Délelőtti agytorna

Vágólapra másolva!
Ágica ma délelőtt újból elővette a tegnap éjszakai témát, s azon agyalt Anettel, hogy miért nevezik őt a nézők vakegérnek. Talán nem lát valamit... Vagy mégis?
Vágólapra másolva!

Az sms szerint a lány egy balfácán, hiszen Leo Anett után, Katkával is csókolózott. Ezt kémeink egyértelműen nem erősítették meg, de az biztos, hogy Ágica úgy könyörgött Leónál Katka érdekében a megbocsátásért, mintha a saját élete függene tőle.

Forrás: RTLKLUB

Ezen, ma délelőtt elég hosszasan elgondolkozott. Persze hangosan és nem egyedül. Anett mindig kapható egy kis elmélkedésre...(?)
Ágica: - Tudod, milyen sz..ul esnek nekem az üzenetek, hogy vakegér vagyok. Sokszor az van az eszemben, hogy jó lenne az egészet úgy hagyni, hogy megpróbáljuk majd kint. Érzelmileg mind a ketten átléptük azt a határt, amit nem is sejtettünk, komolyan mondom. A másik meg, tudod, mi! Én annyira szeretek néha semmivel sem foglalkozni, és jót röhögni! Hallod, őt ez is idegesíti. Őt minden idegesíti.

Forrás: RTLKLUB

Anett folyamatosan okoskodott, s próbálta védeni Leót, akit most nem is annyira szidott Ágica.
Anett: - Őt nem az idegesíti. Féltékeny, ha mással vagy. Leónak tudomásul kellene vennie, hogy hol vagyunk.

Miután mindent jól megtárgyaltak, Ágica odaszólt Katkának - aki ma délelőtt valamiért nem szakadt le Jennyről -, hogy szeretne beszélni vele...
Katkának hirtelen a torkában kezdett el dobogni a szíve és kikerekedett a szeme...