A bakancslistás helyén nyaralt egy nő, mégis rossz élményekkel jött haza

Vágólapra másolva!
Sophie Lait arról ismert, hogy testpozitív bejegyzéseket oszt meg az Instagramon – most azonban bevallotta, még mindig küzd a testképzavarral, különösen a nyaralás alatt.
Vágólapra másolva!

A 27 éves, devonból származó Sophie Lait arról ismert, hogy @sophthickfitnesss fiókján keresztül hirdeti az önelfogadás igéjét az Instagramon, azonban most kiderült, még ő sem mentes az időnkénti önbizalom-ingadozástól. Annak ellenére, hogy tetemes mennyiségű ( 219 000 )követője van,  Sophie bevallotta rajongóinak, hogy mennyit küzdött nyaraláson a testével.

A szőke szépség elárulta a rajongótáborának, hogy legutóbbi thaiföldi kirándulását mentális bizonytalanságok kísérték. Az utazás, amelyet már régóta várt és szerepelt a „bakancslistáján”, végezetül némi mentális harcba torkollott, ugyanis azon kapta magát, hogy szinte már megszállottan aggódik a lábai kinézete miatt, miközben rosszul érzi magát, mert a melle „megereszkedett” – írta meg a Daily Star.

image

A nő ezután megosztott magáról egy bikinis képeket, majd kiöntötte a szívét követőinek, és azt mondta: 

Készüljetek fel, mert mindjárt felsorolom a bizonytalanságaimat a thaiföldi utazásom során.

"A @trutravels nyaralásom kétségtelenül ÉLETEM kalandja volt, mégsem tudtam megszabadulni az önbizalomhiány és az alacsony önértékelés lesújtó érzésétől! Őrültség, ugye, hogy a legvarázslatosabb helyre kerültem, mégis az önbizalmam a mélyponton volt, ezért szükséges, hogy kifejtsek néhány érzést."

Tudom, hogy lipoedemát diagnosztizáltak nálam, de még így is sikerült lealacsonyodnom és lekicsinyelnem magam, mert azt hittem, csúnya vagyok” – írja a Mirror.

Azt is bevallotta: "Segíthetek ezen a betegségen? Nem. Megakadályozott abban, hogy bántsam magam? Nem. Nagy kár, mert ez volt az egyik legjobb nap az életemben, de ez is azt mutatja, hogy a test diszmorfia még ezt is tönkreteheti."

Bizonytalankodásairól beszélve elárulta, hogy a lábai miatti szégyenkezés következményeképp majdnem kihagyott egy muay thai órát, de szerencsére szembeszállt félelmeivel és és végül elment.

Majd megpróbálta leküzdeni a külső tökéletesség iránti rögeszméjét.

Záró mondatképp végül a következőket mondta: 

Remélem, amiket elmondtam, annak következtében valaki kevésbé érzi majd magát egyedül ebben a világban.

Az őszinte vallomást egy másik, korábban készült bejegyzést követi, amelyben Sophie arról beszélt, hogy mindenki divatos fürdőruhákkal kezelje a testképproblémákat. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!