyújtanak a farsangolás csúcspontján, hogy annak fénye űzze el végleg a tél sötétjét. Amerre pedig a szem ellátott, étkezdék, szuvenírárusok standjainak kihelyezett sora, már persze a tömeg mögött. A téren felállított színpad mögött, a polgármesteri hivatal előtt pedig a város talán leghíresebb köztéri szobra, a három lányalakot ábrázoló nemzetiségi emlékmű. A három lány a város három meghatározó etnikumát, a magyart, a sokácot és a németeket szimbolizálja, és a közösségek békés együttélését.

A háromalakos szobor a mohácsi nemzetiségek békés együttélését szimbolizáljaForrás: Juhász Péter

Elsétáltunk a révhez, és megállapítottuk, hogy a lépten-nyomon felbukkanó busók alapos és jó munkát végeztek, már ami a télűzést illeti. Napsütéses, tiszta időben barangolhattuk be Mohács központi részeit, rengeteg látogató társaságában. Kolompcsörömpölés kísért bennünket akkor is, amikor a Duna partjáról a Kanizsai Dorottya Múzeum – a néprajzi kiállítóhely – és az ortodox templom irányába indultunk. A szerb Szentháromság-templomot a törökök miatt ide települő délszlávok csoportjai építették 1732-ben.

A templomkert udvarán most színpad, cigány muzsikusok, és egy izgatott, felnőttekből és gyerekekből verbuválódott busócsoport volt, amely fellépésére készült. Belül a templomban pedig – szerény belépődíj ellenében – gyönyörű, kivételes ikonosztáz (Csóka Mór munkája) és az alapítás idejére visszanyúló falfestmények (Buday Béla) tekinthetők meg. Az ódon falak belülről magukon viselik az évszázadok nyomait, különleges atmoszférát vonva a látogatók köré, úgy, hogy odakint közelről szólnak a vígasság hangjai.

Évszázados remekek láthatók az ortodox szerb alapítású templom falain belülForrás: Juhász Péter

Sokácbabtól busónászig

A mohácsi busójárás helyszínein és az utcákon vonuló vagy épp valahova igyekvő busók csörömpölései mellett nehéz elképzelni, milyen lehet Mohács a hétköznapokban. De nem lehetetlen. A busók vonulási útvonalán kívüli kis utcákban sétálva, néhány alkalommal szinte váratlanul tört ránk a csend, ahogy egyszer csak kívül kerültünk a szőrös-famaszkos szerzetek hatósugarán. Ilyen lehet Mohács egy álmos hétvégén – vélekedtünk. A néhány percnyi váltás azonban csak még jobban kiemelte a farsangi hangulat szertelenségét, zajosságát, amit egyébként a város központjában élhettünk át.

Város- és busónézésünket úgy időzítettük, hogy időben odaérjünk a Busóudvarba, az események másik központi helyére, ahol étterem, faragóműhely mellett már állandó kiállítása is van a télűző figurák világának.

No de a búsójáráson épp az a nagyszerű, hogy élőben láthatjuk bevetés közben a busókat. Akik nem is restek kihasználni a karneváli helyzetet, ahol szinte mindent meg lehet tenni, hogy aztán minden könnyedén idézőjelbe kerülhessen - hiszen a maszk felhúzása egy más állapot megélését jelenti. Így aki cselekszik, az a szarvas-bundás alak, és nem, aki a jelmezt magára öltötte.

A Busóudvar a farsangi karnevál egyik legfontosabb helyszíneForrás: Juhász Péter

A sokác lányokról éppúgy láttunk őket dicsérő szekérfeliratokat, ahogy – persze egy bizonyos határ betartása mellett – a látogató nőket, lányokat ölelgető busókat. Álarcban, afféle rituális cselekedetként, a busójárás öt napja alatt tükörképére fordított világban szinte mindent szabad, mindent lehet, amit egyébként nem. A világ ilyenkor más törvények, más normák szerint működik, és az ebbe való bepillantás lehetősége a busójárás egyik igazi ajándéka a turistáknak.

Jelmezesek közrefogta látogató a Busóudvar előttForrás: Juhász Péter

Persze a busók is elfáradnak néha, így elég egy kicsit jobban figyelni, hogy láthassuk, kik rejtőznek a fából faragott maszkok alatt. A helyi busóközösségek általában csoportonként ténykednek vagy vonulnak fel, és a legtöbb csoportnak volt a városban egy pihenőhelye, ahol még a karnevál alatt is lekerülhettek a maszkok.

