Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia
Ausztria
21:002024. június 17.
Franciaország

Kucsera Gábor: Egy borulás is nagyon kellemes lehet

Vágólapra másolva!
Kucsera Gábor nemrégiben egy arany- és ezüstéremmel tért haza a racicei Európa-bajnokságról, ám úgy véli, a szegedi világbajnokságon a közönség segítségével akár ötszáz méteren is megelőzhetik a németek hajóját Kammerer Zoltánnal. A 24 éves kajakos a Vendégszobában elárulta, hogy majdnem abbahagyta a versenyzést, amiért nem lehetett ott a 2004-es olimpián, miként annak idején egy-egy élvonalbeli kosár- és vízilabdacsapat is megpróbálta elcsábítani a lapátolástól. Kammererre példaképként tekint, habár leginkább hisztizni tanult meg tőle, Zidane-t és a doppingolókat elítéli, a lányoknak pedig nem ajánlja a kajak-kenu sportot. 
Vágólapra másolva!

A vízi sportoknál szerencsére kicsi a beszólás lehetősége, mégis, hogy értékeled Zizou tettét? [gatyásgalamb]
- A maratonnál előfordulnak beszólások, és van lapáttal csapkodás is, de a síkvízin ez nem jellemző. Elítélem Zidane tettét, mert úgy gondolom, hogy egy sportolónak mindig a fair play szabályai szerint kellene játszania, és ennek megfelelően kontrollálni a cselekedeteit.

Mi volt a legszebb dolog, amit életedben csináltál? [vivi2424]
- Hatévesen anyukámnak nőnapra csináltam egy kis kartonlapból kivágott szivecskét, amelynek a közepébe egy kis ablakot vágtam, és alatta a fényképem volt.

- Milyen a kajak-kenu sport jövője? Milyen a sportág támogatottsága és az utánpótlása? [jp papin]
- Az utánpótlás szerintem elég erős, a támogatottság viszont nem megfelelő ahhoz képest hogy Magyarországon az egyik legsikeresebb és legeredményesebb sportág a kajak-kenu.

Hány aranyérmet vártok a vb-n? [DzsuZs@]
- Magunktól két aranyérmet szeretnénk, de ha csak egy jönne össze, azzal is elégedett lennék. A csapattól összességében olyan 10 aranyéremre számítok.

Kit tartasz a legerősebb ellenfeleknek? [DzsuZs@]
- 1000-en és 500-on is a német egységeket tartom a legesélyesebbnek, úgy érzem, közöttünk fog eldőlni az aranyérem sorsa.

Mit szeretnél elérni az életedben? [da-da-dalma]
- Szeretnék olimpiai bajnok lenni, és a hétköznapi életben is megállni a helyemet.

Milyen bizid volt a suliban? [peterwendas]
- Közepes tanuló voltam, állandóan linkeltem meg lusta voltam, és tanulás helyett mindig próbáltam inkább kimagyarázni a dolgokat.

Nehéz kajakozni? Mert én még nem probáltam... [A CSAJ 93]
- Nem nehéz megülni egy kajakot, ha van az embernek egyensúlyérzéke. Próbáld ki, ha van kedved, biztos élvezni fogod. Sok izmos, jóképű srác van ott, kánikulában pedig egy borulás is nagyon kellemes lehet. :)

Várod már a szegedi megmérettetést? [Szasza_17_lány]
- Persze, hogy várom! 98-ban még tökösként voltam kint a szegedi vb-n, fantasztikus hangulat volt, nagyon jól éreztem magam. Azóta minden vágyam, hogy én is hazai közönség előtt tudjak versenyezni és természetesen nyerni.

Nyerni szeretsz jobban vagy versenyezni? [+I like Slipknot]
- Inkább kocsmában üldögélni. :)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről