Trunkó: "Javult a biztosítók fizetési hajlandósága"

Vágólapra másolva!
Tekintve, hogy a kgfb-váltási időszak kellős közepén járunk, érthető, hogy olvasóink főképp a kötelező felelősségbiztosításról kérdezték a Vendégszobában a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) főtitkárát. Trunkó Barnabás emellett jóslásra is vállalkozott a hazai piacot illetően, és beszélt arról, nehéz-e a humoristaságot összeegyeztetni a szakterületével.
Vágólapra másolva!

Miért tudnak most sokkal olcsóbb kötelező ajánlatokat adni, eddig lehúztak minket? [paporu]
- Már 16 éve működik ez a rendszer, így a biztosítóknak olyan adatok állnak rendelkezésükre, hogy a díjszabásaikat képesek finomítani. Ez a legtöbb kategóriában árcsökkenést jelent. Közben csökkentek a biztosítók költségei is, például már mindenhol megbízhatóan működik a számítógépes rendszer.

Mi a különbség a "mezei" biztosítók és az egyesületi alapon működő társaságok (KÖBE, MÁV) között? [Mózsi bá]
- Mind a kettő azonos jogú biztosító. A részvénytársaságok jelentős tőkével rendelkeznek, az egyesületek pedig a tagoktól beszedett pénzekből fizetik a károkat. A két szervezeti forma teljesen egyenrangú.

Ha nincs fedezet a károk kifizetésére, akkor mi történik az egyesületi biztosítóknál? [Mózsi bá]
- Ez csak elméletileg fordulhat elő, mert a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) naprakészen ellenőrzi az egyesületek fizetőképességét, és ha valami zavart tapasztal, azonnal intézkedik. Régebben az egyesületek ilyen esetekben tagjaik számára pótbefizetési kötelezettséget írtak elő, de ezt már törölték az alapszabályukból.

Ezek szerint nyugodt szívvel tudja ajánlani a MÁV Biztosítót, amely, más társaságok áraival összehasonlítva, némely esetben harmadáron kínálja kötelező biztosítását? [Mózsi bá]
- Valóban, a MÁV a piacon az egyik legolcsóbb ajánlatot nyújtja, de az autósok egy része ma már azt is figyelembe veszi, hogy előreláthatólag milyen lesz a szolgáltatás színvonala. Ebben a nagyobb (és drágább) biztosítók jelentős előnyben vannak.

Milyen hátrányai vannak, ha egyesülettel szerződünk? [paporu]
- Nincs hátránya, de azzal számolni kell, hogy az egyesületek valamivel szerényebb apparátussal és hálózattal rendelkeznek, mint a részvénytársaságok. Az előnyüket a fentiekben már említették. Olcsóbbak.

A rendőr jövőre is elkérheti a kötelező biztosítás díjának befizetését igazoló csekket? [Mózsi bá]
- A biztosítás érvényességét igazoló okmányokat továbbra is ellenőrizheti a rendőrség, de ezt ellenőrzik az időszakos műszaki vizsga alkalmával és a gépjármű átírása során is. Ezenkívül még van egy elektronikus ellenőrzési módszer is, tehát egyre eredményesebben ki lehet szűrni a biztosítatlan járműveket.

Van egy 13 éves, 1500 cm3-es autóm, a bónuszom a legkedvezőbb. 4500 Ft körül fizetek, lehet ennél kevesebb is? [Sárkánykölyök]
-
Ez szabadáras kategória, tehát sem alsó, sem felső határ nincs megállapítva. Ha egy internetes biztosításközvetítő honlapjára felmegy, lehet, hogy a jelzettnél még alacsonyabb díjakat is talál.

Létezik olyan biztosítás motorra, amely nem egész évre, hanem csak a nyári szezonra köthető? [sp1szacsa]
- Egészen biztos, bár a motorkerékpár tipikusan szezonhoz kötött közlekedési eszköz. Nyugodtan keresse meg a biztosítókat vagy valamelyik biztosításközvetítőt, de ne lepődjön meg, ha a, mondjuk, 6 hónapra kötött biztosítása magasabb lesz, mint az éves díj fele.

Mi van, ha baleset ért és a károkozónak nincs felelősségbiztosítása? [gako]
- A károsult akkor is megkapja a kártérítést. Ilyenkor ezt a Mabisz fizeti ki, de a megelőlegezett összeget az utolsó fillérig visszaköveteli a biztosítással nem rendelkező autóstól. Az ilyen károkat bármelyik gépjármű-biztosítással foglalkozó biztosítónál be lehet jelenteni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!