37. Kutasi Emil - Fortaleza, Brazília

Vágólapra másolva!
Új, iWiW a világ körül című sorozatunkban külföldön élő magyarokat keresünk meg a közösségi portál segítségével, hogy mutassák be ők a várost, ahol élnek. Minden nap egy újabb várossal - és egy újabb külföldön élő magyarral - ismerkedhetnek meg olvasóink. Rio de Janeirótól Tallinnig minden iWiW-felhasználónak ugyanazokat a kérdéseket tesszük fel, bízva abban, hogy válaszaik nyomán kiderül: hogyan változnak az életkörülmények városról városra.  Ma a brazíliai Fortolezából jelentkezik Kutasi Emil.
Vágólapra másolva!

Hogyan és honnan vetődtél oda, ahol most élsz, és mit csinálsz ott?
Mohácson laktam és az egyik barátommal három éve egy utazási iroda szervezésében befizettünk egy útra ide, Fortalezaba. Két csodálatos hetet töltöttünk itt, megragadott a város hangulata és csodálatos környéke. Ilyen például Jericoacoara, amit beválasztottak a világ tíz legszebb tengerpartja közé. A következő évben visszatértem, és négy hónapot töltöttem itt, majd elhatároztam, hogy itt fogok élni. Ez év márciusában két barátommal megnyitottuk a város első magyar éttermét (La Marea Restaurante, Rua dos Tremembes 100, Praia de Iracema, Fortaleza), és a brazil, illetve a külföldi turisták imádják a ház magyar specialitását, a gulyást. Szóval most ezt az éttermet vezetem.

Hogyan mutatnád be öt-tíz mondatban a várost/országot, ahol laksz?
Brazília hatalmas, és sokszínű ország, több mint 7000 km hosszú tengerparttal. Fortaleza északon, az Egyenlítő alatt található és Ceara állam fővárosa, több mint két és fél millió lakossal. Az állandó klímája - ami nappal 30, éjjel 26 fok -, egész évben vonzza a turistákat. Az óceán hatalmas hullámai várják a szörfözni vágyókat, de a nagy homokbuckák között található édesvízi lagúnák csodálatos látványt és élményt nyújtanak az idelátogatóknak. Itt mindenki megtalálja, amit szeretne, a nyugalomra vágyók éppen úgy, mint aki a nyüzsgő éjszakai életet szereti.

Miben jobb a hely, ahol most élsz, mint az, ahol Magyarországon laktál?
Állandóan nyár van, és a tenger mindig 27 fokos. Fortaleza egy nyüzsgő nagyváros, ahol mindig történik valami.

Miben rosszabb?
Nehéz találni olyan embert, akivel válthatnék pár magyar szót!

Mi hiányzik Magyarországról?
A családom és a barátaim hiányoznak.

Mi hiányozna, ha eljönnél onnan?
A napfény és a tenger, valamint az itt elő emberek kedvessége.

Milyen az életszínvonal az itthonihoz viszonyítva?
Jó az életszínvonal itt, Fortalezában, úgy gondolom brazil viszonylatban ez egy gazdag nagyváros.

Mennyibe kerül egy kávé?
Nálunk az étteremben 2 reál (190 forint) egy kávé.

Mennyibe kerül egy kétszobás lakás bérlete a belvárosban?
Egy két szobás lakás bérlése egy hónapra 1060 reáltól (100 000 forint) kezdődik.

Te jobb körülmények között élsz, mint itthon tudnál?
Jobb körülmények között élek.

Amit ott csinálsz, azt csinálhatnád itthon is?
Mindig is vendéglátással foglalkoztam, úgyhogy, ha otthon lennék, akkor is valószínűleg ezt csinálnám.

Milyen a mindennapok hangulata az itthonihoz viszonyítva?
A mindennapok hangulata sokkal jobb, mint otthon, az emberek mindig mosolyognak és kedvesek, más a mentalitás, mint ami otthon tapasztalható.

Mi most a legfőbb hétköznapi beszédtéma nálatok?
A legfőbb beszédtéma most a repülőjáratok állandó késése az országon belül.

Mi van a helyi újság címlapján, amikor ezt írod?
A mai újság (Diario) címlapján a ma kezdődő négynapos Fortal-fesztivál van, és egy sajnálatos hír: tegnap egy hétéves holland kislány meghalt a tengerparton (Cumbucon, ami 20 kilométerre van Fortalezától).

Mi a legjellemzőbb szabadidős tevékenység felétek?
Vasárnap és szabadnapon mindenki a tengerparton tölti az idejét, de rengeteg a szabadidős tevékenység, fesztiválok és koncertek várják a látogatókat.

Visszajössz?
Augusztus 30-án hazautazom az egyik barátom esküvőjére, de csak két hetet maradok. Hogy mit hoz a jövő? Ki tudja? Talán egyszer.

<

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!