A felvonulóknak is jár a pihenőForrás: Juhász Péter

Ez nem volt másképp a Busóudvarban sem, ahol persze mozdulni sem lehetett a látogatóktól. Ami nem is volt csoda.

Hiszen itt lehetett a látogatóknak is megkóstolni a sokácbabot, amit óriási edényekben főztek egész nap a férfiak – nőt legfeljebb besegíteni láttunk –, hogy busó és bámészkodó, egyaránt jóllakhasson.

A sokácbab igazán különleges csemege: hagyományosan nem a tűzön, hanem a tűz mellé, a parázsló-izzó fák köré vagy mellé helyezik az edényeket, amitől a sokácok szerint más íze lesz az így készülő levesnek, mintha tűzön főne. S mi, látogatók, örömmel fogadtuk, hogy jutott nekünk is kóstoló, melyből jól belakmározhattunk, miközben láttuk azt, hogy a mohácsi vendéglátók fáradhatatlanul főzik az utánpótlást busóiknak és a kíváncsi tolongóknak.

Hatalmas edényekben főtt a helyiek specialitása, a sokácbab, a busók és a látogatók nagy öröméreForrás: Juhász Péter

Jól is esett teli hassal sétálni, mikor a Busóudvarból útnak indult a maszkosok húzta nászi szekér, a frissen – és felettébb vicces esküszöveggel – összeadott busó párral, ahol bizony a menyasszony is egy fiú volt, „szép busónak" beöltözve. Egy darabig egészen közelről sikerült kísérni a rendőri biztosítás mellett, busók húzta szekeret, és az utána induló, ló húzta másikat. A főtérre vonulás és ott a színpadon a táncos-zenés produkció bemutatása a mi látogatási napunk egyik csúcspontja volt.

Hamarosan útnak indul a szekér a friss "busóházasokkal"Forrás: Juhász Péter

Lesz elég maszk

Bármekkora is a mulatság, kell a pihenés, az erőgyűjtés, még a télűző figuráknak is, akiknek maszkjait egykor állatvérrel festették meg. Ezekbe a pillanatokba, helyzetekbe is beleláthattak a látogatók. Például mi a Síp utcában járva nézhettük meg a pihenőket, az egyik busócsoporot. Ott szintén rotyogott a babos étel.

Busócsoport pihenője, miközben fő a bablevesForrás: Juhász Péter

S egészen közelről láthattuk, hogyan készül egy mohácsi busómaszk, melynek ha nem lesz helyi tulajdonosa, akár több tízezer forintos áron is elkelhet a vásárban, ahol a látogatók is válogathatnak a maszkokból.

Nyolc óra, amíg egy elkészül, ez ma nem lesz befejezve – mondta a kora délutáni órákban a maszkfaragó mester a munkáját közelről figyelőknek.

Több órán át készül egy famaszkForrás: Juhász Péter

Maszkból pedig kell lennie elégnek, hiszen az idei adatok szerint közel kétezer busó kelepelte, kolompolta, vonulta végig a rendezvényt. Előttük szétrebbenés – a maszkok vékonyra vágott nyílásain csak korlátozottan lát ki viselője –, mögöttük jókedv. Kacagva sikoltozó, pihés hajkefével megfésült lányok és nők, s általában ezen hahotázó férfikísérők jelzik a télűzők útját. S persze megannyi fotó, amit a látogatók készítenek a maskarásokról, illetve velük.

A mohácsi busójárás már nem a házról házra járás hagyománya, mint régen volt, hanem a belföldi és a mind több, külföldről érkező kíváncsiskodó számára rendezett parádé.

Melyben viszont továbbra is ott van az élővé tett, és láthatóan a fiatalok számára átörökített hagyomány. Ezt mohácsi ápolói az éves busójárás karneváli napjai alatt észrevehetően meg is élik, és nem csak egyszerűen megjelenítik azt a kíváncsiskodók számára.

Minden évben élővé teszik a hagyománytForrás: Juhász Péter

A figyelmes szemlélő pedig évente kaphat el mindkettőből pillanatokat, ami csak még izgalmasabbá, egyedibbé teszi a télbúcsúztató mohácsi kirándulást. A hangulat, a felszabadultság, a finom ételek és a zenés-táncos előadások mellett, számomra ez a különleges kettősség adta meg az idei mohácsi busójárás sava-borsát.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK